Paralimpia 2020: egy nap, két magyar érem Tokióban

VINCZE SZABOLCS (Tokió)VINCZE SZABOLCS (Tokió)
Vágólapra másolva!
2021.08.28. 20:07
null
Osváth Richárd sorozatban öt győzelem után a döntőben kapott ki, ezüstérmes lett (Fotó: Szabó Bence/MTI/MPB)
Egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett a magyar csapat a tokiói paralimpia negyedik versenynapján, amely az érmek mellett további kiváló eredményeket hozott.

Bár jól kezdődött a nap, ha csak a magyar eredményeket nézzük, hiszen a asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett, egy vereségnek köszönhetően, ugyanis az elődöntőben 2:0-s vezetés után 3:2-re kikapott a kínaiból öt év leforgása alatt ausztrállá váló Li Na Leitől, aki a riói paralimpián még Lej Lina néven szerzett két ezüstérmet és csak 2017-ben költözött Melbourne-be. Hiába, az ázsiai hegemónia nem csak az épek között terjed, a parasportban is.

PARALIMPIAI NAPLÓ: TOKIÓI DZSUNGEL
A versenynap végén a taxisom nem igazán találta elsőre, hová kell vinnie, de második nekifutásra megnyugtatott, hogy ne aggódjak, most már tudja az úticélomat. De mivel az utca, aminek a szélén álldogálunk egyirányú, és a hotelem mögöttünk van száz méterre, neki meg nincs kedve még egy kört kocsikázni a háztömb körül, nem szállnék-e ki, és mennék el gyalog. Győzködött, hogy higgyem el, a hotel ott lesz. Mondtam, hogy én hiszek neki, azzal nincs gond, de nincs az a pénz, amiért én most kiszállnék az autóból Tokió közepén csak azért, mert ő azt mondja nekem, hogy állítólag ott a hotelem. Ennek három egyszerű oka van: egyáltalán nem ismerem Tokió belvárosát (a külvárosát se nagyon), nem ismerem a japán nyelvet/írásjeleket és nincs internetem, ami összefoglalva azt jelenti, hogy elég egyszer eltévednem, és onnan számomra túlélőtúrába megy át a XVI. paralimpia. Meggyőztem, mondjuk az más kérdés, hogy mentünk egy kört és a hotel tényleg ott volt, ahol mondta.

Pálos Péter újra hatalmasat küzdött, ezúttal a francia Lucas Creange-on kerekedett felül 3:2-re, és jutott be a döntőbe, ahol vasárnap az ausztrál Samuel Philip von Einemmel küzdhet pályafutása második paralimpiai aranyáért.

A negyedik versenynapon még ennél is nagyobb eredményt értek el a kerekesszékes vívóink, különösen Osváth Richárd, aki úgy látszik, felszívta magát azok után, hogy hiába tervezte, a tokiói paralimpia első napján nem szerzett érmet kard egyéniben, kiesett a negyeddöntőben. A tőrözők versenyében ugyan vereséggel kezdett, de onnantól kezdve sorozatban ötször diadalmaskodott, így jutott el a fináléig, ahol viszont már nem bírt az addig hibátlan kínai Szun Kanggal. De 15:7-es veresége azt jelentette, hogy megszerezte pályafutása harmadik paralimpiai ezüstérmét, egyben egy arany, egy ezüst és egy bronz után a magyar küldöttség negyedik érmét.

A szombati nap a két érem mellett is kifejezetten erős volt magyar szempontból, három paralimpikonunk is úgy lett negyedik, hogy éppen csak lecsúszott a dobogóról, amihez az úszó Pap Biankának 100 gyorson tizenkét század, a kerekesszékes vívó Hajmási Évának egyéni tőrvívásban egyetlen tus, az atléta Ekler Lucának pedig száz méteres síkfutásban öt század kellett volna.

INTERJÚ OSVÁTH RICHÁRD PARALIMPIAI EZÜSTÉRMES VÍVÓVAL

– Kemény volt az ellenfele a döntőben?
– A kínaiak, más sebességen dolgoznak, mint az európaiak, nagyon dinamikusak, nem hibáznak. Nehéz ezt a ritmust felvenni, kell egy csomó idő, hogy megszokjam, ami most nem nagyon sikerült. A negyeddöntőben az olasszal szemben sem éreztem azt az ütemet, ahogy indul és támad, a végén muszáj volt kockáztatnom, többet vállaltam, megzavartam vele. A döntőben ellenben ez sem működött, cseréltem három tőrt, mindent megpróbáltam, hogy megtörjem a lendületét, de nem lehetett kizökkenteni.

Osváth Richárd kárpótolta magát a kard egyéniért (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)
Osváth Richárd kárpótolta magát a kard egyéniért (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

– Mennyiben volt nagyobb a teher, mint Rióban?
– Öt éve vele vívtam az elődöntőt, akkor nyertem, de ő is többet hibázott, akkor ki tudtam használni, olyan napom volt. Rióban ráadásul kardban már nyertem egy ezüstérmet előtte, az adott egy lendületet, így lazábban vívtam. Most a kard egyéniben nem volt érmem, kikaptam a négy közé jutásért, amin az elmúlt napokban agyaltam egy kicsit. Megnyomja az ember lelkét a teher, hogy ha nem vívott úgy, ahogy kell és van még egy versenyszáma, ahol muszáj teljesítenie, nem szabad hibáznia.

– Úgy érezte, érmet kell szereznie?
– Igen, ezért jöttem, ez volt a vágyam. Most Inkább elégedett vagyok, mert ha reggel valaki azt mondja, hogy ezüstérmes leszek, azt válaszoltam volna, hogy szuper, a legjobb eredmény. Annyira nehéz verseny ez, tényleg más, mint egy Európa-bajnokság, világbajnokság, vagy világkupa. Sűrű a mezőny, mindenki többet edz, mindenki jobban készül, mindenki nagyon akar nyerni. Itt tényleg nem lehet hibázni.

VÉLEMÉNYEK

PÁLOS Péter paralimpiai döntős asztaliteniszező: – A francia srác ellen a negyedik szett után egy kicsit lélekben már feladtam, mert nehezen találtam fogást a stílusán. Végül mégis összejött, bár magam sem tudom, hogyan. Megnyugtatott az utolsó szettben a tudat, hogy elfogadtam, bronzérmes leszek. Ez új erőt adott, és sikerült behúzni a meccset. Embertelenül fáradt vagyok, de holnap már jön is döntő, majd meglátjuk, ki a jobb.

Pálos Péter készülhet a döntőre (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)
Pálos Péter készülhet a döntőre (Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

SZVITACS Alexa paralimpiai bronzérmes asztaliteniszező: – A harmadik szettet kettő nulla után gyorsan be akartam fejezni, és éppen itt fordult meg a mérkőzés. Utána már nem tudtam a játékomat játszani. Rendkívül boldog vagyok a bronzérem miatt, de azért egy nagy adag hiányérzet is van bennem. Nincs mit tenni, tanulok a hibáimból és három év múlva, Párizsban megpróbálok még jobban szerepelni.

Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett (Fotó: Reuters)
Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett (Fotó: Reuters)

EKLER Luca paralimpia 4. helyezett atléta: – Amikor megláttam a stadiont, a fényeket majd a nevemet a kijelzőn, a hideg kirázott. Kicsit többet vártam magamtól, egy érmet, de nem vagyok csalódott. A kolumbiai meglepetés volt, még sosem versenyeztünk vele, így nem tudtuk, mire számítsunk. Német ellenfelem is nagyon jó formában volt, ha innen nézzük, jó a negyedik hely. A távolugrás a főszámom, ez bemelegítésnek jó volt, kifutottam magam. Főleg a rajtomon kell javítani, ami a kezem miatt gyengébben megy, és most a befutóm is lehetett volna jobb.

HAJMÁSI Éva paralimpiai 4. helyezett kerekesszékes vívó: – Nem lehetek elégedett, megint nyerni jöttem és ugyanott végeztem, ahol kardban, a negyedik helyen. A kínai lány nagyon gyors, ügyes és pontos, de minden egyben volt nálam is, koncentrálni tudtam végig. Vezettem 14–13-ra, aztán gyorsan bejött két tus, hiába összpontosítottam. Ilyenkor nehéz mit mondani, jön még a csapat, de nem merek már semmit sem mondani, mert eddig is mindig a legfényesebb éremben gondolkodtam. Nehéz mindig lecsúszni a dobogóról, ezt meg kell még emészteni.

PARALIMPIA 2020
SZOMBATI EREDMÉNYEK
Férfiak
Kerekesszékes vívás. Tőr egyéni, A-kategória. Paralimpiai bajnok:
Szun Kang (Kína), 2. Osváth Richárd (Magyarország). Döntő: Szun Kang–Osváth Richárd (Magyarország) 15:7
Para-asztalitenisz. Elődöntő. S11: Pálos Péter (magyar)–Lucas Creagne (francia) 3:2 (12, –9, 10, –9, 11), Pálos bejutott a döntőbe
Parakerékpár. B1. 1000 méteres időfutam. Pb: Neil Fachie (Nagy-Britannia, segítője: Matthew Rotherham) 58.038, ...9. Ocelka Róbert (Magyarország, segítője: Nagy Gergely) 1:12.388
Paraúszás. S6. 100 m mell. Pb: Jevhenyi Bohodajko (Ukrajna) 1:20.13. Selejtező: ...13. Iván Bence (magyar) 1:28.54, nem jutott a döntőbe
Nők
Kerekesszékes vívás. Tőr egyéni, A-kategória. Pb:
Ku Haj-jen (Kína). A magyarok eredménye. A 3. helyért: Csing Zsung (Kína)–Hajmási Éva (Magyraország) 15:14, Hajmási 4. lett. Negyeddöntő: Hajmási Éva–Krajnyák Zsuzsanna 15:4. B-kategória. Pb: Beatrice Vio (Olaszország). A magyarok eredményei. Negyeddöntő: Csou Csing-csing (kínai)–Mező Boglárka (magyar) 15:11
Para-asztalitenisz. Elődöntő. S9: Li Na Lei (ausztrál)–Szvitacs Alexa (magyar) 3:2 (–12, –11, 5, 8, 6), Szvitacs bronzérmes lett
Paraatlétika. T38. 100 m, Pb: Sophie Hahn (Nagy-Britannia) 12.43, ...4. Ekler Luca (Magyarország) 12.82
Paraúszás. 100 m mell. S6. Pb: Maisie Summers-Newton (Nagy-Britannia) 1:32.34, ...7. Száraz Evelin (Magyarország) 1:41.19. 100 m gyors. S10. Pb: Aurelie Rivard (Kanada) 58.14, ...4. Pap Bianka (Magyarország) 1:00.80

A MAGYAROK VASÁRNAPI PROGRAMJA
Férfiak
4.00:
erőemelés, 88 kg (Sedric Watchou)
10:45: para-asztalitenisz, döntő (Pálos Péter)
Nők
1.31:
paratriatlon (Lévay Petra)
3.39: paraúszás: 100 m mell, előfutam (Illés Fanni)
4.04: paraúszás, 4x100 m gyorsváltó (34 pontos csapat), előfutam (Magyarország)
4.30: kerekesszékes vívás, tőr csapat, csoport mérkőzések (Magyarország)
10.30: kerekesszékes vívás, tőr csapat, bronzmérkőzés és döntő
11.45: paraúszás, 100 m mell, döntő (Illés Fanni)
12.32: paraúszás, 4x100 m gyorsváltó (34 pontos csapat), döntő
Hétfő
Nők
2.27:
paraúszás, 100 m hát előfutam (Konkoly Zsófia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik