Interjú Hosszú Katinkával; Hogyan lehet utolérni a Fradit?

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2020.01.29. 23:23
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Háromszoros olimpiai bajnokunk, Hosszú Katinka maga felel a felkészüléséért, még sincs egyedül, hiszen noha mindenben ő mondja ki a végső szót, a vele dolgozó szakmai stáb tagjaitól sok segítséget kap, aminek reményei szerint a nyári játékokon is meglesz a hozadéka, bár mint mondja, Tokióban már egy érem is hatalmas teljesítmény lenne. Kovács Erika interjúja.
Háromszoros olimpiai bajnokunk, Hosszú Katinka maga felel a felkészüléséért,
még sincs egyedül, hiszen noha mindenben ő mondja ki a végső szót, a vele dolgozó szakmai stáb tagjaitól sok segítséget kap, aminek reményei szerint a nyári játékokon is meglesz a hozadéka, bár mint mondja, Tokióban már egy érem is hatalmas teljesítmény lenne. Kovács Erika interjúja.

A kis bravúr is jó. A Mol Fehérvár válogatott futballistája az edzőváltás után optimista a tavaszi folytatást illetően, és tudja, a Ferencváros utoléréséhez sokat kell javítani a hazai mérlegen. Kovácsik Ádámmal Bodnár Zalán beszélgetett.

Különös honvágy. Az északmacedón Sztefan Szpirovszki remek formában futballozik a Hapoel Tel-Aviv együttesében, de reméli, nem zárult le karrierje magyarországi fejezete. Borbola Bence írása.

Csak a jelen számít. A Barcelona elnöke nem kívánt beszélni a jövő nyári tervekről, de biztos benne, hogy Lionel Messivel sikerül szerződést hosszabbítani, és azt is elmondta, maximálisan bíznak a vártnál szerényebben kezdő Quique Setiénben.

Vérfrissítés Veszprémben. Hivatalossá vált, hogy nyártól Ligetvári Patrik, Danyiil Siskarjov és Jorge Maqueda is a bakonyi alakulatot erősíti, Mirsad Terzic ugyanakkor elhagyja a klubot.

Egy újabb finálé! Kilencedik párosbeli Grand Slam-döntőjében léphet pályára pénteken, magyar idő szerint reggel hattól a francia Kristina Mladenovic oldalán Babos Tímea – szerdán az is eldőlt, hogy Rafael Nadal Melbourne-ben biztosan nem éri be Roger Federert az örökrangsor élén. Az Australian Openen történteket Klein Ron foglalta össze, aki annak is utánajárt, hogy a WTA már felkészült a Hungarian Ladies Open elmaradására, és alacsonyabb kategóriájú versenyeket ajánl a Budapestre nevező teniszezőknek.

Amerika-mellékletünk tartalmából. NFL: Super Bowl minden mennyiségben – ezúttal az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga 54. nagydöntőjével foglalkozunk, más témák mellett bemutatjuk a részt vevő feleket, latolgatjuk az esélyeket, továbbá kalapot emelünk Joe Montana karrierje előtt, aki a San Francisco 49ersben és a Kansas City Chiefsben is szerepelt.

Legfrissebb hírek

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
7 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában; Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

E-újság
2025.07.05. 23:55

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
2025.07.02. 23:50

Csányi Sándor: Nem zsarolás, ösztönzés a „magyarszabály”; Vogel Soma sérült, lemarad a vb-ről

E-újság
2025.07.01. 23:45

ETO: igen, DAC: nem…; Amerikában elszabadultak a pénzek az egyetemi sportban

E-újság
2025.06.30. 23:25

Liverpool magyar város lesz!; Kós Hubert Párizson is túltenne

E-újság
2025.06.30. 00:09

Liverpooli posztháború: Kerkez vs. Robertson; Brutális NB II: Fehérvár? Vasas? Honvéd?

E-újság
2025.06.28. 23:47
Ezek is érdekelhetik