Az első tokiói fecske: Lőrincz Tamás az NS szerkesztőségében járt

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 00:01
Friss olimpiai bajnokaink közül a Japánban szenzációs pályafutását megkoronázó birkózóklasszisunk fogadta el elsőként a meghívásunkat: Lőrincz Tamás körbejárta szerkesztőségünket, megmutatta az aranyérmét, emlékül pedig az ötkarikás győzelmét hirdető bekeretezett címlapunkat vitte haza.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! (Fotók: Földi Imre)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK! (Fotók: Földi Imre)

„Jó nehéz: benne van néhány számítógép, mobiltelefon, meg ki tudja, még mi” – közölte a védjegyének számító csibészes mosolyával a szája sarkában Lőrincz Tamás az aranyérmét forgatva, derültségre fakasztva szerkesztőségünk tagjait.

A bajnok ugyanis tokiói hőseink közül elsőként fogadta el meghívásunkat, majd a tőle megszokott lazasággal, mintha csak a pénztárcáját emelte volna ki, a farzsebéből előkapta a csillogó medáliát, s miközben egyként csodáltuk, elmondta, a legújabb trendnek megfelelően újrahasznosított anyagokból készült az érem.

(Fotó: Földi Imre)
(Fotó: Földi Imre)

Mintha csak tegnap lett volna, pedig már két hete, hogy Lőrincz Tamás Tokióban szenzációs birkózással feltette a koronát páratlan pályafutására: ki ne tudná, kötöttfogású világ- és Európa-bajnokunk a 77 kilogrammosok között szerzett gyönyörű medáliával tette teljessé aranykollekcióját élete negyedik, egyben utolsó olimpiáján. Hogy még emlékezetesebb legyen a siker, arról másnap öccse gondoskodott, hozzátéve a magáét: Viktor egy súlycsoporttal feljebb olimpiai ezüstérmes lett, így a fivérek első magyar testvérpárként állhattak dobogóra egyéni számban ugyanazon az olimpián.

„Ó, és itt Viktor is rajta van, szuper! Ennek is meglesz a méltó helye otthon” – lelkendezett Lőrincz Tamás, amikor Ballai Attila, cégcsoportunk sportdivízió-igazgatója Szöllősi György főszerkesztővel együtt átadta neki emlékül az aznapi, az olimpiai aranyérmét ünneplő, bekeretezett címlapunkat.

A boldog bajnok, aki a Nemzeti Sport szerkesztőségében nemcsak birkózótudásával… (Fotó: Földi Imre)
A boldog bajnok, aki a Nemzeti Sport szerkesztőségében nemcsak birkózótudásával… (Fotó: Földi Imre)

A BHSE ceglédi hőse elárulta, elképesztő figyelem irányul rájuk, amióta hazaértek Japánból: szinte folyamatosan mozgásban vannak, egyik helyszínről a másikra mennek, meghívások tömkelegének tesznek eleget – örömmel, hiszen, mint mondta, fárasztó, de alapvetően hálás teher ez, és nagyon kellettek ezek a sikerek a magyar birkózósportnak. (Legutóbb 17 éve, Athénban tudott birkózó olimpiát nyerni, akkor Majoros Istvánnak sikerült.) Külön kiemelte a Liszt Ferenc repülőtéren a hazaérkezésükkor, illetve szülővárosukban néhány nappal később rendezett fogadást. Cegléden hetedhét országra szóló ünnepséget csaptak a két helyi hős tiszteletére, hogy még ők is meglepődtek – pedig Lőrincz Tamásnak volt már része hasonlóban, hiszen 2012-ben, a londoni ezüst után is meleg fogadtatásban részesítették...

(Fotó: Mirkó István)
(Fotó: Mirkó István)

Lőrincz Tamás tényleg minden, ami a birkózás: a maga szerény, 15 világversenyes érmével számszerűleg is a magyar birkózósport legeredményesebb versenyzője, egyben a sportág 20. hazai olimpiai bajnoka, aki még feleségét, az Eb-ezüstérmes Lőrincz-Szabó Emesét is a sportágnak köszönheti. Mi több, kisfiát, Mártont is az 1936-os berlini olimpián aranyérmes birkózó, Lőrincz Márton után nevezte el (ez esetben a véletlen névegybeesés is nyilván kapóra jött).

„Meg hát amikor ő született, még nem tudhattam, hogy belőlem olimpiai bajnok lesz-e, úgyhogy inkább biztosra mentem a névválasztásnál...” – tette hozzá nevetve mindenki „Szöcsije”, akin végig látszott, hogy nem ma kezdte az „ipart”, hiszen egy pillanatra sem volt megilletődve: felszabadultan, lazán fogadta a gratulációk sorát, egyúttal igazi sportemberi (és emberi) értékeket csillogtatva köszönte meg mindenkinek a munkáját, amellyel, mint mondta, mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy az emberek első kézből értesüljenek a sikerekről, és ennyire szeressék őket.

…hanem közvetlenségével is mindenkit levett a lábáról (Fotó: Földi Imre)
…hanem közvetlenségével is mindenkit levett a lábáról (Fotó: Földi Imre)

Sőt, slusszpoénként még az is kiderült, hogy szegről-végről kollégák vagyunk, hiszen Lőrincz Tamás elárulta, anno az egyetem előtt még megpróbálkozott egy sportújságírói tanfolyammal – igaz, bevallása szerint is mérsékelt sikerrel.

„Éppen Majoros Pistiről kellett írnom, de nem sikerült valami jól, őszintén remélem, nincs már meg...” – mondta nevetve, mi viszont természetesen megígértük neki: addig nem nyugszunk, amíg fel nem kutatjuk!

Szöllősi György, Ballai Attila a győzelmet a címlapján hirdető Nemzeti Sporttal, Lőrincz Tamás, Deák Zsigmond, Kohán Gergely – és a tokiói aranyérem (Fotó: Földi Imre)
Szöllősi György, Ballai Attila a győzelmet a címlapján hirdető Nemzeti Sporttal, Lőrincz Tamás, Deák Zsigmond, Kohán Gergely – és a tokiói aranyérem (Fotó: Földi Imre)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik