Atlétika: Rózsahegyi Bori új technikát tanul Stuttgartban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.02.06. 09:04
null
A kétszeres EYOF-győztes távolugró, Rózsahegyi Bori az idén az U20-as korosztályban bizonyítana.

A  Tatabányai SC-Geotech 17 éves távolugrója, Rózsahegyi Bori már kétszeres EYOF-győztesnek mondhatja magát, és a múlt év elején is remekelt, viszont a tavalyi besztercebányai U18-as Eb-n, majd a limai U20-as vb-n sem tudott maradandót alkotni, ugyanis a fő viadalok előtt bokaszalag-szakadást szenvedett. Ezzel együtt a tavalyi fedett pályás felnőtt országos bajnokságon ezüstérmet érő

638 centis egyéni csúcsa végig a U18-as világranglista élén tartotta.

Az idén az U20-as korosztályba lépő fiatal tovább javítana egyéni rekordján, és céljai elérésében már két szakember segíti. Henyecz László mellett Kiss Tamás is elkezdett foglalkozni az ígérettel. Utóbbi tréner edzéseire Bori a németországi Stuttgartba utazik gyakorta.

„Kiss Tamás barátom és kollégám európai hírű szakember, a német válogatottal nagyszerű munkát végzett, és most már a magyar szövetség ugrószakágát vezeti, így jó helyre került Bori – mondja Henyecz László. – Az idén hetvennégy éves leszek, és bár még nem akarok szakítani az atlétikával vagy meghalni, időben szerettem volna gondoskodni arról, hogy Bori útja a megfelelő irányba tartson.

Tamás is szívesen elvállalta Bori felkészítését, mert látja benne a potenciált.

Hetente többször értekezünk, edzésfelvételeket küldünk egymásnak, konzultálunk. Megbeszéljük, hogy miként építsük fel a munkát.”

Rózsahegyi Bori az idén az U20-asok között alkotna maradandót Forrás: MASZ

Bori nemrégiben a spanyolországi La Palmában járt edzőtáborban Kiss Tamással is csapatával.

„La Palmán nagyon hasznos másfél hetet töltöttem el és örülök, hogy a felmérések is pozitív visszajelzéseket adtak – nyilatkozta Bori. – A német válogatott tagjai kedvesen fogadtak, többek között ott volt a tokiói olimpián arany-, a párizsin ezüstérmes távolugró, Malaika Mihambo és a 681 centis egyéni csúcsnál járó, huszonegy éves Laura Raquel Müller is, aki a két évvel ezelőtti, jeruzsálemi U20-as Eb-n lett harmadik.

Jó volt látni, hogy milyen technikával dolgoznak, mennyire könnyed a mozgásuk. Az ott megismert edzésmódszereket igyekszem itthon is alkalmazni.

Eddig combból futottam, és az alszáram kicsapódott, sokszor beléptem. Most próbálok farizomból dolgozni. Bizakodó vagyok, ezért már fedett pályán szeretnék új egyéni csúcsot ugrani. A közeljövőben a fedett pályás felnőtt és az U20-as országos bajnokság lesz a két fő versenyem, majd szabadtéren az augusztusi, finnországi U20-as Európa-bajnokságon szeretnék a legjobb formában lenni.”

Henyecz László többször is elmondta már, hogy véleménye szerint Bori lehet az első magyar női távolugró, aki eléri a 7 méteres eredményt. A mester ezt a jóslatot a tanítványa előtt is bátran hangoztatja.

„Hadd tegyem magasra a mércét!

Ne elégedjünk meg azzal, hogy Magyarország legjobb távolugrója lesz!

Fizikai és mentális képességei, felkészültsége alapján nemcsak itthon, hanem világviszonylatban is az élvonalba juthat. A hozzáállása is példaértékű. Nemcsak EYOF-ot akar nyerni, hanem felnőttkorában ott kíván lenni az olimpián, és ott a dobogó minél magasabb fokára állna.”

(Kiemelt képünkön: Rózsahegyi Bori Forrás: MASZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
5 órája

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Triál: dupla magyar dobogó a junior Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Úszás: Jackl Vivien négy számban is indul a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
11 órája

Nem sikerült legyőzni Kínát, vb-nyolcadik az U18-as magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
14 órája