profile

ZOMBORI ANDRÁS

830 Cikk
Archiv cikkek
2007.12.05. 23:19

A sejkek is gratulálnak

Remekül indult a hazai bajnokság Waltner Róbert számára, hiszen nyolc mérkőzésen nyolc gólt szerzett csapata, a Zalaegerszegi TE színeiben. A támadó gólérzékenységére felfigyeltek az arab világban is, és mert az al-Dafra visszautasíthatatlan ajálattal jelentkezett, a 6-szoros válogatott futballista az Egyesült Arab Emírségekbe szerződött. A folytatás azonban nem sikerült zökkenőmentesre.
Archiv cikkek
2007.12.03. 09:50

Neki itthon lenne a helye

A magyar futball egyik nagy ígéretének tartják, sokan mégis úgy vélekednek: Dudás Ádám nem tart ott pályafutásában, amire tehetsége feljogosítaná. A tizenkilencedik születésnapját februárban ünneplő futballista az őszt kölcsönjátékosként a Szpartak Moszkvánál töltötte, ám hogy a jövő mit tartogat számára, még maga sem tudja.
Archiv cikkek
2007.12.02. 23:09

Csak egyetlen légiós tartja a lépést (folytatás)

Elkészítettük a Nemzeti Sport válogatottját. A lapunk osztályzatai alapján összeállított csapatban szerepel a harmincas éveinek második felében járó Kuttor Attila és az idén felfedezett Urbán Gábor is. A legjobbak közé négy debreceni, három MTK-s és egy-egy siófoki, győri, diósgyőri, valamint fehérvári labdarúgó került. A tizenegy játékos között csupán egy légiós van, a Loki támadója, Dorge Rostand Kouemaha.
Archiv cikkek
2007.12.02. 23:09

Csak egyetlen légiós tartja a lépést

Elkészítettük a Nemzeti Sport válogatottját. A lapunk osztályzatai alapján összeállított csapatban szerepel a harmincas éveinek második felében járó Kuttor Attila és az idén felfedezett Urbán Gábor is. A legjobbak közé négy debreceni, három MTK-s és egy-egy siófoki, győri, diósgyőri, valamint fehérvári labdarúgó került. A tizenegy játékos között csupán egy légiós van, a Loki támadója, Dorge Rostand Kouemaha.
Archiv cikkek
2007.11.29. 00:05

Lelépett az olasz edző

Ha nem jön közbe semmi, akkor csütörtökön az FC Sopron–MTK Budapest találkozóval véget ér a Soproni Liga őszi idénye. Ebben a párosításban a csapatok hétfőn is megmérkőztek egymással, akkor a 38. percben, a vendégek 1–0-s vezetésénél hóvihar miatt félbeszakadt az összecsapás… A helyzet azóta annyiban változott, hogy a Sopron olasz edzői már „leléptek” a csapattól, a tréningeket Végh Tibor vezényli, és ő dirigál majd a kispadról az MTK elleni, csütörtök esti pótmeccsen.
Archiv cikkek
2007.11.28. 12:54

Fehérvár: közel a siker

Szerdán 18 órakor utolsó felvonásához érkezik a Ligakupa őszi sorozata: a hazai pályán aratott 3–0-s győzelemnek köszönhetően az FC Fehérvár esélyesként tekinthet a DVTKBorsodi elleni találkozó elé. Csak formalitás lenne a viszszavágó? Meglehet, de mérget azért ne vegyünk rá.
Archiv cikkek
2007.11.26. 23:58

Melegítenek a helyére?

Sokakat foglalkoztat, hogy Várhidi Péter decemberben lejáró szerződését meghosszabbítja-e az MLSZ elnöksége, vagy pedig más készíti fel a válogatottat a világbajnoki selejtezőkre. Nem kap ekkora nyilvánosságot, de az is fontos kérdés: a közvetlen utánpótlásnál, az U21-es együttesnél vajon Róth Antal kezében marad-e a szakmai munka irányítása?
Archiv cikkek
2007.11.18. 13:58

Nincs mese, nyerni kell

Hatalmas a tétje a vasárnap magyar idő szerint 13 órakor kezdődő Lettország–Magyarország U21-es mérkőzésnek: ha Róth Antal együttese legyőzi balti riválisát, versenyben marad Fehéroroszországgal és Szerbiával a továbbjutásért. Ellenkező esetben ez a korosztály búcsúzhat álmaitól.
Archiv cikkek
2007.11.02. 23:33

A rajongóból mára kemény ellenfél lett

Archiv cikkek
2007.10.26. 23:49

„Tovább kell jutnunk!”

Tizenhárom nap alatt négy győztes mérkőzés: csütörtökig ez volt Juhász Roland mérlege. A 31-szeres válogatott védő remek sorozata a Málta elleni 2–0-s Eb-selejtezővel kezdődött, következett a Lengyelországban 1–0ra megnyert barátságos találkozó, aztán a belga bajnokságban elért 2–1-es Anderlecht-győzelem a Gent ellenében, végül pedig a 2–0-s siker az UEFA-kupában a Hapoel Tel-Avivval szemben. Nem rossz.
Archiv cikkek
2007.10.25. 23:20

Váratlan nagy pofonok

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében hét mérkőzést rendeztek szerdán, és két vaskos meglepetés született: az élvonalbeli Nyíregyháza az NB II-es Gyirmót otthonában veszített 2–0-ra, a Diósgyőr pedig az ugyancsak a második vonalban szereplő Kazincbarcikától kapott ki 3–1-re. Mivel a továbbjutás két meccsen dől el, van mód a javításra, az első osztályú csapatok azonban nincsenek könnyű helyzetben. Sőt…
Archiv cikkek
2007.10.13. 01:58

Csak úgy, mint két éve

Archiv cikkek
2007.09.26. 23:38

Alakul az együttes: elitben az ifjak

Folytatta remek szereplését az Eb-selejtezősorozatban az U17-es válogatott: a Zsivoczky Gyula irányította csa pat szerdán 1–0-ra legyőzte Grúziát, így a szombati Horvátország elleni találkozó eredményétől függetlenül továbbjutott csoportjából.
Archiv cikkek
2007.09.23. 23:29

Az sem baj, ha monoklit kap

Archiv cikkek
2007.09.21. 00:25

Kispesten még tabu a bajnoki aranyérem

A hétközi Ligakupa-mérkőzésen a Honvéd váratlan vereséget szenvedett hazai pályán a Fehérvártól, a listavezető ennek ellenére esélyesként várja a ZTE kispesti vendégjátékát. A látogatóknál már nem lép pályára a góllövőlista vezetője, az Egyesült Arab Emírségekbe igazoló Waltner Róbert, a házigazda kezdő tizenegyébe ugyanakkor eltiltása után visszatér a karmester, Bárányos Zsolt.
Archiv cikkek
2007.09.21. 00:25

Athén magyar hőse

Tőzsér Dániel csak a kispadon kezdte az AEK Athén UEFA-kupa-fellépését a Red Bull Salzburg ellen, de már az első félidőben pályára lépett, majd adott két gólpasszt, és ő lett a találkozó legjobbja.
Archiv cikkek
2007.09.17. 17:19

Hazatérés ellenfélként

Az élvonal két legrutinosabb trénere ül a 8. forduló záró meccsén a kispadokon: a házigazda MTK-t Garami József irányítja, a vendég ETO-nál pedig Egervári Sándor felel a szakmai munkáért. Utóbbi számára azért is ígérkezik pikánsnak az összecsapás, mert egykoron futballozott a Hungária körúton, edzőként pedig ő nyert legutóbb bajnoki címet a kék-fehér együttessel.
Archiv cikkek
2007.09.10. 23:08

Török trükkök szögletekre és szabadrúgásokra

Archiv cikkek
2007.09.09. 01:20

Rekorddöntő magyar fiatalok

Archiv cikkek
2007.08.09. 00:46

Kispesten rajtol a magyar Ligakupa

Szerdán premierre kerül sor a Budapest Honvéd és a Paksi FC előadásában: az élvonal jelenlegi listavezetője Ligakupamérkőzésen fogadja a bajnokságban tizenötödik helyezett ellenfelét. A sorozat tehát új, megálmodói szerint hozzájárulhat a magyar futball felemelkedéséhez.

29

/

42