Tokió 2020: zónakvalifikációs verseny még lesz vívásban, a folytatás kérdéses

Vágólapra másolva!
2021.04.12. 18:09
A madridi európai olimpiai kvalifikációs versenyt biztosan megrendezik, a nemzetközi vívóprogram folytatása azonban bizonytalan – közölte az MTI a hazai sportági szövetség (MVSZ) honlapja alapján.

A nemzetközi szövetség (FIE) a kairói kadet- és junior-világbajnokság alatt folyamatosan tanácskozott, de egyelőre csak az dőlt el, hogy a magyarokat is érintő spanyolországi kvalifikációs viadalra a jövő hét végén sor kerül. Ezen női párbajtőrben és férfi tőrben lesz magyar induló: Kun Anna és Dósa Dániel.

A nemzetközi versenynaptárban ugyanakkor több világkupa- és Grand Prix-verseny is szerepel feltételesen májusban, és az európai szövetség programjába is felkerült az U23-as, illetve a felnőtt Európa-bajnokság udinei és plovdivi helyszínnel, de a folytatás rendkívül bizonytalan – írja a hunfencing.hu.

A küzdelmek nagy létszám mellett és egész nap zajlanak, csarnokban, azaz zárt térben, ami nehezíti a koronavírus-járvány elleni védekezést, ráadásul a buborékrendszer kialakítása jelentősen növeli a költségeket.

Márciusban, egy év szünet után fegyvernemenként egy-egy versennyel befejeződött az olimpiai kvalifikációs vk-sorozat, illetve Kairóban megrendezték a kadet- és junior-világbajnokságot, a folytatásra azonban a tapasztalatokat összegezve egészségügyi és pénzügyi okok miatt, úgy tűnik, nem bólint rá a vezetőség.

Az MVSZ helyzetjelentéséből kiderül: szinte biztosra vehető, hogy jövő hónapban egyáltalán nem lesznek világkupák és Grand Prix-k és az Európa-bajnokságok sorsa is kérdéses.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik