Triatlon: mindenkit meglepett Szűcs András az ifjúsági Eb-bronzzal

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.10.06. 20:16
null
Az ifjúsági triatlon Európa-bajnokságon bronzérmet szerző Szűcs András előzetesen nem számított a sikerre, a jövőben viszont újabb világversenyeken bizonyítana.

A magyar csapat egyetlen érmét szerezte az ifjúsági triatlon Európa-bajnokságon a Ganzair Team Újbuda SE sportolója, Szűcs András, aki a harmadik helyen zárt kontinensviadal egyéni számában. A 2007-es születésű sportoló elmondása szerint három éves korában kezdett el úszni Budaörsön. A csapattársak szülei által került kapcsolatba a már említett triatlonklub vezetőedzőjével, Kuttor Csabával, ő hívta először aquatlonozni a fiatalt, aki aztán fokozatosan állt át a triatlonozásra; 2019 óta tagja az egyesületnek.

„Teljesen magával ragadott a triatlon. Mindhárom sportágat szeretem külön-külön, talán a futás a kedvencem, biciklizni viszont mindenki szeret, és persze az úszás is közel áll a szívemhez, hiszen azzal kezdődött minden – mondja az Utánpótlássportnak Szűcs. – Szerencsére hamar sikerült jó eredményeket elérni, 2019-ben már kéttusa ob-t nyertem, 2020-ban pedig megkezdődött az első triatlonos évadom, amit egy zalaegerszegi ezüstéremmel kezdtem. Az elmúlt években rengeteget edzettem, tavaly viszont csigolyaív-szakadás miatt egy rossz mozdulat után, emiatt sokat kellett kihagynom, hosszú ideig korlátozott módon edzhettem.

A jelenlegi évadnak viszont újult erővel vághatott neki, motiváltan, nagy célokkal.

„Szerettem volna idén bizonyítani, főleg, hogy ilyen balszerencsésen alakult 2023. Az idény célversenye az ifjúsági Európa-bajnokság volt, ami egész évben ott motoszkált a fejemben. Eredetileg top tízes, még jobb esetben top hatos eredményt tűztem ki célul, ezt sikerült felülmúlni a bronzéremmel – magamat, az edzőmet, igazából mindenkit megleptem ezzel.

Rövidtávú céljaim vannak elsősorban, jövőre már juniorkorosztályban versenyzek majd, jó lenne az Eb-n a legjobb tízbe jutni, hogy aztán a vébén is ott lehessek. Később pedig felnőtt-világbajnokság és olimpia; ezért küzdök, hogy megvalósítsam ezeket az álmokat!”

(Kiemelt képünk forrása: MTSZ)

Legfrissebb hírek

Triatlon: Katona Korinna ifjúsági Európa-bajnoki ezüstérmes

Utánpótlássport
1 órája

Kadét-vb: Bagi Ádám ezüstérmes

Utánpótlássport
2 órája

Szumó: Sillei Janka U18-as világbajnok

Utánpótlássport
6 órája

Kropkó Márta Edmonton után Pekingben is ezüstérmes a triatlon-világkupában

Egyéb egyéni
10 órája

Birkózás: Elekes Enikő bronzérmes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
13 órája

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 18:41

Demeter Irén: Az utánpótlásedzőknek kell a legtöbbet tudniuk

Utánpótlássport
Tegnap, 17:51

Pétanque: sportágtörténelmi magyar arany az U18-as Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.10.15. 20:57