Atlétika: Kun-Szabó fokozatosan menne el a határig Bátori Liliannával

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.03.20. 18:18
null
A hónap utánpótlásedzőjének választott Kun-Szabó Balázs kivételes tanítványra lelt a magasugró Bátori Lilianna személyében.

Mint arról beszámoltunk, Kun-Szabó Balázs atlétatréner nyerte A hónap utánpótlásedzője díjat februárban. A Vasas sprint- és ugrószakágának 35 éves vezetője azt követően kapta meg az elismerést, hogy a 18. életévét március közepén betöltő magasugró tanítványa, Bátori Lilianna az olaszországi Udinében rendezett bronz-, majd a Besztercebányán lebonyolított ezüstkategóriás fedett pályás felnőttviadalon is remekelt. Utóbbin a 193 centiméteres ugrásával nemcsak újabb egyéni rekordot ért el, hanem beállította Győrffy Dóra 1997 óta érvényben lévő U20-as országos csúcsát is.

Az U20-as világranglista-vezető Lilianna márciusban részt vett az apeldoorni felnőtt fedett pályás Európa-bajnokságon, amelyen nem egészen 18 évesen döntőbe jutott, és végül a kilencedik helyen zárt.

„Nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, hiszen tudom, hogy kik kapták meg előttem – mondja Kun-Szabó. – Az elismerés értékét növeli, hogy számos komoly szaktekintély dolgozik a hazai utánpótlássportban. Engem korábbi tízpróbázónként sem a helyezések motiváltak elsősorban, hanem az a kérdés tartotta fent bennem az érdeklődést, hogy mit tudok kihozni magamból. Az edzői pályát azért választottam, mert így

Persze, mindezt úgy, hogy a fokozatosságot szem előtt tartjuk. Az utánpótlás-nevelésben az egyik legfontosabb a türelem. Fontos, hogy ha egy nagyon tehetséges tanítvány kerül a kezünk közé, akkor ne az első néhány évben várjuk a legmagasabb szintre való eljutást. Mindig látnunk kell magunk előtt a célt, hogy hová szeretnénk elérni. Azt is érdemes előre tudnunk, hogy milyen eszközöket akarunk majd bevetni, hogy a tanítványunkból kihozzuk a legjobbat és minél hosszabb ideig a pályán tartsuk őt.”

Kun-Szabó Balázs az elismeréssel Fotó: Vasas Attila

Bátori Lilianna egyébként már tavaly is kiemelkedő eredményeket ért el. Megnyerte az U18-as Európa-bajnokságot, majd negyedik helyen végzett az U20-as világbajnokságon. Az idei évnek 187 centis egyéni csúccsal vágott neki.

„Picit számomra is meglepő volt, hogy ilyen jól sikerültek Lia februári versenyei. A szezon elején még kisebb lábfejsérüléssel küzdött, ezért elég sok szökdelőmunka kimaradt, és úgy gondoltam, késni fog a csúcsformája. Ő viszont

A felnőtt Európa-bajnokságon pedig nagyon értékes tapasztalatokat szerzett. Korábban még nem tudtuk letesztelni, hogy milyen, amikor három napon belül kell nagyokat ugrania. És a döntőben nem is fizikálisan akadtak problémái, inkább a bemelegítés minőségében kereshetjük a javítanivalót.”

Bátori Lilianna hosszú szabadtéri szezonra készül Forrás: MASZ

Edző és tanítvány már a szabadtéri szezonra készül, csütörtöktől tizenegy napig edzőtáboroznak Montenegróban.

„Lia fő versenye az augusztusi, U20-as Európa-bajnokság lesz Tamperében, és nagyon örülnénk, ha sikerülne kijutnia a rá egy hónapra következő tokiói felnőtt-világbajnokságra is. Olyan hosszú szezonra készülünk, amilyenünk még nem volt, ezért is döntöttünk úgy, hogy két egymást követő felnőttvilágversenyen nem veszünk részt, és a nancsingi fedett pályás vébét kihagyjuk.”

(Kiemelt képünkön: Bátori Lilianna és Kun-Szabó Balázs Forrás: Vasas SC)

 

Legfrissebb hírek

Vindics-Tóthé a második legjobb európai idő a frankfurti maratonin

Atlétika
1 órája

Birkózás: szabadfogásban is az ESMTK az utánpótlás-csapatbajnok

Utánpótlássport
1 órája

Öttusa: magyar érmek a lengyelországi ORV-n

Utánpótlássport
7 órája

Jégkorong: Hiezl Réka Amerikában is szórja a pontokat

Utánpótlássport
23 órája

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is ezüstérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 13:47

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Birkózás: három ötödik hely a lányoktól az újvidéki U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.24. 20:48

Ökölvívás: három bronzérem a fiúktól az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.24. 20:08
Ezek is érdekelhetik