Ralikrossz Eb: Benyó Máté célja a döntőbe kerülés Norvégiában

Vágólapra másolva!
2023.06.16. 12:19
null
Benyó Máté döntőbe szeretne kerülni Norvégiában (Fotó: Facebook/Benyó Máté)
A norvégiai Hellben rendezik a hétvégén a ralikrossz Európa-bajnokság következő, idei harmadik fordulóját, melyen az összetettben legjobb helyen álló magyar induló, Benyó Máté elsődleges célja a döntőbe kerülés lesz.

A Korda Racing versenyzője az idénynyitó nyirádi futamon fináléba jutott és ötödikként zárt, majd a két hete rendezett portugáliai viadalon egy hajszállal lemaradt a döntőről és hetedikként végzett az ERX1-es kategóriában.

„Legendás ralikrosszpályán versenyzünk a hétvégén, és nagyon erős mezőny gyűlt össze, több régi, nagy név is visszatér erre a futamra az állandó résztvevők mellé” – nyilatkozta csapatának közleményében az Eb-pontverseny hatodik helyén álló Benyó. Hozzátette, még nem versenyzett ezen a pályán, de a vonalvezetést látva úgy véli, gyorsan fel tudja majd venni a ritmust.

„Nagyon sok értékes tapasztalatot gyűjtöttünk az előző versenyeken, ezeket felhasználva szeretnénk Norvégiában is eredményesen szerepelni. A fő célunk a döntőbe kerülés és ott a minél jobb pozíció elérése” – jelentette ki a Peugeot 208-assal versenyző Benyó.

Ami a többi magyart illeti, az ERX1 17 fős mezőnyében ott lesz még a norvégiai viadalon Kárai Tamás (Audi S1, összetettben 7.), Mózer Attila (Ford Fiesta, 8.) és Koncseg Zoltán (Audi A1, 12.), valamint ERX3-ban Körmöczi Balázs (Volkswagen Polo, 7.) és Szíjj Zsolt (Audi A1, 12.).

Az Eb-sorozatban érdekeltek ezúttal is egy világbajnoki forduló keretében, a vb-mezőny tagjaival azonos helyszínen és időpontban versenyeznek, szombaton három előfutamot, vasárnap pedig a negyedik előfutamot, valamint az elődöntőket és a finálékat rendezik a kontinensbajnokságban szereplők számára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik