Kézilabda: a hangsúly a tehetséggondozáson van

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.03.24. 15:10
null
A Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatójával, Zsiga Gyulával beszélgettünk az akadémiai szint alatti korosztályok kiválasztásáról, képzéséről, a Komplex Tehetség Program keretein belül.

Jóval kevesebb reflektorfény vetül a kézilabdázók akadémiai korosztályai alá besorolandó, vagyis az U14-es és annál fiatalabb játékosokra. Ennek az okai érthetők, hiszen a versenyeztetés ebben az időszakban még – normális esetben – háttérbe szorul, ettől függetlenül kétségtelen, hogy kulcsfontosságú időszak a sportolók pályafutásában, hiszen az alapokat sajátítják el ekkor.

Ezt a hazai szövetség is tudja, így ennek megfelelően elindította a Komplex Tehetség Programot, amelybe 12-14 év közötti fiatalok kerülhetnek be, és fejlődhetnek elméleti és gyakorlati téren is, az akadémiai korba való belépés előtt.

Munkában a program résztvevői Forrás: Facebook/MKSZ Utánpótlás Kézilabda

„Az elmúlt évtizedekben nagyon korai időpontokra került a sportágválasztás, míg a mi időnkben 12-13 évesen kezdtek el a labdajátékokkal ismerkedni a fiatalok.

– kezdi az MKSZ utánpótlás-fejlesztési igazgatójával, Zsiga Gyula. – A kulcs, hogy a tanítási folyamatban mikor érkezünk el oda, amikor szintet kell lépni a következő fázisra; nincs két ugyanolyan tíz-tizenkét éves, akinek egy adott szakaszban azonos hiányosságai lennének – akkor kell a gyereknek szintet lépni, amikor már minden kompetenciája megvan hozzá. Emiatt három-négy éve – a szövetség támogatásával – megalkottam a Komplex Tehetség Programot, amely a fiataloknak három éves szakaszt fed le a pályafutásukban, mivel a serdülőválogatott kiválasztójáig a gyerekeknek el kellene sajátítani a sportág alapjait, és a versenyzéshez való kompetenciákat. Ehhez képest tizenkét éves korban már a csapatjáték kerül előtérbe; a programunk a legjobbakat szeretné kis csoportokban egyénileg képezni a képességfejlesztésben, a mentalitásban, a technikai tudástárban és a taktikai gondolkodásban.”

Zsiga Gyula magyaráz, a gyerekek figyelnek Forrás: Facebook/MKSZ Utánpótlás Kézilabda

A sportvezető szerint nagy százalékban ezen gyerekek közül kerülnek ki a korosztályos válogatott tagjai – főleg a serdülőcsapat esetében.

„Az iskolai szünetekben – ez éves szinten négy alkalmat jelent – találkoznak a kiválasztott sportolók. A fizikai felmérők után a legjobb hatvan közül kerül ki az a huszonöt kézilabdázó, aki bekerül a programba. Velük már a labda is előkerül, a gyakorlati foglalkozások mellett pedig az elméletre is nagy hangsúlyt fektetünk, megtervezett tematika alapján. 

Ettől függetlenül azzal tisztában kell lenni, hogy élsportolóvá válni borzasztó nehéz. Emiatt hangsúlyozom mindig a tanulás fontosságát; érdemes továbbtanulni, erre is igyekszünk felkészíteni a programban a sportolókat.”

A következő „turnusba” való bekerüléshez az ősszel megrendezendő Tehetségek Ötpróbája elnevezésű eseményen juthatnak közelebb az aspiránsok, amely a program előválogatója.

(Kiemelt képünk forrása: Facebook/MKSZ Utánpótlás Kézilabda)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: eredményes szezonon van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
19 órája

Kézilabda: Juhász-Tóth Zalán álma a veszprémi első csapat

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Sobotkáné Fábián Éva: A mérhető és a nem mérhető eredmény is számít

Utánpótlássport
2026.05.01. 18:21

Judo: „Szeretném átadni a tudásomat a fiataloknak” – Ungvári Attila

Utánpótlássport
2026.05.01. 14:31

Asztalitenisz: Fazekas Lizett győzött az U19-esek között Szarajevóban

Utánpótlássport
2026.04.30. 20:55

Hoki: második lett az U16-os leányválogatott a füsseni Európa-kupán

Utánpótlássport
2026.04.30. 17:57

Vízilabda: világbajnokságra készül az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.04.30. 13:16

Labdarúgás: Kovács Bendegúz a legjobbak között az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.30. 09:07
Ezek is érdekelhetik