
Utánpótlássport
2018.07.26. 11:41
Lábtoll-labda: junior és ifjúsági házi döntők a Hungarian Openen
Remekeltek és több nagy meglepetést is okoztak az utánpótláskorú sportolók a 23. lábtoll-labda Hungarian Openen. A férfi és a női kategóriában is felállhatott ifjúsági, azaz 19 év alatti sportoló a dobogóra.

Utánpótlássport
2018.07.26. 08:25
Labdarúgás: a 20 éves Tajti Mátyás új élete
Négy év után tért haza a 20 esztendős Tajti Mátyás. Az ifjú középpályás 2014-ben szerződött a Barcelona akadémiájára, majd két évet követően a Málaga utánpótlásába került, a mögöttünk hagyott idényben a második csapattal megnyerte a spanyol negyedosztályt. Édesapja, illetve a vezetőedző Fernando Fernández hívásának azonban nem tudott ellenállni, így Diósgyőrben bizonyíthatja: nem kell róla lemondania a magyar futballszurkolóknak.

Utánpótlássport
2018.07.25. 20:01
Evezés: négy hajónk a reményfutamban folytatja az U23-as vb-n
Egyenes ágon egyetlen magyar hajó sem jutott tovább a poznani, U23-as evezős világbajnokság első napjának selejtezőiből. A szakvezetés szerint azonban aggodalomra semmi ok, a csütörtöki reményfutamokban mind a négy egységnek reális esélye van az elődöntőkbe és a döntőkbe kerülésre.

Utánpótlássport
2018.07.25. 19:09
Kajak-kenu: csütörtökön rajt Plovdivban az az U23-as és ifjúsági vb-n
Csütörtökön kezdődik Plovdivban az U23-as és ifjúsági kajak-kenuzók világbajnoksága. Az utánpótlás szövetségi kapitánnyal, Makrai Csabával beszélgettünk a felkészülésről, a versenyzők állapotáról, valamint a várakozásokról.

Utánpótlássport
2018.07.25. 18:01
Gyász: a legendás Szepesi Györgyre kollégája, Török László emlékezik
Szerdára virradóra rövid szenvedés után, 96 évesen elhunyt Szepesi György. A magyar rádiózás legendája riporterként, MLSZ-elnökként, valamint sportdiplomataként is meghatározó szereplője volt a hazai sportéletnek. Az utanpotlassport.hu-n egykori kollégája, a kiváló sportriporter Török László emlékezik az egyebek mellett tizennégy labdarúgó-világbajnokságról tudósító, az Aranycsapat tizenkettedik játékosaként is emlegetett halhatatlan szpíkerre.

Utánpótlássport
2018.07.25. 16:00
Kosárlabda: nyolc között a magyar lányok az U17-es vb-n
A magyar U17-es leány kosárlabda-válogatott 88−48-ra legyőzte Angolát a Minszkben zajló korosztályos világbajnokság nyolcaddöntőjében. A négy közé jutásért a Japán−Kína mérkőzés nyertesével játszik Völgyi Péter együttese.

Utánpótlássport
2018.07.25. 14:53
Kézilabda: bizakodva készül Bohus Bea csapata a leány U18-as vb-re
A felkészülés célegyenesébe fordult a leány ifjúsági válogatott: az EYOF-győztes és Eb-bronzérmes együttes Balatonbogláron tölti a világbajnokságig hátralévő időszakot. A szövetségi edzőt, Bohus Beát kérdeztük, hogy mennyire elégedett a látottakkal és milyen feladatok vannak még hátra a tornáig.

Utánpótlássport
2018.07.25. 13:55
Labdarúgás: szakemberek véleménye a horvát út követésének esélyeiről
A világbajnokságot követően a labdarúgással rendszeresen foglalkozó közéleti szereplőket, szakértőket faggattunk a tapasztalatokról, a magyar futball esélyeiről, jövőjéről. Érdeklődésünk középpontjában a horvát példa, illetve a hazai utánpótlás-nevelés állt.

Utánpótlássport
2018.07.24. 22:20
Tenisz: U18-ban Makk és a párosok, U14-ben a leány páros folytathatja
Makk Péter mellett mindkét magyar páros továbbjutott a teniszezők U18-as egyéni Európa-bajnokságán Svájcban, egyesben ugyanakkor Vörös Máté és Gécsek Fanni egyaránt búcsúzni kényszerült. A Csehországban versenyző U14-esek mezőnyében már csak a leány duó maradt versenyben, Bartha Panna és Kántor Anna mérkőzését sötétedés miatt szerdára halasztották.

Utánpótlássport
2018.07.24. 16:29
Kosárlabda: csoportelső a magyar U17-es leányválogatott a minszki vb-n
Hihetetlen végjátékban aratott 57−56-os diadalt a magyar leány U17-es kosárlabda-válogatott Spanyolország ellen a Minszkben zajló korosztályos világbajnokságon. Völgyi Péter együttese ezzel a sikerrel hibátlan mérleggel nyerte meg a C-csoportot, s került a látszólag könnyebbik ágra a kieséses szakaszban.

Utánpótlássport
2018.07.24. 14:14
Vízilabda: Baksa Benedek úgy érzi, minden adva van a vb-győzelemhez
A magyar fiú ifjúsági vízilabda-válogatott második helyen zárta Szombathelyen a III. OMV-kupát, a hazai rendezésű augusztusi világbajnokság egyik főpróbáját. A nemzetközi tornáról, a közelgő világversenyre történő felkészülésről és az esélyekről a válogatott csapatkapitányával, Baksa Benedekkel beszélgettünk.

Utánpótlássport
2018.07.24. 13:28
Evezés: Lőrincz Attila a magyar U23-as evezősök vb-esélyeiről beszélt
Minden magyar hajót a legjobb tizenkettő közé vár a Magyar Evezős Szövetség sportági koordinátora a szerdán kezdődő poznańi U23-as világbajnokságon. A legszebb sikereket – ahogyan tavaly is – a férfi négypár-, valamint a női kétpárevezősöktől reméli a szakvezetés.

Utánpótlássport
2018.07.24. 12:27
Birkózás: hétfőn kezdődik a junior Eb, Struhács György bizakodó
Hétfőn kezdődik Rómában a junior birkózó Európa-bajnokság. A kötöttfogásúak vezetőedzőjével, Struhács Györggyel beszélgettünk a felkészülés menetéről, valamint a várakozásokról.

Utánpótlássport
2018.07.24. 11:10
Vívás: a 16 közé jutásért esett ki utolsó utánpótláskorú vívónk
Pusztai Liza jutott legtovább az utánpótláskorú magyarok közül a vuhszi felnőtt vívó-világbajnokságon. A BVSC-Zugló kardozója a tizenhat közé jutásért búcsúzott Kínában. Rajta kívül a másik három versenyző is jól helytállt élete első felnőttvébéjén.

Utánpótlássport
2018.07.24. 09:26
Úszás: Pass Ferenc szerényen „termeli” a bajnokokat
Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek, akikre a tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk, illetve arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Pass Ferenc, a Bajai Spartacus úszószakosztályának vezetőedzője, aki annak idején Hosszú Katinka felkészülését irányította, jelenleg pedig a nemrégiben véget ért junior Európa-bajnokságon két aranyérmet is szerző Kalmár Ákos útját egyengeti a felnőttsikerek felé. A mester a paralimpiai bajnok, Vereczkei Zsolt edzője is.

Utánpótlássport
2018.07.23. 21:52
Tenisz: Nagy Adrienn győzelemmel kezdte az U18-as Eb-t
Magabiztosan hozta első mérkőzését Klosters-ben, a teniszezők U18-as egyéni Európa-bajnokságán Nagy Adrienn. A csapatot elkísérő edző, Palágyi Miklós szerint egyszerűen leütötte ellenfelét a pályáról. A Csehországban pályára lépő U14-esek mezőnyében Bartha Panna és Kántor Anna egyaránt nyerni tudott, Deli Merse és Pesti Balázs ezzel szemben már búcsúzott is a kontinensviadaltól. Utóbbiak már csak a párosok között javíthatnak.

Utánpótlássport
2018.07.23. 15:28
Cselgáncs: de ki utazik az ifjúsági olimpiára?
A 90 kilogrammos Vég Zsombor arany-, a 73 kilós Nerpel Gergely pedig ezüstérmet szerzett a makaói ifjúsági Ázsia–kupa-viadalon. Cikkünkből kiderül, miért nem dőlt el még mindig, hogy melyikük utazhat októberben, a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára.

Utánpótlássport
2018.07.23. 14:35
Labdarúgás: a 20 éves Szalai Attila góllal nyitotta a bajnoki szezont
Hét U20-as játékos lépett pályára a labdarúgó NB I első fordulójában, összesen 252 perc erejéig. Kilencvenet csak a mezőkövesdi Szalai Attila teljesített, aki góllal hálálta meg edzője bizalmát. Közel járt Cipf Dominik is élete első élvonalbeli találatához, a Honvéd újonca látványos ollózással vétette magát észre a Haladás ellen.

Utánpótlássport
2018.07.22. 22:17
Asztalitenisz: egyesben minden magyar kiesett az utánpótlás Eb-n
Számos kiesést hozott a hét utolsó napja a magyar asztalitenisz-válogatott számára a kolozsvári utánpótlás Európa-bajnokságon. Egyesben is búcsúzott minden versenyzőnk. Hétfőn már csak a Huzsvár Erik, Ócsai Máté duónak, a Dari Helga, Fejős Anna párosnak, valamint Harasztovich Fanninak és a horvát Andrea Pavlovicnak, illetve Juhász Patriknak és a német Cedric Meissnernek szurkolhatunk a kontinensviadal páros versenyében.

Utánpótlássport
2018.07.22. 22:01
Kézilabda: utolsó perces vereség Portugáliától az U20-as Eb-n
Megint az utolsó percekben elrontott mérkőzésen fájdalmas vereséget szenvedett a magyar válogatott a szlovéniai férfi U20-as kézilabda Európa-bajnokságon. Imre Vilmos csapata a csoportgyőztes portugáloktól kapott ki 31–30-ra, így az alsó ágon, a 9-16. helyért küzdhet tovább a kontinensviadalon.
66
/
171