Kézilabda: kiválóan kezdte az új évadot a Moyra-Budaörs U19-es csapata

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.10.24. 20:45
Címkék
Hatból hat győzelemmel kezdte az új évadot a Moyra-Budaörs kézilabdacsapata az U19-es leányélvonal Nyugati csoportjában; a klub szakmai igazgatóját, a korábbi kiváló játékost, Hornyák Ágnest kérdeztük.

Remekül kezdett az U19-es élvonalbeli leány kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjában a Moyra-Budaörs korosztályos csapata, amely a Győri ETO-val hamar elszakadt a mezőnytől, és jelezte, számolni kell majd vele az aranyéremért folyó csatában. Az U19-es csapat játékosait másodedzőként, az egyesületet pedig szakmai igazgatóként segíti a többszörös BL-győztes, a magyar válogatottal vb-bronzérmes Hornyák Ágnes.Hornyák Ágnes.

„Úgy vágtunk neki ennek az évadnak, hogy az U19-es meglepetéscsapat lesz. Több éve együtt kézilabdáznak már a lányok, összeszokott együttesről van szó ráadásul már U17-esként is játszottak a fentebbi korosztályban, ami rengeteg tapasztalattal szolgált nekik – kezdi Hornyák. – Emellett az új érkezők is beilleszkedtek, sőt húzóemberekké váltak. Szintén sokat jelentett, hogy az alapozást többen közülük már az élvonalbeli felnőttcsapatunkkal kezdték meg, az NB I/B-ben pedig folyamatos játéklehetőséget kapnak kettős igazolással. A klubban nagy a hangsúly a magyar fiatalok beépítésére, ezért óriási öröm, hogy már négy-öt NB I-es játékengedélyt ki kellett kérnünk.”

Hornyák Ágnes Forrás: Moyra-Budaörs

A szakember a fiatalabb korosztályok sorsát is szívén viseli.

„Nagyjából háromszáz gyerekkel foglalkozunk az egyesületen belül, az U9-es korosztálytól felfelé van, ahol két csapattal is versenyeztetjük őket a létszám miatt, fiúkat és lányokat egyaránt. Hogy mit tudok a pályafutásom során szerzett tapasztalatokból átadni nekik? Az akaraterőmet és a győzni akarást mindenképpen próbálom. A végsőkig küzdöttem, emellett imádtam edzeni.

Hozzám tartozik az U14-es lánycsapatunk, akikkel kilencéves koruk óta foglalkozom; nagyon büszke vagyok rájuk, mert elhivatott, jó társaságot sikerült belőlük alakítani, bennük egyértelműen látom, hogy átvették ezt a hozzáállást tőlem.

November harmadikán kiválasztót tartunk, amelyre 2005 és 2010 között született lányok jelentkezését várjuk; bízom benne, hogy az újoncokkal is hasonló utat járhatunk majd be!”

(Kiemelt képünkön: a feketében játszó budaörsi csapat legutóbb a NEKA elleni rangadón ünnepelhetett Forrás: Moyra-Budaörs)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
1 perce

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
15 perce

Huszti András Romániában folytatja pályafutását – NS-infó

Légiósok
18 perce

Újabb öt évig Markovits László irányítja a Vasas SC-t

Egyéb csapat
25 perce

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
1 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
1 órája

Lovassy Rómeó nem jutott döntőbe a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik