Aus. Open: Piros Zsombor bejutott a juniorok döntőjébe!

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.27. 09:01
null
Piros Zsombor bejutott a juniorok döntőjébe! (Fotó: itftennis.com)
Piros Zsombor bejutott a döntőbe a juniorok versenyében a melbourne-i nyílt teniszbajnokságon: 6:3, 6:4-re legyőzte az ötödik helyen kiemelt francia Corentin Moutet-t.

 

A 15. helyen kiemelt, 17 éves magyar teniszező brékkel kezdte az első szettet, majd az első játszmában még háromszor elvette ellenfele adogatását – igaz, francia riválisa kétszer brékelt, így Piros 6:3-ra nyerte meg az első játékrészt.

A hat bréket hozó első szett után a másodikban a tizedik gémig kellett várni az első brékre. Örömünkre Piros Zsombor vette el Moutet adogatását, love gémmel fejezte be a mérkőzést, s bejutott a fináléba, ahol a negyedik helyen kiemelt izraeli Isaj Oliel lesz az ellenfele.

Az 1999-ben született Piros 2010 óta az első magyar férfi teniszező, aki a juniorok között döntőbe jutott valamelyik Grand Slam-tornán: akkor Fucsovics Márton Wimbledonban meg is nyerte az utánpótlástornát.

Piros Zsombor magyar idő szerint szombaton reggel 4.30 órakor játssza a döntőt.

A női páros döntőjében a Babos Tímeáékat a nyolcaddöntőben búcsúztató Bethanie Mattek-Sands, Lucie Safárová duó lett a bajnok, miután három szettben legyőzte az Andrea Hlavácková, Peng Su-aj párost.

Legfrissebb hírek

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
4 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik