Wimbledon: a kanadai első GS-döntőjére készülhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.03. 18:02
Eugenie Bouchard lesz Petra Kvitová ellenfele az angol nemzetközi teniszbajnokság női egyesének fináléjában, miután a második elődöntőben 7:6, 6:2-re legyőzte Simona Halepet. A 13. helyen kiemelt kanadai játékos első Grand Slam-döntőjére készülhet.

A találkozót több szünet kísérte: először négy játék után Halep fájós bokája igényelt ápolást, majd a rövidítésben egy, a melegtől rosszul lett szurkolót kellett kivinni a nézőtérről. A második játszmában, miután Halep hárította az első meccslabdát Bouchard adogatásánál, a 20 éves kanadait megzavarták a kívülről érkező hangok, de végül a hatodik meccslabdát értékesítve győzni tudott.

Első GS-döntőjére készülhet – az évben korábban lejátszott két elődöntőjét egyaránt elbukta –, ellenfele a 2011-es bajnok Kvitová lesz. A két játékos eddig mindössze egyszer találkozott egymással WTA-tornán, tavaly Torontóban Kvitová nyert. Érdekesség, hogy Bouchard szettveszteség nélkül jutott el a fináléig.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (25 000 000 font, fű)
NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Bouchard (kanadai, 13.)–Halep (román, 3.) 7:6, 6:2
KORÁBBAN
Kvitová (cseh, 6.)–Safárová (cseh, 23.) 7:6, 6:1

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik