Kajak-kenu: az elmúlt hónapokban sem pihent a hazai utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.04.03. 20:48
null
Hamarosan megkezdődik a kajak-kenu utánpótlás versenyeinek sora; a fiatalokra a világversenyek mellett – jó esetben – olimpia is vár.

Nem győztük számolni a magyar utánpótláskorú kajakosok és kenusok 2023-ban szerzett világversenyérmeit, ráadásul a fiatalok nem csak a korosztályos viadalokon, hanem a felnőttek között is bizonyították, a legjobbak közé tartoznak.

Az elmúlt hónapok a versenyzőknek az alapozásról és a felkészülésről szóltak, utóbbi pedig egyre inkább élesedik, május elején ugyanis az egész esztendőt meghatározó válogató következik.

„Idén annyiban változott a Los Angeles-keret felkészülése, hogy míg tavaly sítáborral kezdtünk, amit dél-afrikai edzőtábor követett, idén viszont ehelyett kétszer három hét sevillai edzőtábort terveztünk be az edzőkkel egyeztetve. A második felvonásnak néhány napja lett vége – mondja a kajakos utánpótlás szövetségi kapitánya, Makrai Csaba. – A keret fiú- és lánytagjai is számos közös tréningen vettek részt a télen; az alapozás és a melegvízi edzőtáborok is jól sikerültek. Idén – az olimpia miatt – a szokásosnál korábban rendezik meg a válogatót, május elején emiatt már csúcsformába kellene lendülni a versenyzőknek.

Ami biztos, hogy a nőknél párosban még két kvóta hiányzik, ez nagy lehetőség a fiatalok előtt is, hogy odaérjenek. A férfiak között is megvan még a lehetőség a kvalifikációra, remélhetőleg fel tudják majd venni a versenyt a tapasztaltabbakat is.”

Foltán László (balra) és Makrai Csaba Forrás: MKKSZ 

A felnőttek mellett tehát az U23-as kajakosok is válogatóznak május első napjaiban Szolnokon, csakúgy, mint a kenus társaik, akikkel kapcsolatban Foltán László utánpótlás szövetségi kapitányt kérdeztük.

„Az U23-asok Törökországban és Dél-Afrikában jártak, ők gőzerővel készülnek a május eleji válogatóra, míg az ifjúságiaknak akkor még csak tájékoztató megméretésük lesz, ők egy hónappal később válogatóznak; velük jelenleg a Maty-éren készülünk – mondja Foltán. – A megszokott, stabil nevek után ismét cserélődtek a korosztályok, számos új sportolóval dolgozom, ennek megfelelően a hajók összeállításai is kérdőjelesek még. Szerencsére

Az U23-asok remek felkészülést zártak, az egységeink tovább fejlődtek, többen is odaérhetnek a válogatón az olimpiát érő helyekre – ez igaz a fiúkra és a lányokra is. Az idősebb, tapasztaltabb kenusaink az esélyesebbek, de az utánpótlás megnehezítheti a dolgukat. Az, hogy a korosztályos vb-n, Eb-n sikerül-e az előző évek magasságait megközelíteni, esetleg túlszárnyalni, jó kérdés; az éremtermés hullámzó, egyszer majd jönnie kell egy visszafogottabb eseménynek is, ám ez természetes, semmi rosszat nem jelent.

(Kiemelt képünkön: a tavalyi U23-as és ifjúsági vb-n résztvevő magyar csapat Forrás: MKKSZ)

Legfrissebb hírek

Kosár: a bosnyákok legyőzésével kezdtek az U18-asok a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
5 órája

Úszás: Sárkány Zétényé a harmadik magyar arany a nyílt vízi ifi Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Vízilabda: rajtol az U16-os lányok vb-je Zágrábban

Utánpótlássport
13 órája

Nyílt vízi úszás: magyar aranyak, ezüst és bronz az ifi Eb nyitónapján

Utánpótlássport
Tegnap, 18:49

Kosár: készen állnak az U18-as fiúk a horvátországi B-divíziós Eb-re

Utánpótlássport
Tegnap, 14:45

Úszás: magyar győzelemmel indult a sukorói nyílt vízi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 13:33

Öttusa: kezdődik a litvániai U17-es és junior-vb

Utánpótlássport
2026.07.22. 16:57