Asztalitenisz: Szántosi Dávid jó úton a csúcsforma felé az ifi Eb-re

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2023.05.26. 18:04
Címkék
Szántosi Dávid öt arany- és egy ezüstéremmel zárta az ifjúsági asztaliteniszezők országos bajnokságát. A szarvasiak 17 éves fiatalja a döcögős évkezdés az elmúlt időszakban mind jobb formában játszik, és az ob-sikerek után önbizalommal, bizakodva készül a nyári korosztályos Európa-bajnokságra.

A fiúk és a lányok mezőnyében is egy-egy kiemelkedő egyéniség teljesítményéről marad emlékezetes a múlt hét végi ifjúsági asztalitenisz országos bajnokság, ugyanis Szántosi Dávid és Molnár Kendra egyaránt öt-öt aranyéremmel fejezte be a háromnapos küzdelmeket.Szántosi Dávid és Molnár Kendra egyaránt öt-öt aranyéremmel fejezte be a háromnapos küzdelmeket.

Kettejük közül végül Szántosi zárt az ob legeredményesebb játékosaként, mivel a hat versenyszámban az öt elsősége mellé egy második helyet szintén begyűjtött.

A Szarvas Körös ASE ígérete az U17-esek között egyesben és párosban is nyert, az U19-esek viadalán egyesben győzött, párosban ezüstöt szerzett, míg vegyes párosban pedig mindkét korosztályban diadalmaskodott (Molnár Kendra oldalán).

„Az ob előtt nem fogalmaztam meg konkrét elvárásokat magam felé, de azzal persze tisztában voltam, valamennyi számban esélyes lehetek a végső győzelemre is.

Ugyanakkor azt be kell valljam, nem hittem volna, hogy ez végül ötben is sikerülni fog. Így utólag kicsit bosszant, hogy nem lett meg a hatodik az U19-es párosok között, viszont nyilván az öt aranynak is nagyon örültem, nem panaszkodhatom

– mondta Szántosi Dávid az Utánpótlássportnak.

Elmondása szerint az U19-es egyes verseny megnyerése volt a legnehezebb feladat.

Ez a versenyszám maradt a legvégére, már én is fáradtabbnak éreztem magam, nehéz volt végig koncentráltnak maradni. Ráadásul a Lei Balázs elleni döntőt 3:2-es hátrányból sikerült megfordítanom.

Korábban az U17-es korosztályban is egymás ellen vívtuk a döntőt, ám ott még fittebben álltam ki, illetve Balázs is talán gyengébben játszott, emiatt akkor még magabiztosabban, négy játszmában tudtam nyertem – nyilatkozta Dávid – A győzelmek közül talán a vegyes páros sikerek bizonyult a legváratlanabbnak, főleg, hogy mindkettőben összejött az arany. Ugyan Kendrával mindkétszer esélyesként vágtunk neki, nehezen indultunk, az elején még akadtak nehéz pillanataink, meccseink, aztán idővel viszont belelendültünk, összecsiszolódott a játékunk, és a végére már kifejezetten jól működött az összhang közöttünk.”

Szántosinak a jövő héten már Havirovban, a cseh nemzetközi utánpótlás-bajnokságon lesz jelenése, miközben már ott lebeg a szeme előtt a július közepén Lengyelországban rendezendő ifjúsági Európa-bajnokság is.

Kicsit nehézkesen indult az évem, nehezen kaptam el a fonalat, és lendültem formába, valamiért ez nálam tendencia, rendre ilyen döcögősen kezdem az éveket. Általában az a jellemző rám, hogy a viszonylag gyengébb január-február után fokozatosan egyre jobb formában játszom, és ez idén sincs másképp egyelőre.

Bízom benne, hogy az Eb-ig hátralévő időszakban csak még jobb lesz a pingpongom, sikerül javítani még az apróságokon, és akkor csúcsformában tudok megérkezni az Európa-bajnokságra. Úgy látom, a csapattal és párosban is meglehet az esély a jó eredményre az Eb-n, de ez természetesen nagyban függ ott a sorsolástól.”

(Kiemelt kép forrása: MOATSZ)

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: két mérkőzés az NB I-ben; sorsdöntő Fehérvár–FTC meccs az ICEHL-ben

Minden más foci
6 órája

Szoboszlai-gólpassz, kiütötte a West Hamet a Liverpool; Balog Tibor már tudja, ki kell használni az időt, mert gyorsan eltelik

E-újság
6 órája

Hatvan perc kerestetik – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Emberkísérletek – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A kihagyott tizenegyes is belefért a PSG-nek, négypontosra nőtt az előnye a tabella élén

Francia labdarúgás
7 órája

Női vízi ob I: idegenben nyert a KSI és a Szentes

Vízilabda
7 órája

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
7 órája

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik