Kézilabda: ORV-n zárja az évet a serdülő fiúválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.12.06. 09:07
null
Első külföldi nemzetközi tornáján szerepel ezen a héten a serdülő fiú kézilabda-válogatott.

Ahogyan nemrég megírtuk, először járt külföldön a 2008-as és 2009-es fiatalok alkotta magyar serdülő fiú kézilabda-válogatott: a csapat Franciaországban töltött el pár napot novemberben, ahol kétszer is összecsapott a házigazdákkal.

Bár magyar szemszögből mindkét meccsnek vereség lett a vége, a srácok rengeteg új tapasztalatot szereztek, ezt Szabó Levente szövetségi edző is megerősítette az Utánpótlássportnak.

„Remek francia válogatottal csaptunk össze, kiváló hangulatban, ezernyolcszáz néző előtt – korábban ilyenben nem volt része a srácoknak. Az első meccsen kiélezett csatában két góllal kaptunk ki, 29–27-re, másnap pedig 29–24 lett a vége oda; ezzel nincs semmi baj,

rendkívül hasznos napokon vagyunk túl,

hiszen ez volt az első közös külföldi túránk. Megtapasztalták, milyen az utazás, mire kell figyelni, ezek az apróságok is számíthatnak később, amikor már világversenyen kell szerepelni.”

Forrás: MKSZ

Akár mini világversenynek is beillik a fiúk előtt álló következő feladat, hiszen a hét második felében Lengyelországban szerepelnek az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyen

a házigazdák mellett a csehekkel és a szlovákokkal is megmérkőznek majd.

A fiataloknak ez az utolsó idénye serdülőként; a korosztálytól jövő nyáron az EYOF-on (európai ifjúsági olimpiai fesztivál) búcsúznak Észak-Macedóniában, szeptembertől pedig már ifjúságiként készülnek majd.

A lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenye menetrendje:

December 6., 16:00
Magyarország–Csehország

December 7., 16:00
Magyarország–Szlovákia

December 8., 12:30
Magyarország–Lengyelország

(Kiemelt képünkön: Szabó Levente Forrás: MKSZ)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
21 órája

Jégkorong: beindult a nagyüzem a korosztályos válogatottaknál

Utánpótlássport
Tegnap, 14:20

Vívás: Horváth Lotti a juniorok között is lendületben maradna

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Kosár: „Élveztem, hogy nagyobb rajtam a felelősség” – Halasy Enikő

Utánpótlássport
2026.08.29. 17:30

Boksz: Petrimánnak plusz lökést adott a „bosszantó” U19-es Eb-bronz

Utánpótlássport
2026.08.29. 13:43

Hegyikerékpár: Kiss Nikoletta negyedik lett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.29. 11:07

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

Sike András: Még mindig megvan bennem a tűz!

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:39