Davis-kupa: eldőlt, szerb–horvát csata lesz a döntőért

2021.12.02. 07:35
null
Djokovics (balra) győzelemre vezette a szerb párost (Fotó: Getty Images)
A szerbek bejutottak az elődöntőbe a tenisz Davis-kupában, mivel a szerdai negyeddöntőben 2:1-re legyőzték a kazah csapatot Madridban – közölte a Magyar Távirati Iroda.

Az első mérkőzés Miomir Kecmanovics és Mihail Kukuskin között 3 óra 18 percig tartott. A kazah játékos úgy nyert, hogy előtte négy mérkőzéslabdát hárított, és a saját meccslabdáiból az ötödiket értékesítette.

Következett a világelső Novak Djokovics, aki Alekszandr Bublikot verte meg viszonylag könnyedén két szettben. A párosok továbbjutást eldöntő mérkőzése fordulatos csatát hozott, az első szettet a szerbek, a másodikat a kazahok nyerték simán, a harmadikban ismét a szerbek voltak jobbak.

Szerbia pénteken – ugyancsak a spanyol fővárosban – a magyarok elleni csoportmeccsen 2:1-re nyertes Horvátországgal találkozik. A másik ágon a németek – akik 2007 óta első elődöntőjükre készülnek – a svéd–orosz párharc továbbjutójával csapnak össze.

A negyeddöntőbe a hat csoportgyőztes és a két legjobb második került, a magyarok két vereséggel a D-csoport harmadik helyén végeztek Torinóban.

TENISZ DAVIS-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, MADRDID

Szerbia–Kazahsztán 2:1

Kecmanovics–Kukuskin 6:7 (5–7), 6:4, 6:7 (11–13)
Djokovics–Bublik 6:3, 6:4
Cacics, Djokovics–Golubjov, Nedovjeszov 6:2, 2:6, 6:3

HÉTFŐN JÁTSZOTTÁK
Horvátország–Olaszország 2:1
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Németország–Nagy-Britannia 2:1
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
16.00:
Orosz csapat–Svédország

(MTI)

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: párosban is sikerrel jártunk, Magyarország szettet sem veszítve 4–0-ra legyőzte Luxemburgot

Tenisz
2026.09.19. 16:47

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03

Tenisz: Jack Draper idén már nem lép többet pályára

Tenisz
2026.09.15. 21:28