GOLF: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK FÉRFI KÖRVERSENYÉNEK (US PGA TOUR) 2013-AS PROGRAMJA

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2012.11.11. 17:02
A profi golfsport legnagyobb pénzdíjjal kecsegtető férfiversenyeit az Egyesült Államok körversenye, a US PGA Tour égisze alatt rendezik. Az idei, sorrendben 98. évad január és szeptember között tart, és negyven versenyt (valamint két meghívásos viadalt) foglal magába. Az évad az Egyesült Államok és a nem európaiakból álló világválogatott csapatversenyével (Presidents Cup) ér véget.

Ez lesz a 2007 óta használatos, januártól szeptemberig tartó hivatalos versenynaptár utolsó éve. A következő szezontól a szeptember utáni őszi versenyek (Fall Series) is beleszámítanak a Fedex-kupába (az éves pontversenybe), igaz, nem az adott, hanem a következő év (2013-14-es szezon) eredményeinek összesítésekor veszik figyelembe.

A négy hagyományos kiemelt versenyt (majors) és a világbajnoki sorozat tornáit nagy és vastag betűvel jelöltük.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY – 2013
REGULÁRIS SZAKASZ
JANUÁR
4-7. Hyundai Tournament of Champions, Kapalua, Hawaii (5.7 millió dollár) Gy: Dustin JOHNSON (amerikai)
10-13. Sony Open in Hawaii, Honolulu, Hawaii (5.6 millió dollár) Gy.: Russel HENLEY (amerikai)
17-20. Humana Challengem La Quinta, Kalifornia (5.6 millió dollár) Gy.: Brian GAY (amerikai)
24-27. Farmers Insurance Open, La Jolla, Kalifornia (6.1 millió dollár) Gy.: Tiger WOODS (amerikai)
31-feb. 3. Waste Management Phoenix Open, Scottsdale, Arizona (6.2 millió dollár) Gy.: Phil MICKELSON (amerikai)
FEBRUÁR
7-10. AT&T Pebble Beach National Pro-Am, Pebble Beach, Kalifornia (6.5 millió dollár) Gy.: Brandt SNEDEKER (amerikai)
14-17. Northern Trust Open, Pacific Palisades, Kalifornia (6.6 millió dollár) Gy.: John MERRICK (amerikai)
20-24. VILÁGBAJNOKSÁG, ACCENTURE MATCH PLAY CHAMPIONSHIP, Marana, Arizona (8.75 millió dollár) Gy.: Matt KUCHAR (amerikai)
28-márc. 3. The Honda Classic, Palm Beach Gardens, Florida (5.8 millió dollár) Gy.: Michael THOMPSON (amerikai)
MÁRCIUS
7-10. Puerto Rico Open, Rio Grande, Puerto Rico (3.5 millió dollár) Gy.: Scott BROWN (amerikai)
7-10. VILÁGBAJNOKSÁG, CADILLAC CHAMPIONSHIP,
Miami, Florida (8.75 millió dollár)
Gy.: Tiger WOODS (amerikai)
14-17. Tampa Bay Championship, Palm Harbor, Florida (5.5 millió dollár) Gy.: Kevin STREELMAN (amerikai)
21-24. Arnold Palmer Invitational, Orlando, Florida (6.2 millió dollár) Gy.: Tiger WOODS (amerikai)
25-26. Tavistock Cup, Orlando, Florida (2.17 millió dollár) Gy.: Team Albany
28-31. Shell Houston Open, Humble, Texas (6.2 millió dollár) Gy.: D. A. POINTS (amerikai)
ÁPRILIS
4-7. Valero Texas Open, San Antonio, Texas (6.2 millió dollár) Gy.: Martin LAIRD (skót)
11-14. 1. MAJOR, MASTERS TOURNAMENT,
Augusta, Georgia (8 millió dollár)
Gy.: Adam SCOTT (ausztrál)
18-21. RBC Heritage, Hilton Head, South Carolina (5.8 millió dollár) Gy.: Graeme McDOWELL (északír)
25-28. Zurich Classic of New Orleans, Avondale, Louisiana (6.6 millió dollár) Gy.: Billy HORSCHEL (amerikai)
MÁJUS
2-5. Wells Fargo Championship, Charlotte, North Carolina (6.7 millió dollár) Gy.: Derek ERNST (amerikai)
9-12. THE PLAYERS Championship, Ponte Vedra Beach, Florida (9.5 millió dollár) Gy.: Tiger WOODS (amerikai)
16-19. HP Byron Nelson Championship, Irving, Texas (6.7 millió dollár) Gy: BE Szang Mun (dél-koreai)
23-26. Crowne Plaza Invitational at Colonial, Ft. Worth, Texas (6.4 millió dollár) Gy.: Boo WEEKLEY (amerikai)
30.-jún. 2. The Memorial Tournament, Dublin, Ohio (6.2 millió dollár) Gy.: Matt KUCHAR (amerikai)
JÚNIUS
6-9. FedEx St. Jude Classic, Memphis, Tennessee (5.7 millió dollár) Gy.: Harris ENGLISH (amerikai)
13-16. 2. MAJOR, US OPEN,
Ardome, Pennsylvania (8 millió dollár)
Gy.: Justin ROSE (angol)
20-23. Travelers Championship, Cromwell, Connecticut (6.1 millió dollár) Gy.: Ken DUKE (amerikai)
27-30. AT&T National, Bethesda, Maryland (6.5 millió dollár) Gy.: Bill HAAS (amerikai)
JÚLIUS  
4-7. The Greenbrier Classic, White Sulphur Springs, West Virginia (6.3 millió dollár) Gy.: Jonas BLIXT (svéd)
11-14. John Deere Classic, Silvis, Illinois (4.6 millió dollár) Gy. Jordan SPIETH (amerikai)
18-21. Sanderson Farms Classic, Madison, Mississippi (3 millió dollár) Gy.: Woody AUSTIN (amerikai)
18-21. 3. MAJOR, THE OPEN CHAMPIONSHIP,
East Lothian, Skócia (8 millió dollár)
Gy.: Phil MICKELSON (amerikai)
25-28. RBC Canadian Open, Oakville, Kanada (5.6 millió dollár) Gy.: Brandt SNEDEKER (amerikai)
AUGUSZTUS
1-4. Reno-Tahoe Open, Reno, Nevada (3 millió dollár) Gy.: Gary WOODLAND (amerikai)
1-4. VILÁGBAJNOKSÁG, BRIDGESTONE INVITATIONAL,
Akron, Ohio (8.75 millió dollár)
Gy.: Tiger WOODS (amerikai)
8-11. 4. MAJOR, PGA CHAMPIONSHIP,
Rochester, New York (8 millió dollár)
Gy.: Jason DUFNER (amerikai)
15-18. Wyndham Championship, Greensboro, North Carolina (5.3 millió dollár) Gy.: Patrick REED (amerikai)
PLAYOFF
AUGUSZTUS
22-25. The Barclays, Jersey City, New Jersey (8 millió dollár) Gy.: Adam SCOTT (ausztrál)
30.-szept. 2. Deutsche Bank Championship, Norton, Massachusetts (8 millió dollár) Gy.: Henrik STENSON (svéd)
SZEPTEMBER
12-15. BMW Championship, Lake Forest, Illinois (8 millió dollár) Gy.: Zach JOHNSON (amerikai)
19-22. TOUR Championship by Coca-Cola, Atlanta, Georgia (8 millió dollár) Gy.: Henrik STENSON (svéd)
CSAPATVERSENY
Október 3-6. The Presidents Cup, Dublin, Ohio Gy.: EGYESÜLT ÁLLAMOK
A 2013-14-ES SZEZON 2013-AS VERSENYEI
OKTÓBER
10-13. Frys.com Open San Martin, California
17-20.
Shriners Hospitals for Children Open Las Vegas, Nevada
24-27. CIMB Classic Selangor, Malajzia
31-nov. 3. VILÁGBAJNOKSÁG, HSBC CHAMPIONS Sanghaj, Kína
NOVEMBER
7-10. The McGladrey Classic St. Simons Island, Georgia
14-17. OHL Classic at Mayakoba Playa del Carmen, Mexikó

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik