Ralikrossz: világbajnoki futamnak ad otthont Magyarország

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.02.28. 17:45
Ralikrossz-világbajnoki futamot rendeznek idén Nyirádon
Először látogat el Magyarországra a ralikrossz-világbajnokság mezőnye. A viadal hazai futamának Nyirád ad otthont – jelentették be a szervezők.

 

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből kiderül, hogy a Formula–1 mellett ez a második olyan világbajnoki autóverseny-sorozat, amely hazánkba is ellátogat.

„Nem csupán a világbajnokság, hanem az Európa-bajnokság legjobb pilótái is itt lesznek a nyirádi pályán július utolsó hétvégéjén. Várhatóan négy kategóriában követhetik figyelemmel a nézők a futamokat, és az új szabályrendszernek köszönhetően még izgalmasabb csatákat láthatnak a szurkolók az elektromos autók és a robbanómotoros, 600 lóerős versenygépek között. Fontos számunkra, hogy mind a versenyen résztvevők, mind a kilátogató érdeklődők számára érdekes és színes programokat kínáljunk” – nyilatkozta Gyuris Orsolya, a verseny szervezője.

Az FIA Ralikrossz Világbajnokság története 2014-ben kezdődött robbanómotoros versenygépekkel, majd fokozatosan nyitott az elektromos autók felé. Az autógyártás technológiai változásait követve a 2021-es szezonban az egyik kategória már csak elektromos versenygépekből állt, 2022-ben pedig teljes egészében elektromos autókra váltott a WRX-nek nevezett világbajnoki sorozat.

Idén új korszak kezdődik a világbajnokság históriájában. Ebben az évben ugyanis megnyílik a mezőny a fenntartható üzemanyaggal működő, belsőégésű motoros autók számára is.

„A tisztán elektromos versenyautók két szezonját követően ez az esztendő a »technológiák csatája« lesz, ami sohasem látott izgalmakat hozhat, és ezt közelről is megcsodálhatja majd a magyar közönség” – közölték a szervezők.

A nyirádi ralikrossz-vb-futamra július utolsó hétvégéjén (27–28.) kerül sor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik