US Open: először elődöntőzhet GS-tornán a Rubljovot legyőző Tiafoe

2022.09.07. 23:26
null
Mario Balotelli legendás gólörömét megidézően ünnepelte első elődöntőjét Tiafoe (Fotó: AFP)
Az amerikai Frances Tiafoe pályafutása során első alkalommal jutott be Grand Slam tornán az elődöntőbe, miután 2 óra 39 perc alatt három játszmában legyőzte az orosz Andrej Rubljovot a US Open férfi egyesének negyeddöntőjében.

A világranglistán 26. helyen álló, a tornán 22. kiemelt Frances Tiafoe a ranglistán 11., a versenyen 9. kiemelt Rubljov az első játszmában nem igazán talált egymáson fogást, mert ugyan mindkettejüknek akadtak bréklabdái, az orosznak még játszmalabdái is, végül rövidítés döntött, amelyben Tiafoe bizonyult a jobbnak.

A második felvonás is hasonló forgatókönyv mellett zajlott – leszámítva, hogy ezúttal elmaradtak a bréklehetőségek –, s miután megint nem született döntés a 12 játék alatt, újfent a rövidítés döntött: ezúttal viszont Tiafoe egy pontot sem engedett az orosznak.

A harmadik felvonásban végül az amerikai volt az aki a meccs egyetlen kihasznált fogadóelőnyét bemutatta 3:3 után, s ez elegendőnek is bizonyult a 2 óra 39 percen át tartó mérkőzés megnyeréséhez. Mindez pedig azt jelenti, hogy Tiafoe készülhet pályafutása első elődöntőjére Grand Slam tornán, az ellenfele pedig a Jannik Sinner–Carlos Alcaraz összecsapás győztese lesz.

US OPEN, NEW YORK (60 millió dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Tiafoe (amerikai, 22.)–Rubljov (orosz, 9.) 7:6, 7:6, 6:4

Legfrissebb hírek

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59
Ezek is érdekelhetik