Golf-vb: elmaradt a címvédés, új világbajnokot avattak

Vágólapra másolva!
2013.02.25. 00:43
null
A hideg sem akadályozta meg Matt Kuchart, hogy elhódítsa a meccsjátékos világbajnoki címet (Fotó: Action Images)
Az amerikai Matt Kuchar nyerte meg a profi golfozók meccsjátékos világbajnokságát, miután a vasárnapi fináléban legyőzte honfitársát, a címvédő Hunter Mahant.

 

A döntő első három lyukán megosztozott a két amerikai, a 4.-nél aztán Kuchar birdie-je válasz nélkül maradt, ami egyrészt azt jelentette, hogy megszerezte a vezetést, másrészt pedig azt, hogy Mahan 169 szakasz után először hátrányba került a világbajnokságon.

Hogy a tavalyi vb-n kezdődött fantasztikus sorozat megszakadása billentette-e ki egyensúlyából Mahant, vagy ekkor tetőzött benne a korábbi öt, többnyire imponáló magabiztossággal megnyert mérkőzés fáradtsága, egyelőre nem tudhatjuk, de tény: a következő négy lyukból hármat „átengedett" ellenfelének, így fél távnál szinte ledolgozhatatlan hátrányba került.

Hunter Mahan
Hunter Mahan

Aztán két szakasz erejéig mégis fordítással kecsegtetett a játék: Mahan két birdie-vel megfelezte lemaradását! A következő szakaszon azonban nemcsak ő, hanem Kuchar is az elvártnál eggyel kevesebb ütéssel jutatta a labdát a lyukba, majd a 13. szakaszon ez már csak Kucharnek sikerült – azaz újra háromlyuknyira nőtt a különbség.

De még mindig nem volt vége: Mahan a 14-esen ütött birdie-vel újra közelebb araszolt. Még négy lyuk, kettő a különbség. Birdie itt, birdie ott – marad a közte kettő, de már csak három lyuk a végéig. A következő szakaszon Kuchar labdája a nézőtérre száll, bogey, Mahan nem hibáz, már csak egy a differencia.

Az utolsó előtti szakaszon aztán Mahan labdája messzire letévedt a pályáról, és ezt az esélyt Kuchar már nem szalaszthatta el: miután Mahan megadta neki a lyukat, Kuchar, az Egyesült Államok egykori amatőrbajnoka (1997) megnyerte a 2013-as meccsjátékos világbajnoki címet!

A múlt hetet a világranglista 23. helyén kezdő, 34 éves Matt Kucharnek ez a kilencedik profi győzelme. A nagy presztízsű Players Championshipen tavaly aratott győzelme mellett a mostani a legnagyobb diadala.

Öt év után először rendeztek amerikai finálét a világbajnokságon. A fejlemény annak fényében mindenképpen feltűnő, hogy az utána lejátszott négy döntőben mindössze egyetlen amerikai ragadhatott ütőt – a címvédéssel idén hiába kísérletező Hunter Mahan.

A harmadik helyért vívott csatában Ian Poulter korán kétlyuknyi előnyt szerzett, csakhogy utána hullámvölgybe került, és mire kilábolt belőle, Jason Day akkora előnyt szerzett, hogy azt már csak csökkenteni lehetett, teljesen eltüntetni nem: a 25 esztendős ausztrálé lett a harmadik hely.

Ami a szintén vasárnap megrendezett elődöntőket illeti, Mahan is, Kuchar is magabiztosan győzött.

A két korábbi világbajnok partiján az első négy lyukból Hunter Mahan is, Ian Poulter is megnyert egyet, ezt követően azonban érvényesült Mahan utóbbi napokban félelmetes formája. Négy újabb birdie-jére nem érkezett válasz, és az utolsó három szakaszt már nem kellett lejátszani.

A másik elődöntő második szakaszán Jason Day szerezte meg a vezetést, a 9.-nél azonban már Matt Kucharnek volt hárommal több megnyert lyuka, és ezzel a tetemes előnnyel az amerikai biztos kézzel gazdálkodott. Az utolsó három lyukra már ezen a meccsen sem volt szükség.

GOLFVILÁGBAJNOKSÁG 2013, 1. VERSENY
WORLD GOLF CHAMPIONSHIPS-ACCENTURE MATCH PLAY CHAMPIONSHIP, MARANA (The Golf Club at Dove Mountain)
A pénzdíj:
8.75 millió dollár. A pálya hossza: 7162 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
(Az elöl álló versenyzők jutottak tovább; az eredmény értelmezése: az első szám a megnyert lyukak száma közötti különbséget jelenti, a második pedig a 18-ból már le nem játszott szakaszok számát.)
ELŐDÖNTŐ

Matt Kuchar (amerikai)–Jason Day (ausztrál) 4, 3
Hunter Mahan (amerikai)–Ian Poulter (angol) 4, 3
DÖNTŐ
Kuchar–Mahan 2, 1
A HARMADIK HELYÉRT
Day–Poulter 1, 0

4. VERSENYNAP – HUNTER MAHAN LEHET A TORNA MÁSODIK DUPLÁZÓJA

Két amerikai, a címvédő Hunter Mahan és Matt Kuchar, a tornát korábban szintén megnyerő angol Ian Poulter, valamint az ausztrál Jason Day jutott be az elődöntőbe a maratoni szombati versenynap végén..

Ian Poulter
Ian Poulter

A szombaton lejátszott két forduló bizonyította, hogy Hunter Mahan igazi meccsjáték specialista.

A nyolcaddöntőben lenyűgöző magabiztossággal győzte le a viadalon korábban döntőt játszó Martin Kaymert – a 18-ból csak 14 szakaszt kellett lejátszani, hogy eldőljön az utolsó itteni legyőzője elleni meccs –, majd a negyeddöntőben egy más jellegű, az utolsó lyukig éles csatában múlta felül honfitársát, Webb Simpsont.

Mahan két év alatt zsinórban 151 lyukat játszott le úgy a vb-n, hogy összesítésben egyszer sem állt vesztésre, és megalapozottan reménykedik abban, hogy Tiger Woods után ő lesz a második golfozó, akinek sikerül megvédenie meccsjátékos világbajnoki címét.

Elődöntőbeli ellenfele azonban egy olyan golfozó lesz, akit ő maga is a meccsjáték egyik legjobbjának tart: az angol Ian Poulter. A vb-t 2010-ben megnyerő, és az efféle párbajok iránti vonzalmát a tavalyi Ryder-kupán is bizonyító Poulter szombaton előbb a dél-afrikai Tim Clarkot, majd a rutinos Steve Strickert győzte le.

Jason Day
Jason Day

Utóbbit egy mérnöki pontossággal kanyarított, mintegy 12 méterről gurított birdie-vel már a 3. lyuknál szembesítette a rá váró feladat nehézségi fokával, és mivel a későbbiekben is biztos kézzel játszott, már a 16. szakasznál véget ért a meccs.

A másik ágon az amerikai Matt Kuchar és az ausztrál Jason Day vív meg a döntőért. Kuchar két éve már volt elődöntős, és ahogyan akkor, tavaly is a későbbi győztestől kapott ki – azaz Day, a négyes meglepetésembere esetleges újabb sikerével kapna egy kis lélektani pluszt. A 25 éves ausztrált semmi esetre sem írnánk le, hiszen szombaton két korábbi Major-győztest tanított móresre: előbb Bubba Watsont, majd Graeme McDowellt.

GOLFVILÁGBAJNOKSÁG 2013, 1. VERSENY
WORLD GOLF CHAMPIONSHIPS-ACCENTURE MATCH PLAY CHAMPIONSHIP, MARANA (The Golf Club at Dove Mountain)
A pénzdíj:
8.75 millió dollár. A pálya hossza: 7162 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
3. FORDULÓ (A LEGJOBB 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
(Az elöl álló versenyzők jutottak tovább; az eredmény értelmezése: az első szám a megnyert lyukak száma közötti különbséget jelenti, a második pedig a 18-ból már le nem játszott szakaszok számát.)
BOBBY JONES-CSOPORT

Graeme McDowell (északír)–Shane Lowry (ír) 3, 2
Jason Day (ausztrál)–Bubba Watson (amerikai) 4, 3
BEN HOGAN-CSOPORT
Robert Garrigus (amerikai)–Fredrik Jacobson (svéd) 3, 1
Matt Kuchar (amerikai)–Nicolas Colsaerts (belga) 4, 3
GARY PLAYER-CSOPORT

Webb Simpson (amerikai)–Gonzalo Fernández-Castano (spanyol) 2, 0
Hunter Mahan (amerikai)–Martin Kaymer (német) 5, 4
SAM SNEAD-CSOPORT

Steve Stricker (amerikai)–Scott Piercy (amerikai) 1, 0
Ian Poulter (angol)–Tim Clark (dél-afrikai) 5, 3

4. FORDULÓ (A LEGJOBB NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT)
BOBBY JONES-CSOPORT

Jason Day (ausztrál)–Graeme McDowell (északír) 1, 0
BEN HOGAN-CSOPORT
Matt Kuchar (amerikai)–Robert Garrigus (amerikai) 3, 2
GARY PLAYER-CSOPORT
Hunter Mahan (amerikai)–Webb Simpson (amerikai) 1, 0
SAM SNEAD-CSOPORT
Ian Poulter (angol)–Steve Stricker (amerikai) 3, 2

 

3. VERSENYNAP: MÁR CSAK BUBBA WATSON ÁLL AZ ELSŐ TÍZ KIEMELT KÖZÜL

Tiger Woods és Rory McIlroy korai búcsúja után tovább hullottak az előzetesen a győzelemre legesélyesebbnek tartott golfozók: az első tíz kiemeltből csak egyetlen versenyző, az amerikai Bubba Watson volt versenyben a pénteki második forduló után.

Bubba Watson
Bubba Watson

Nem sokon múlt az ő kiesése sem: a végjátékban birdie-helyzetekben közeli gurításokat rontott, ezzel esélyt adott Jim Furyknek az egyenlítésre, aki élt is ezzel, és végül 18 helyett 22 lyukig dolgoztatta a tavalyi Masters győztesét. Watson végül állva maradt, és egyetlenként képviseli tovább a legnagyobb esélyeseket – ilyesfajta magányra még nem volt példa a torna 1999 óta íródó történetében.

S hogy mi lett a többiekkel? Az angol Luke Donald, a 2011-es győztes az első három lyukat elveszítette az amerikai Scott Piercyvel szemben, és már-már megszégyenítő, a torna történetének egyik legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el: az utolsó hat szakaszra már oda sem állhatott. A dél-afrikai Louis Oosthuizent az amerikai Robert Garrigus ütötte ki – Garrigus még egyszer sem volt hátrányban az eddigi két forduló során –, az angol Justin Rose-t pedig a belgák nagy ütője, Nicolas Colsaerts.

Ellentétes sors jutott az első forduló két hősének: a Tiger Woodsot búcsúztató Charles Howell egyértelmű vereséget szenvedett a spanyol Gonzalo Fernández-Castanótól, a világelső Rory McIlroyt repülőre ültető Shane Lowrynak viszont 13 szakasz is elég volt Carl Pettersson sima legyőzéséhez. Az egyelőre ihletett állapotban golfozó – a svéd ellen hat birdie-t ütő – Lowry a verseny történetének első 64. rangsoroltja, aki elérte a 3. fordulót.

Vannak persze olyan nagyágyúk is, akik szép csendben az elvárt ütemben araszolnak előre: ilyen Webb Simpson, Matt Kuchar, a 2010-es nyertes Ian Poulter, a címvédő Hunter Mahan, valamint a 2011-ben döntőt játszó Martin Kaymer – nos, az utóbbi kettő egymás ellen játszik, alighanem az ő csatájuk lesz a következő forduló egyik legérdekesebb eseménye.

GOLFVILÁGBAJNOKSÁG 2013, 1. VERSENY
WORLD GOLF CHAMPIONSHIPS-ACCENTURE MATCH PLAY CHAMPIONSHIP, MARANA (The Golf Club at Dove Mountain)
A pénzdíj:
8.75 millió dollár. A pálya hossza: 7162 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
2. FORDULÓ (A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
(Az elöl álló versenyzők jutottak tovább; az eredmény értelmezése: az első szám a megnyert lyukak száma közötti különbséget jelenti, a második pedig a 18-ból már le nem játszott szakaszok számát.)
BOBBY JONES-CSOPORT

Shane Lowry (ír)–Carl Pettersson (svéd) 6, 5
Graeme McDowell (északír)–Alexander Noren (svéd) 1, 0 (20 szakasz után)
Jason Day (ausztrál)–Russell Henley (amerikai) 1, 0 (19 szakasz után)
Bubba Watson (amerikai)–Jim Furyk (amerikai) 1, 0 (22 szakasz után)
BEN HOGAN-CSOPORT
Robert Garrigus (amerikai)–Louis Oosthuizen (dél-afrikai) 3, 2
Fredrik Jacobson (svéd)–Marcus Fraser (ausztrál) 4, 3
Matt Kuchar (amerikai)–Sergio García (spanyol) 2, 1
Nicolas Colsaerts (belga)–Justin Rose (angol) 4, 2
GARY PLAYER-CSOPORT

Gonzalo Fernández-Castano (spanyol)–Charles Howell III (amerikai) 6, 5
Webb Simpson (amerikai)–Peter Hanson (svéd) 1, 0
Hunter Mahan (amerikai)–Richard Sterne (dél-afrikai) 4, 3
Martin Kaymer (német)–Rafael Cabrera-Bello (spanyol) 2, 1
SAM SNEAD-CSOPORT

Scott Piercy (amerikai)–Luke Donald (angol) 7, 6
Steve Stricker (amerikai)–Nick Watney (amerikai) 1, 0 (21 szakasz után)
Ian Poulter (angol)–Bo Van Pelt (amerikai) 3, 1
Tim Clark (dél-afrikai)–Thorbjörn Olesen (dán) 3, 2

2. VERSENYNAP: KIESIK RORY McILROY ÉS TIGER WOODS

Szerdán a váratlan hóvihar, csütörtökön a váratlan eredmények sokkolták a golfrajongókat. Ami az utóbbiakat illeti: a golfozók világranglistáját vezető északír Rory McIlroy és a rangsormásodik Tiger Woods egyaránt az első fordulóban búcsúzott a 8.75 millió dollár összdíjazású arizonai versenytől.

Meghasonlás egy: Rory McIlroy
Meghasonlás egy: Rory McIlroy

A jelek szerint ez egy ilyen év lesz: a sportág két húzóneve vagy együtt csillog, vagy együtt bukik. Csillogniuk egyelőre csak a Nike pazar reklámfilmjében sikerült McIlroy januári gigaszerződése alkalmából, bukniuk azonban már másodszor. Néhány hete Abu-Dzabiban voltak kénytelen kiszállni a négynapos verseny második fordulója után, most pedig az első ellenfél ütötte el őket a további játéklehetőségtől – a versenyt közvetítő NBC Sportsot pedig a kedvező nézettségi adatoktól...

Persze a meglepetések szállítóinak, az ír Shane Lowrynak és az amerikai Charles Howellnek semmi oka a lelkiismeret-furdalásra, hiszen mindketten keményen megdolgoztak karrierjük egyik legnagyobb győzelméért. McIlroy a saját értékítélete szerint nem játszott jól, ám a mérkőzés elején két lyuk megnyerésével biztató előnyt szerzett; és akkor sem tört meg, amikor már az igencsak belelendülő Lowry épített kétpontnyi fórt a 13. szakaszon elért eagle-vel. A világelső az utolsó, 18. lyukig üldözte cimboráját, de csak faragni tudott a hátrányán, az utolsó két szakaszon birdie-kényszerben játszva nem tudott bravúrt bemutatni.

„Mind a ketten jól játszottunk, ő néhány birdie-vel többet ütött, mint én, ezért jutott tovább" – ez már Tiger Woods tárgyszerű kommentárja azt követően, hogy a 17. lyuknál véget érő mérkőzésen kikapott Howelltől. Nagyon szoros csata volt, Howell a 15. és a 16. lyuknál ütött egy-egy birdie-vel törte meg a korábbi világelsőt – emlékei szerint életében először, noha a múltban tucatnyi alkalommal is vívtak alkalmi partikat.

Meghasonlás kettő: Tiger Woods
Meghasonlás kettő: Tiger Woods

A verseny 15 éves történetében ez a második alkalom, hogy az első két kiemelt már az első forduló után a reptér felé veszi az irányt: akkor (2002-ben) Woods szomorú társa Phil Mickelson volt, aki az idén nem vesz részt a viadalon.

A mezőny a két kiválóság kiesésével tagadhatatlanul elszürkült kissé – sőt búcsúztak további nagyágyúk is (Ernie Els, Lee Westwood, Adam Scott, Keegan Bradley, Dustin Johnson, Zach Johnson) –, de érdekes csatákban várhatóan így sem lesz hiány a folytatásban.

A címvédő amerikai Hunter Mahan lenyűgöző fölénnyel lépett tovább, a 2011-ben nyerő Luke Donald pedig lenyűgözően nagy csatában, az utolsó szakaszon ütött birdie-vel. Folytatás pénteken – ha a csütörtökön is csúszást okozó időjárás engedi...

GOLFVILÁGBAJNOKSÁG 2013, 1. VERSENY
WORLD GOLF CHAMPIONSHIPS-ACCENTURE MATCH PLAY CHAMPIONSHIP, MARANA (The Golf Club at Dove Mountain)
A pénzdíj:
8.75 millió dollár. A pálya hossza: 7162 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
1. FORDULÓ (A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
(Az elöl álló versenyzők jutottak tovább; az eredmény értelmezése: az első szám a megnyert lyukak száma közötti különbséget jelenti, a második pedig a 18-ból már le nem játszott szakaszok számát.)
BOBBY JONES-CSOPORT

Shane Lowry (ír)–Rory McIlroy (északír) 1, 0
Carl Pettersson (svéd)–Rickie Fowler (amerikai) 1, 0 (19 szakasz)
Alexander Noren (svéd)–Dustin Johnson (amerikai) 6, 4
Graeme McDowell (északír)–Padraig Harrington (ír) 2, 0
Russell Henley (amerikai)–Charl Schwartzel (dél-afrikai) 1, 0
Jason Day (ausztrál)–Zach Johnson (amerikai) 6, 5
Bubba Watson (amerikai)–Chris Wood (angol) 2, 1
Jim Furyk (amerikai)–Ryan Moore (amerikai) 4, 2
BEN HOGAN-CSOPORT
Louis Oosthuizen (dél-afrikai)–Richie Ramsay (skót) 2, 1
Robert Garrigus (amerikai)–Branden Grace (dél-afrikai) 4, 3
Marcus Fraser (ausztrál)–Keegan Bradley (amerikai) 1, 0
Fredrik Jacobson (svéd)–Ernie Els (dél-afrikai) 1, 0
Sergio García (spanyol)–Thongchai Jaidee (thaiföldi) 1, 0 (20 szakasz után)
Matt Kuchar (amerikai)–Fudzsita Hirojuki (japán) 3, 2
Justin Rose (angol)–K. J. Csoj (dél-koreai) 2, 1
Nicolas Colsaerts (belga)–Bill Haas (amerikai) 5, 4
GARY PLAYER-CSOPORT
Charles Howell III (amerikai)–Tiger Woods (amerikai) 2, 1
Gonzalo Fernández-Castano (spanyol)–Francesco Molinari (olasz) 2, 0
Webb Simpson (amerikai)–David Lynn (angol) 5, 4
Peter Hanson (svéd)–Thomas Björn (dán) 3, 2
Richard Sterne (dél-afrikai)–Jason Dufner (amerikai) 1, 0
Hunter Mahan (amerikai)–Matteo Manassero (olasz) 5, 4
Rafael Cabrera-Bello (spanyol)–Lee Westwood (angol) 1, 0 (19 szakasz után)
Martin Kaymer (német)–George Coetzee (dél-afrikai) 2, 1
SAM SNEAD-CSOPORT

Luke Donald (angol)–Marcel Siem (német) 1, 0
Scott Piercy (amerikai)–Paul Lawrie (skót) 4, 3
Steve Stricker (amerikai)–Henrik Stenson (svéd) 5, 4
Nick Watney (amerikai)–David Toms (amerikai) 5, 4
Ian Poulter (angol)–Stephen Gallacher (skót) 2, 1
Bo Van Pelt (amerikai)–John Senden (ausztrál) 6, 5
Tim Clark (dél-afrikai)–Adam Scott (ausztrál) 2, 1
Thorbjörn Olesen (dán)–Jamie Donaldson (walesi) 3, 2

1. VERSENYNAP – BEFEJEZETT PARTI NÉLKÜL

Hát, így nehéz lett volna...
Hát, így nehéz lett volna...

A Tucson közelében fekvő, festői magaslati golfpályán jóformán csak egy hirtelenjében összegyúrt gigantikus hóember maradt, a versenyt már elkezdő golfozók fedett helyen kerestek menedéket a tél támadása elől.

A 32 mérkőzésből 23-at tudtak elkezdeni – a világranglista első helyén álló Rory McIlroy partija, valamint a rangsormásodik Tiger Woodsé nem volt közöttük –, befejezni azonban egyet sem.

Az időjárási előrejelzések láttán a szervezők reménykednek abban, hogy a csúszást már csütörtökön sikerül behozni – az első után a második fordulót is ma tervezik lejátszani –, és a viadal az eredeti menetrendnek megfelelően vasárnap véget ér.

Három éven belül ez a második alkalom, hogy a téli körülmények miatt átmenetileg félbe kell szakítani a játékot; 2011-ben az angol Luke Donald és a német Martin Kaymer fináléját zavarta meg az időjárás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik