Ökölvívás: utánpótlásaranyak is születtek a miskolci felnőtt ob-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2022.12.12. 21:28
Címkék
December 7-10. között Miskolcon rendezték a felnőtt ökölvívó országos bajnokságot, amelyen számos utánpótlásérem, közte több arany is született.

Négy napon át csattantak a pofonok a múlt hét második felében Miskolcon, ugyanis a hazai szövetség december 7-10. között rendezte meg a felnőtt ökölvívó országos bajnokságot, amelyen sima győzelmeket és kiélezett csatákat egyaránt láthattak a kilátogatók.

A viadalon már a másodéves (18 esztendős) ifjúsági korosztályú bokszolók is indulhattak, akik közül

többen is kipróbálták magukat a „nagyok” között, néhányan ráadásul érmes helyekre is odaértek.

 

A 18 éves Buza Rafael (pirosban) a felnőtt ob legnagyobb meglepetését okozta Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A verseny legnagyobb megkepetését a nemrégiben még a spanyolországi ifjúsági világbajnokságon kesztyűt húzó Buza Rafael szállította, aki beverekedte magát a 67 kilogrammos kategória döntőjébe, amelyben a felnőttválogatott oszlopos tagjával, a tokiói olimpiára hajszállal lemaradó Fodor Milánnal nézett farkasszemet. A Vasas rutinos versenyzője remek formában szerepelt az eseményen, így komoly skalpot gyűjtött be a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület fiatalja, hiszen a végén az ő karját emelték a magasba; Buza az első felnőtt ob-ján így rögtön aranyérmet ünnepelhetett. A vele egyidős, 18 éves Bernáth Imre is első helyet ünnepelhetett az eseményen: döntős ellenfelét már az első percben kiütötte, így ő állhatott fel a 48 kilósok dobogójának legfelső fokára. Hozzájuk hasonlóan a szintén ifi Petrimán Milán és Énekes Dominik sem volt megilletődve a debütálásán, teljesítményüket a szövetségi kapitány, Bertók Róbert is kiemelte az értékelőjében. A női mezőnyben az ifik közül a fehérvári Nagy Evelin döntőzhetett, végül ezüstérmet szerzett.

Az U22-es korosztály képviselői közül is jegyezhettünk fel finalistákat, közülük a 19 éves Római Ruben (60 kg) esélyesként hozta a könnyűsúlyt, míg Baracsi Dániel (92 kg) 21 évesen tudta megvédeni a felnőtt ob-címét. A nők között a 21 éves Hámori Lucának (66 kg) nem okozott gondot begyűjteni az újabb (immár a negyedik!) magyar bajnoki aranyát, hozzá hasonlóan a 19 esztendős Szeleczki Lilla (48 kg) is a csúcsra ért, Hoffmann Réka (20 éves, +81 kg) pedig fordulatos meccs végén ünnepelhetett. Az 50 kilósok között Mezei Petra (19) és Pap Kata (18) csapott össze, párharcukból előbbi jött ki győztesen. 

(Kiemelt kép: Buza Rafael öröme a döntő végén / Forrás: Magyar Ökölvívó Szakszövetség)

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
6 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
6 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
6 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
6 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
6 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
6 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája