Tenisz: Wawrinka sorozatban kilencedik döntőjét nyerte meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.27. 18:30
null
Stan Wawrinka a második szett rövidítését 15–13-ra nyerte meg (Fotó: Action Images)
A svájci Stan Wawrinka két szettben, de nagy csatában győzte le a ciprusi Markosz Bagdatiszt a dubai férfi tenisztorna fináléjában, a spanyol Carla Suárez-Navarro pedig szetthátrányból győzte le a 18 éves Julia Ostapenkót Dohában.



WAWRINKA–BAGDATISZ

Bagdatisz hatéves sorozatát adta volna át a múltnak, legutóbb 2010 januárjában nyert ugyanis ATP-tornát. Wawrinka jóval sikeresebb volt az elmúlt esztendőkben, 4–9-es mérlege után sorozatban nyolc fináléban is diadalmaskodott.

Most a ciprusi kezdett valamivel jobban, 2:2-nél az övé volt az első brék, de Wawrinka egyből egyenlített, és 5:4-es előnyénél az ötödik játszmalabdájával már élt is.

A második játszmában a felek fogadóesélyig sem jutottak el, így jöhetett a rövidítés, amelyben Wawrinka villámgyorsan két minibrékkel nyitott (3–0). A svájci 5–3-as vezetése után Bagdatisz produkált egy 3–0-s szériát, így játszmalabdához jutott (5–6).

De nem akarták rövidre zárni a szettet a felek, 13–13-ig fej fej mellett haladtak, a ciprusinak összesen öt játszma-, a svájcinak három meccslabdája volt eddig a rövidítés során. Ekkor azonban Bagdatisz elveszítette adogatását, Wawrinka pedig kiszerválta a sikert.

ATP 500-AS TORNA, DUBAI (2 674 445 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
Wawrinka (svájci, 2.)–Bagdatisz (ciprusi) 6:4, 7:6

ATP 250-ES TORNA, SAO PAULO (499 055 dollár, salak)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Cuevas (uruguayi, 3.)–Lajovics (szerb) 6:3, 6:4
Carreno-Busta (spanyol)–Cervantes-Huegún (spanyol) 6:1, 6:1

SUÁREZ-NAVARRO–OSTAPENKO

Bár a spanyol jóval rutinosabbnak számított a WTA-döntőkben, az eddigi kilencből csupán egyet nyert meg.

A hétfőtől a világranglista 6. helyére lépő spanyol számára további figyelmeztetés lehetett kettejük egyetlen meccse, tavaly Wimbledonban csupán két játékot tudott megnyerni (2:6, 0:6).

És most sem úgy indult számára a meccs, ahogyan elképzelte, az első négy gémet egyaránt a 18 éves lett nyerte meg, a szettbeli harmadik sikeres fogadójátékával pedig lezárta az első felvonást (1:6).

A másodikban 3:3-ig egyikük sem hibázott, akkor azonban Suárez-Navarro brékelte Ostapenkót, és előnyét megőrizve egyenlített (6:4).

A harmadik elején ismét a lett került előnybe (0:2), de a spanyol a következő négy játékot megnyerte, és 5:4-nél a második meccslabdájával már élt is.

WTA-TORNA, DOHA (2 517 250 dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ
Suárez-Navarro (spanyol, 8.)–Ostapenko (lett) 1:6, 6:4, 6:4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik