Golf: az anyjától kapta, a garázsba vágta, most beütötte

Vágólapra másolva!
2013.04.02. 14:01
D. A. Points nyerte meg a golfozók amerikai profi körversenyének hét végi viadalát, a Shell Houston Opent, amivel az amerikai játékos kivívta a szereplés lehetőségét a másfél hét múlva kezdődő kiemelt versenyen, a Mastersen.

A 36 esztendős Darren Andrew Points mindeddig egyetlen győzelmet mondhatott magáénak a PGA Touron, és kétségbeesésében mindent bevetett, hogy változtasson e tendencián: külön golfleckét vett verseny előtti utolsó órákban, és magával vitt Texasba egy olyan ütőt, amit annak idején az édesanyjától kért kölcsön, de már vagy nyolc éve nem használt.

Nos, a garázsban porosodó putterrel Points lenyűgöző első napot (64 ütés) produkált, majd tartotta a tempót, és az utolsó nap utolsó szakaszán négy méterről tökéletesen kivitelezte azt az ütést is, amelyik végül a győzelemhez kellett az eső áztatta versenyen.

A vert mezőnyben ott volt a világranglista-második Rory McIlroy (284 ütés, 45. hely) és az amerikai Phil Mickelson (278, 16.) is.

A HÉTVÉGE TOVÁBBI GYŐZTESEI

A német Marcel Siem győzelmével ért véget a férfiak európai körversenyének rendhagyó jeleneteket is hozó marokkói tornája. A versenyen az első naptól vezető Siem az utolsó fordulóban gyengén kezdett, és ígéretesen zárkózó vetélytársai visszaesése is kellett ahhoz, hogy elkönyvelhesse pályafutása harmadik EPGA-győzelmét. Ez sem volt azonban elég ahhoz, hogy Siem beverekedje magát a másfél hét múlva kezdődő Masters mezőnyébe.

Néhány hete már cikkeztünk Ariya Jutanugarnról, a női golf egyik nagy ígéretéről. Akkor még az volt az apropó, hogy a thaiföldi tini hagyta kicsúszni a kezéből a Thaiföldi nemzetközi bajnokság fődíját, és csak második lett. Nos, végül nem kellett sokáig várni a 17 éves játékos első profi győzelmére sem: Ariya az utolsó napon ugrott az élre az európai női körverseny (LET) szintén Marokkóban megrendezett viadalán, és győzelme révén közel 50 ezer euróval gazdagodott.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
SHELL HOUSTON OPEN, HUMBLE
(Redstone GC Tournament Course). A pénzdíj: 6.2 millió dollár. A pálya hossza: 6819 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
AZ ÉLCSOPORT
1. D. A. Points (amerikai) 272 ütés (64, 71, 71, 66)
2. Henrik Stenson (svéd) 273 (69, 70, 68, 66)
Billy Horschel (amerikai) 273 (68, 72, 67, 66)

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY
TROPHÉE HASSAN II, AGADIR
(Golf du Palais Royal). A pénzdíj: 1.5 millió euró. A pálya hossza: 6258 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
AZ ÉLCSOPORT
1. Marcel Siem (német) 271 ütés (64, 68, 69, 70)
2. David Horsey (angol) 274 (68, 67, 70, 69)
Mikko Ilonen (finn) 274 (69, 66, 70, 69)

EURÓPAI NŐI KÖRVERSENY (LET)
LALLA MERYEM CUP, AGADIR
(Golf de l´Ocean). A pénzdíj: 325 000 euró. A pályán elvárt ütésszám (par): 71
AZ ÉLCSOPORT
1. Ariya Jutanugarn (thaiföldi) 270 ütés (69, 67, 67, 67)
2. Beth Allen (amerikai) 273 (70, 68, 67, 68)
Charley Hull (angol) 273 (68, 70, 64, 71)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik