Megszűnik a bírók kihúzása

MTI MTIMTI MTI
2002.07.25. 21:46
Címkék
"A kialakult helyzet miatt jövőbeni együttműködésünket a Magyar Vízilabda Szövetséggel csak független szakmai szervezetként tudjuk elképzelni” – írták június elején levelükben a pólós játékvezetők, s bár akkor tizenöt napos határidőt adtak a sikersportág irányítóinak a reagálásra, az első egyeztetésre csak nemrégiben került sor. Az MTI-hez erről eljuttatott emlékeztető szerint elöljáróban azt tisztázták a tárgyaló felek, hogy szó sincs ultimátumról a bírók részéről, ugyanakkor a szövetség elnöke, főtitkára és a liga első számú vezetője elismerte, hogy az MVLSZ szervezeti és működési szabályzata nem rendelkezik a különféle bizottságok működéséről. Abban máris egyetértés született, hogy a játékvezetők testületének elnökét az érintettek saját maguk válasszák meg, s ne – mint eddig – az elnökség jelölje ki. Emellett konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban is, hogy új kontrollálási lehetőség megteremtésével egy időben meg kell szüntetni a játékvezetők "kihúzásának” módszerét. Mint emlékezetes: közvetve ez is vezetett a májusi Honvéd–Vasas bajnoki döntő botrányához, miután az ismert, rutinos bírók lekerültek a listákról, s náluk viszonylag gyengébb képességűek, tapasztalatlanabbak dirigáltak az időnként véres meccseken. Abban sincs vita, hogy a bírói díjakat központilag fizetik mostantól, s nem esetenként a mérkőzések előtt. Ami a függetlenséget illeti: ez ügyben további felmérések, helyzetelemzések és augusztus 10-ig újabb egyeztetések lesznek. Jakab Zoltán, a szövetség főtitkára a távirati iroda érdeklődésére azt mondta, hogy az őszi szezon kezdetéig mindenképpen rendezik a játékvezetők helyzetét.
Legfrissebb hírek

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
20 perce

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
25 perce

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
31 perce

„Szabadság, szerelem, e2 kell nekem”

Népsport
46 perce

Vb 2026: piros lap jár a vitatkozás közben a száját eltakaró játékosnak

Foci vb 2026
1 órája

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kosár NB I: ingyenes lesz a bejutás az Alba Fehérvár mérkőzéseire

Kosárlabda
1 órája

A Benficánál úgy számolnak, hogy Mourinho nem megy a Real Madridhoz – sajtóhír

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik