Álomcsapatok egyetlen magyarral, Puskással

2010.07.12. 15:22
null
Pelé kihagyhatatlan volt az álomcsapatokból (Fotók: Action Images)
A sportban, különösen a labdarúgásban, se szeri, se száma a különféle All Star-csapatoknak, azaz minden idők legjobb tizenegyeinek, a valaha volt legremekebb együtteseknek. Természetesen a futball-vb-knek is megvannak a maguk álomcsapatai: egy 1994-ből, egy pedig nyolc évvel későbbről.

FIFA VB-ÖRÖKVÁLOGATOTT (FIFA World Cup All Time Team)

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 1994-ben hozta nyilvánosságra első álomcsapatát, amelyben négy hátvéd, három középpályás és ugyancsak három támadó szerepel a kapuson kívül.

Leghátul a Fekete Pók, azaz a három világbajnokságon is pompásan védő szovjet Lev Jasin kapott helyet. Tudásáról mindent elmond, hogy a FIFA róla nevezte el a vb legjobb kapusa díját, amelyet 1994-től ad át a nevével fémjelezve.

A hátvédnégyes csupa-csupa világbajnokból áll: a brazil Djalma Santosból, a (nyugat)német Franz Beckenbauerből, az angol Bobby Moore-ból és a szintén NSZK-beli Paul Breitnerből.

A középpályán – régi terminológiával: fedezetsorban – a holland Johan Cruyff, a francia Michel Platini, az UEFA jelenlegi elnöke, valamint az angol Bobby Charlton kapott helyet, míg elöl a brazil cselgép, Garrincha, aztán Pelé, illetve a mi Puskás Ferencünk!

Johan Cruyff
Johan Cruyff

FIFA VB-ÁLOMCSAPAT (FIFA World Cup Dream Team)

2002-ben újabb szupercsapat látott napvilágot a FIFA jóvoltából – ezúttal a rajongók szavazatai alapján.

Az összességében több mint másfél millió voks közül a legtöbbet az argentin fenomén, Diego Maradona zsebelte be, 111 035-en szavaztak rá. Mögötte Pelé (107 539) és a franciák ásza, Zinedine Zidane (80 527) végzett a rangsorban.

Ez a csapat kicsit támadóbb szellemű, mint elődje volt, amit a 3–4–3-as felállás is ékesen bizonyít. A kihagyhatatlan Jasin előtt az olasz Paolo Maldini, Beckenbauer és a brazil ágyúlábú, Roberto Carlos alkotja a hátvédhármast, az olasz Roberto Baggio, Zidane, Platini, valamint Maradona a középpályássort.

A csatársor ekképpen fest: Romário (brazil), Cruyff, Pelé. Mit mondjunk, ez sem rossz hármas fogat.

A XX. SZÁZAD LEGJOBB CSAPATA

Ha ez sem lenne elég, „idevarázsoljuk" a mögöttünk hagyott évszázad legjobb tizenegyét is, amely alig tér el a fentebbi csúcsgárdáktól. A csapat összetételét a vb egyik korábbi szponzora, a MasterCard hozta nyilvánosságra az 1998-as világbajnokság előtt.

Az újságírók által összeállított együttes 4–3–3-as hadrendű, és a következők alkotják: Jasin – Carlos Alberto (brazil), Beckenbauer, Moore, Nílton Santos (brazil) – Cruyff, Di Stéfano (argentin-spanyol), Platini – Garrincha, Pelé, Maradona. (Csupán Di Stéfano nem játszott soha vb-n.)

Jasint, Beckenbauert, Cruyffot, Platinit és Pelét egyik tizenegyből sem lehetett „kiszorítani”. Ez egyáltalán nem meglepő, elvégre az európaiak kivétel nélkül aranylabdások, a focikirály, Pelé meg a futballtörténelem egyetlen háromszoros világbajnoka…

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

A 48 csapatos vb igazságtalansága: Európának 20-21 hely járna!

Foci vb 2026
2026.08.02. 09:20

Globális kudarc lett Infantino tervéből – nemzetközi sajtóvisszhang

Foci vb 2026
2026.08.01. 17:40

Gianni Infantino meghátrált, nem árusítják ki a világbajnokságot

Minden más foci
2026.08.01. 09:09

Nem tetszik neki az elnök terve, azonnali hatállyal lemondott Infantino főtanácsadója

Minden más foci
2026.07.31. 13:21

„A FIFA nem folytathatja tovább sportágunk felhasználását a saját és barátai meggazdagodása érdekében” – újabb közleményt adott ki az UEFA

Foci vb 2026
2026.07.29. 16:51

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Felejthetetlen torna – vb-pillanatok az örökkévalóságnak?

Képes Sport
2026.07.23. 16:07