Huszár hatodik helye, Ammann csúcsa

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2010.02.21. 08:32
null
Huszár Erika (jobbra) nagyszerű eredménye a nap eseménye magyar szempontból (Fotó: Action Images)
Magyar szempontból Huszár Erika nagyszerű hatodik helye a rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában – a mieink első pontszerzése – miatt marad emlékezetes a Vancouverben zajló téli olimpia szombati versenynapja. Simon Ammann nyert nagysáncon és történelmet írt, míg Lindsey Vonn lemaradt az aranyról szuper óriás-műlesiklásban.

Huszár Erika hatodik, azaz pontszerző helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 1500 méteres számában szombaton a vancouveri téli olimpián.

A négy éve Torinóban ezen a távon negyedik magyar versenyző a nyolcfős fináléban úgy előzte meg két vetélytársát, a bolgár Jevgenyija Ragyanovát és a kanadai Tania Vicentet, hogy egyetlen bukás és kizárás sem volt a futamban. Huszár, aki a négy évvel ezelőtti döntőből egyedüliként jutott ismét a fináléba, ezzel legjobb európaiként zárt ebben a számban. Az egyaránt selejtezőben kieső Heidum Bernadett és Darázs Rózsa közül előbbi 23. helyen zárt, míg utóbbit kizárták a futamában.

Az aranyérmet olimpiai rekorddal a kínai Csou Jang szerezte meg két dél-koreai riválisa, Li Eun Bjul és Park Szeung Hi előtt. A férfiaknál a dél-koreai Li Jung Szu 1500 méteren után 1000 méteren is nyert. Mögötte honfitársa, az ezen a távon Torinóban is második Li Ho Szuk lett az ezüstérmes, míg harmadik helyen az amerikai Apolo Anton Ohno ért célba, aki ezzel hetedik ötkarikás medálját gyűjtötte be, Vancouverben pedig az 1500-on szerzett ezüst után a másodikat. A szám egyetlen magyar indulója, Knoch Viktor a szerdai selejtezőből nem jutott tovább, s végül a 21. helyen zárt.

Az alpesi sízőknél a női szuper óriás-műlesiklást bombameglepetésre az osztrák Andrea Fischbacher nyerte. A két magyar induló közül Döme Zsófia a 36. helyen végzett, míg Berecz Anna nem ért célba.

A versenynap egyik legnagyobb hőse a svájci Simon Ammann lett, aki a 2002-es Salt Lake City-i ötkarikás játékok után Vancouverben is duplázott, ugyanis a normál sánc után nagysáncon is fölényesen nyert. Sikerével a sportág történetében elsőként lett négyszeres olimpiai bajnok egyéniben.

Sífutásban a férfiak 15+15 km-es üldözéses számában a svéd Marcus Hellner, míg a gyorskorcsolyázók férfi 1500 méteres versenyében a holland Mark Tuitert diadalmaskodott.

A NAP ÉRMESEI 
FEBRUÁR 20.
ARANYEZÜSTBRONZ
Alpesi sí, női szuper óriás-műlesiklásFischbacher (osztrák)Maze (szlovén)Vonn (amerikai)
Gyorskorcsolya, férfi 1500 mTuitert (holland)Davis (amerikai)Bökko (norvég)
Rövid pályás gyorskorcsolya, férfi 1000 mLi Jung Szu (dél-koreai)Li Ho Szuk (dél-koreai)Ohno (amerikai)
Rövid pályás gyorskorcsolya, női 1500 mCsou Jang (kínai)Li Un Bjul (dél-koreai)Pak Szung Hi (dél-koreai)
Sífutás, férfi 30 km-es üldözéses versenyHellner (svéd)Angerer (német)Olsson (svéd)
Síugrás, nagysáncAmmann (svájci)Malysz (lengyel)Schlierenzauer (osztrák)
 ÉREMTÁBLÁZAT
ORSZÁGARANYEZÜSTBRONZ
Egyesült Államok6710
Norvégia533
Németország464
Koreai Köztársaság441
Kanada431
Svájc41
Svédország312
Kína311
Ausztria223
Franciaország214
Hollandia211
Oroszország122
Ausztrália11
Szlovákia11
Csehország11
Nagy-Britannia1
Lengyelország31
Lettország2
Olaszország13
Japán12
Fehéroroszország11
Szlovénia11
Észtország1
Finnország1
Kazahsztán1
Horvátország1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik