Utánpótlássport
2023.01.26. 08:55

Kosárlabda: a 16 éves Toman ikrek ígéretesen fejlődnek a Csatában

A saját nevelésű fiatalok a Ludovika Csata NB I/A-csoportos kosárlabdacsapatában hagyományosan megkapják a lehetőséget. Tursics Krisztián vezetőedző a Toman ikreket, Dórát és Rékát is bátran bedobta a mélyvízbe, ők pedig a sikeres elődök nyomdokain járva, 16 évesen is megállják a helyüket a „nagyok” között.
Utánpótlássport
2023.01.25. 20:16

Úszás: a parádés 2022 után sem lassítana Pádár Nikolett

A magyar úszósport egyik legnagyobb reménysége, a 16 éves Pádár Nikolett kirobbanó formában versenyzett 2022-ben. A szegedi fiatal a korosztályos világversenyeken szinte megállíthatatlan volt, és a felnőttek nagyszínpadán is megmutatta a tudását; erről és a céljairól is nyilatkozott az Utánpótlássportnak.
Utánpótlássport
2023.01.25. 19:15

Vívás: Kovács Gergely zsinórban harmadszor a párbajtőr juniorbajnoka

A 19 éves Kovács Gergely sorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a párbajtőrözők junior ob-ját.
Utánpótlássport
2023.01.25. 17:43

Labdarúgás: újabb fiatalok kopogtatnak a Puskás Akadémia FC ajtaján

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt elmondta, hogyan vélekedik a felnőttcsapattal első ízben külföldi edzőtáborba tartó tizenéves játékosokról.
Utánpótlássport
2023.01.25. 14:56

Kézilabda: Fazekas Gergő visszatért, bemutatkozott a Wisla Plockban

Felépült a sérüléséből, féléves kihagyás után tért vissza a pályára a 19 éves Fazekas Gergő, aki bemutatkozott a lengyel Wisla Plock csapatában.
Utánpótlássport
2023.01.25. 14:21

Kosár: élménydús amerikai edzőtáboron van túl a MAFC serdülőcsapata

Január közepén 12 napig Floridában vendégeskedett a MAFC serdülő fiú kosárlabdacsapata. Vittay-Hajnik Ambrus együttesének az edzések és a felkészülési meccsek mellett az amerikai miliőt is volt alkalma kiélvezni: többek között az Orlando Magic edzőközpontjában is látogatást tettek a magyar fiatalok.
Utánpótlássport
2023.01.25. 10:05

Tenisz: Udvardy Luca párosban negyeddöntős az Australian Openen

A junior Australian Open leány párosai között újabb győzelmet aratott Udvardy Luca az angol Ella McDonald oldalán, így a duó bejutott a legjobb nyolc közé.
Utánpótlássport
2023.01.25. 09:08

Labdarúgás: sikeres őszt zárt a fiatalokban bízó Vasas FC II

Idehaza sok csapat példát vehetne a Vasas FC II-ről, amely saját nevelésű fiatalokra építve állja meg a helyét az NB III Keleti csoportjában. Harmati Tamás vezetőedzővel a legnehezebb lépésről, a türelemről és a megfelelő értékrend fontosságáról beszélgettünk.
Utánpótlássport
2023.01.24. 19:24

Vízilabda: ismét nagy sportélményt adhat a Komjádi-kupa

Szerdán kezdődik a hazai vízilabda férfiutánpótlásának legrangosabb tornája, a Komjádi-kupa.
Utánpótlássport
2023.01.24. 16:37

Úszás: az uszodák 1.8 milliárdos kormányzati segítséget kaptak

Alapvetően zavartalanul folyik az úszásoktatás a kormány pénzügyi mankója nyomán.
Utánpótlássport
2023.01.24. 12:07

Kézilabda: nívós nemzetközi tornán szerzett bronzérmet a HSA NEKA

A harmadik helyet szerezte meg a javarészt utánpótláskorú kézilabdázók által felálló HSA NEKA csapata a Horvátországban rendezett Darko Pupovac-emléktornán; a nívós mezőnyben a Telekom Veszprém nyert, amelyben a 20 esztendős Lukács Péter is megmutatta a tudását.
Utánpótlássport
2023.01.24. 09:11

Ökölvívás: jól kezdte az évet a leányválogatott Szerbiában

Az elmúlt napokban népes csapattal bizonyított szerbiai nemzetközi ökölvívóversenyen a magyar női szakág, a küldöttségben pedig számos utánpótláskorú sportoló is helyet kapott, sőt érmet is szerzett.
Utánpótlássport
2023.01.23. 21:10

Kézilabda: címet védene az FTC az U15-ös első osztályban

A végéhez közelít az U15-ös első osztályú fiú kézilabda-bajnokság alapszakasza: a hajrát a Ferencváros és a Veszprémi KKFT is hibátlan mérleggel várja.
Utánpótlássport
2023.01.23. 18:52

Asztalitenisz: Fazekas Lizett 9. lett a World Hopes U13-as versenyében

Egyedüli magyar résztvevőként a mindössze kilencéves asztaliteniszező, Fazekas Lizett remekül helytállt az U13-asok között a franciaországi Hennebont-ban rendezett ITTF World Hopes-versenyen: a kilencedik helyen végzett az öt kontinens, 18 kiemelt tehetségét felvonultató mezőnyben.
Utánpótlássport
2023.01.23. 17:03

Sakk: Gaál Zsóka a legjobb női játékos lett Sevillában

A 15 éves Gaál Zsóka holtversenyben a 7-15. helyen zárt, és a legjobb női sakkozó lett a sevillai tornán.
Utánpótlássport
2023.01.22. 20:49

Kosárlabda: lezárult az alapszakasz a leány utánpótlás-bajnokságokban

A hét végi mérkőzésekkel hivatalosan is véget ért az alapszakasz a junior és kadét leány kosárlabda-bajnokságokban. Az U18-asok között a Csata DSE és az NKA Pécs, az U16-osok mezőnyében pedig ugyancsak az NKA Pécs, illetve a Kecskeméti KA zárt az élen a kiemelt csoportokban.

276

/

899