Szexvideós zsarolás: Benzema nem látta a felvételt

Vágólapra másolva!
2016.02.12. 10:07
Karim Benzema azt mondta, hazudott válogatottbeli csapattársának, Mathieu Valbuenának azzal kapcsolatban, hogy látta-e azt a szexvideót, amellyel utóbbit zsarolni próbálták.

„Azt kellett volna mondanom, hogy nem láttam, de úgy viselkedtem, minta megnéztem volna, mint amikor egy moziról úgy beszél az ember, hogy sosem látta” – idézte a Le Parisien című napilap a Real Madrid csatárának szavait az ügy bírósági meghallgatásáról.

Benzemát november elején hallgatta ki és vette rövid időre őrizetbe a francia rendőrség, majd a versailles-i bíróság vád alá helyezte, és további nyomozást rendelt el. A játékos egy éjszakát töltött őrizetben, s bár később visszatérhetett Madridba, folyamatosan ellenőrzik, például nem léphet kapcsolatba Valbuenával, illetve az ügy további szereplőivel.

A sértett, Valbuena – aki korábban elmondta, Benzema a lánya életére esküdött neki, hogy látta felvételt – november végén Benzema ellen vallott, s egyértelműen megvádolta a Real Madrid csatárát, aki viszont tagadta, hogy bármilyen törvénybe ütközőt elkövetett volna.

Az még mindig nem teljesen tisztázott, hogy a csatár pontosan milyen szerepet játszott a zsarolásban, de a nyomozók úgy vélik, Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, egyszersmind érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival. Amennyiben a 81-szeres válogatott, Bajnokok Ligája-győztes támadót bűnösnek találják és elítélik, öt év börtönbüntetést is kaphat.

Valbuena már júniusban panaszt tett amiatt, hogy egy ismeretlen felhívta őt és tudatta vele, birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt. A zsaroló azzal fenyegetőzött, hogy a franciaországi Európa-bajnokság előtt nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.

A nyomozás során őrizetbe vettek négy embert, köztük Djibril Cissét, a visszavonulását októberben bejelentő korábbi válogatott csatárt, akit azonban kihallgatását követően szabadon engedtek.

A Francia Labdarúgó-szövetség elnöke decemberben bejelentette, hogy az ügy lezárásáig Benzema nem léphet pályára a válogatottban, amely idén nyáron házigazdaként szerepel az Európa-bajnokságon.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik