Sávolt is a pályán

2004.03.22. 21:59
Címkék
Hosszú kényszerpihenő után pályára lép Sávolt Attila, aki ezen a héten Franciaországban, a Saint Brieuc-i challengertornán gyűjthet ATP-pontokat.
Első számú játékosunk ebben az évben csak a perth-i Hopman-kupán játszott, ott is sérülten, de egészségesen csaknem fél év után ragadott ismét ütőt; a franciaországi kirándulás után két olaszországi viadal vár rá. Válogatott teniszezőink közül Kisgyörgy Gergely párosban második kiemeltként állhat rajthoz Cagliariban (egyesben a selejtező utolsó, harmadik fordulójában kapott ki), Bardóczky Kornél pedig a horvátországi szatellittorna harmadik állomásán készül maradandót alkotni – az első két versenyen nem talált legyőzőre párosban.Nagyszerűen szerepelt a Brazíliában megrendezett, csúcskategóriás Banana Bowlon Szávay Ágnes: a magyar tehetség egészen a döntőig jutott, és ott is csak az első helyen kiemelt orosz Alisza Klejbanova tudta megállítani (1:6, 5:7). Ennek az eredménynek köszönhetően Szávay bekerült a legjobb tízbe az ITF-világranglistán (éppen a tizedik), ami eleve óriási bravúr – hát még 15 esztendősen.Eredmények
VILÁGRANGLISTÁK
Legfrissebb hírek

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
8 perce

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
22 perce

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
52 perce

Összesen 7 lövés, de 3 nagy védés a félidőben

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
2 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
2 órája

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik