Négysáncverseny: Granerud meggyőző fölénnyel nyert a nyitányon

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2022.12.29. 19:40
null
Halvor Egner Granerud magabiztos győzelmet aratott Oberstdorfban (Fotó: AFP)
Mindkét sorozatban Halvor Egner Granerud volt a legjobb a Négysáncverseny oberstdorfi nyitányán csütörtökön, így a norvég klasszis tekintélyes előnnyel várja az újévi folytatást Garmisch-Partenkirchenben.

Bár a gyakran megélénkülő szél nem mindig volt kegyes a mezőnyhöz, csütörtök este végül teljes értékű versenyt lehetett rendezni Oberstdorfban, a 71. Négysáncverseny első állomásán, ahol a norvég Halvor Egner Granerud fölényes győzelmet aratott a két lengyel, Piotr Zyla és Dawid Kubacki előtt.

A kieséses rendszerben lebonyolított első sorozatban nem történt meglepetés, az esélyesek közül mindenki kiharcolta a folytatás jogát, igaz, a tornának még az egyik favoritként nekivágó Anze Lanisek kiszorult a legjobb tízből, aztán másodszorra sem tudott jelentősen javítani. Gyenge nyitányával nehéz helyzetbe hozta magát a folytatásra (45.0 pontos hátrány), mert mindeközben Granerud ihletett formában versenyezve két szenzációs ugrással lépett el a mezőnytől.

A norvég brillírozása annyiból meglepetésnek számít, hogy a világkupa eddigi nyolc versenyén még a dobogóra is csupán egyszer fért fel, amikor Rukában holtversenyben végzett az élen Stefan Krafttal. Az előzetes várakozások alapján így inkább az eddig négy vk-elsőséget begyűjtő Kubackitól számíthattunk hasonló teljesítményre, de a lengyelnek sincs oka a csüggedésre, mert az idáig mutatott stabil teljesítményével a következő három állomáson még ledolgozhatja 17.5 pontos hátrányát.

Szintén felzárkózhat az Oberstdorfban előtte végző honfitárs, Zyla, aki nagyon motiváltan vágott neki a Négysáncversenynek, és második helyét teljes eksztázisban ünnepelte. Bár a lelkes német rajongók több mint két órát fagyoskodtak annak reményében, hogy hazai dobogóst ünnepeljenek, Karl Geiger egy hajszállal kiszorult a top háromból, Andreas Weller pedig hatodikként végzett az osztrák Stefan Kraft mögött.

Granerud tekintélyes előnnyel várja az újévi folytatást Garmisch-Partenkirchenben (Fotó: AFP)
Granerud tekintélyes előnnyel várja az újévi folytatást Garmisch-Partenkirchenben (Fotó: AFP)

Érdekes lesz figyelni, hogy a viszonylag nagy pontbeli különbség fényében milyen hozzáállással versenyez tovább Granerud vasárnap Garmisch-Partenkirchenben, és hogy közvetlen ellenfelei vállalnak-e pluszkockázatot a felzárkózás érdekében. Az mindenesetre biztos, hogy újév első napján is izgalmas küzdelemre van kilátás.

NÉGYSÁNCVERSENY
1. ÁLLOMÁS,
OBERSTDORF
1. Halvor Egner Granerud (norvég) 312.4 pont (142.5 méter, 139.0), 2. Zyla (lengyel) 299.0 (132.5, 137.0), 3. Kubacki (lengyel) 294.9 (140.0, 136.5)
A világkupaverseny állása 9 verseny után: 1. Dawid Kubacki 710 pont, 2. Lanisek (szlovén) 602, 3. Granerud 516
Következik (január 1.): Garmisch-Partenkirchen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik