Tagscherer Zoltán az olimpián

Tagscherer Zoltán ugyanis az osztrák nyílt bajnokság sprintversenyében megfutotta a kvalifikációs szintet - megfelelve a Nemzetközi Síszövetség (FIS) a 2004-2005-ös havas sorozatra megszigorított szabályainak.
- A kvalifikációs rendszer értelmében száz FIS-ponton belüli teljesítményt kell elérni, én Ausztriában nyolcvankilenc pontot futottam, ami olimpiai indulást ér - magyarázta az éppen Csehországban tartózkodó Tagscherer Zoltán. - A laikusok számára a pontszámítási rendszer kissé bonyolult, ráadásul az idén szigorodtak is a szabályok, vagyis az első helyezetthez képest sokkal kisebb hátrányban kell lennem ahhoz, hogy ugyanazokat a pontokat megkapjam, amelyeket mondjuk három-négy évvel korábban, a Salt Lake City-i olimpiát megelőzően.
- Igazából az Egyesült Államokban megrendezett ötkarikás játékok előtt döntött úgy, hogy a biatlon helyett sífutással próbálkozik.
- Igen, hiszen kétezer-kétezeregy környékén vették fel a programra a sprintversenyt. Ez az én kvalitásaimnak megfelelő versenyszám, amelyben akkoriban sokkal hatékonyabban tudtuk felvenni a versenyt a nemzetközi elittel. Azokban az időkben ugyanis még nem "szakosodtak" a versenyzők, akinek kedve tartotta, elindult a rövid távon. Ma már azonban sprintspecialisták versenyeznek a Világkupában, egyre több a rövid távú viadal a versenynaptárban, és a kis nemzetbéli versenyzőknek egyre nehezebb tartani a lépést a sportág sztárjaival.
- Gondolom, amíg ők már nyáron havon tréningeznek, ön jó, ha decemberben fel tudja csatolni a léceket.
- Így van, bár az utóbbi években néhány lelkes támogató jóvoltából már októberben glecscseren tudok edzeni, ami nagyon sokat számít. Ám míg én az első versenyemen négyszáz-ötszáz havas kilométerrel a lábamban állok rajthoz, addig a norvégok és a svédek már jóval több mint ezer kilométert tudhatnak maguk mögött, és ez iszonyatosan nagy különbség.
- Ön amolyan magányos harcosként járja Európát?
- Azért annyira nem vagyok egyedül, hiszen gyakran eljön velem egy edző, hogy segítsen a lécek vaxolásában, a felkészítésemben. Igaz, az is előfordul, hogy egyedül utazom, ilyenkor a versenyek után autóba ülök, és öt-hatszáz kilométereket levezetek, hogy idejében odaérjek egy másik versenyhelyszínre. Nem túl biztonságos, de szerencsére ilyenkor jó autók vannak alattam, mert baráti kapcsolatnak köszönhetően egy cég térítésmentesen bármikor a rendelkezésünkre bocsát gépkocsit. Mondhatom azt is, ez a cég az egyik szponzorom, a másik pedig a munkahelyem, amelyet olyan vezetők irányítanak, akiknek korábban közük volt a sísporthoz, így gyakorlatilag sportállásom van. Nyáron dolgozom, de az októbertől márciusig tartó havas időszakban csak a versenyekkel és edzésekkel kell foglalkoznom.
- Akkor feltehetőleg a világbajnokságot sem hagyja ki.
- Persze, hogy nem. Februárban mindenképpen ott leszek Oberstdorfban, és rajthoz állok a tizenöt kilométeres szabadstílusú, valamint a klasszikus stílusú sprintversenyben. Igaz, a klasszikus stílus annyira nem fekszik nekem, de ígérem, az elkövetkező hetekben csiszolok a technikámon.