
Utánpótlássport
2018.07.28. 21:50
Kosárlabda: a 3. helyért játszhat csapatunk a leány U17-es vb-n
Más dimenzióval találkozott a magyar U17-es leány kosárlabda-válogatott a minszki korosztályos világbajnokság elődöntőjében, az Egyesült Államok alakulatától ugyanis 84−39-es vereséget szenvedett. Az amerikaiak tökéletesen érvényesítették az akaratukat, s Völgyi Péter lányai mondhatni, elvesztek mellettük a pályán. Angyal Barbaráék vasárnap a két évvel ezelőtti győztes Ausztrália ellen lépnek pályára a bronzéremért.

Utánpótlássport
2018.07.28. 20:04
Kajak-kenu: két újabb magyar aranyérem az U23-as és ifjúsági vb-n
Két arany- és egy ezüstérmet nyert az U23-as és ifjúsági magyar kajak-kenu válogatott a Plovdivban zajló korosztályos világbajnokság második napján, amelyen a 200 méteres döntőké volt a főszerep. Lucz Anna és Gazsó Dóra Alida egyaránt világbajnoki címet ünnepelhetett, utóbbi ráadásul már a másodikat Bulgáriában.

Utánpótlássport
2018.07.28. 19:25
Kézilabda: Dánia ellen győzött csapatunk a férfi U20-as Eb-n
Nagy tettet hajtott végre a férfi U20-as kézilabda-válogatott, miután a szlovéniai Európa-bajnokság helyosztó mérkőzésén 31–29-re felülmúlta Dánia együttesét, ezzel megszerezve a tizenegyedik helyet, ami azt jelenti, hogy biztos résztvevője a jövő évi spanyolországi U21-es világbajnokságnak.

Utánpótlássport
2018.07.28. 17:24
Kosárlabda: győzelem Grúzia ellen a fiú U18-as B divíziós Eb-n
Remek második félidei teljesítményének köszönhetően megszerezte első győzelmét a magyar fiú U18-as kosárlabda-válogatott a Szkopjéban zajló B divíziós Európa-bajnokságon. Forray Gábor csapata a grúzokat verte 87‒74-re, ezzel valamelyest feledtette a pénteki botlást.

Utánpótlássport
2018.07.28. 08:29
Kosárlabda: a Csata fiataljai készen állnak az élvonalra
A Csata DSE csak utánpótláskorú játékosokkal nyerte meg a felnőtt női NB I/B bajnokságot, ezzel kiharcolta az élvonalbeli indulás jogát. Az együttes nemrégiben hivatalos közleményt adott ki az új szezonnal kapcsolatban, s ennek apropóján tettünk fel néhány kérdést a vezetőedzőnek, Tursics Krisztiánnak.

Utánpótlássport
2018.07.27. 22:06
Kosárlabda: elődöntőben a magyar csapat a leány U17-es vb-n!
A magyar leány U17-es kosárlabda-válogatott parádés mérkőzésen győzte le 74–62-re Japánt a Minszkben zajló korosztályos világbajnokság negyeddöntőjében. Völgyi Péter együttese így az Egyesült Államok csapatával nézhet farkasszemet az elődöntőben.

Utánpótlássport
2018.07.27. 21:43
Tenisz: fájó vereségek az U12-es csapat Eb-n
Leány teniszcsapatunk Szerbiától, fiúgárdánk pedig Romániától szenvedett vereséget az U12-es csapat Európa-bajnokság selejtezőjének második napján. Ezzel igencsak megnehezítették a dolgukat, hiszen elúszott a vasárnapi keresztjátékban előnynek számító csoportelsőség.

Utánpótlássport
2018.07.27. 20:42
Úszás: mindhárom váltószámot a győriek nyerték a serdülő ob-n
Háromból három váltószámban nyertek a hazai környezetben szereplő győriek a serdülő országos bajnokság harmadik napján. Az újpesti Kós Hubertnek pedig ismét sikerült a duplázás, így a zárónap előtt négy aranyéremmel ő a legeredményesebb versenyző.

Utánpótlássport
2018.07.27. 20:14
Kajak-kenu: kezdésként három magyar arany az U23-as és ifjúsági vb-n
Egyaránt aranyérmet nyert az U23-as és az ijfúsági női kajak négyes, valamint Kós Benedek is a dobogó legfelső fokára állt fel kajak egyes 1000 méteren a Plovdivban zajló korosztályos világbajnokságon. A Makrai Csaba vezette magyar válogatott ezen felül három ezüst- és egy bronzérmet nyert a megméretésen.

Utánpótlássport
2018.07.27. 19:45
Kézilabda: a 11. helyért játszhat csapatunk a férfi U20-as Eb-n
Mindvégig sima mérkőzésen, az eddigi leggyengébb produckiójával szenvedett vereséget a magyar válogatott a 9-12. helyért játszott mérkőzésen a Szlovéniában zajló férfi U20-as Európa-bajnokságon. Imre Vilmos csapata 31–26-ra kapott ki a norvégoktól, így szombaton a 11. helyért még mindig a vb-kvalifikáció lesz a tét a dán–svéd csata vesztese ellen.

Utánpótlássport
2018.07.27. 19:19
Evezés: tíz magyar hajóból öt jutott tovább az U23-as vb-n
Tíz magyar hajóból öt jutott minimum elődöntőig az evezősök poznani, U23-as világbajnokságán. A szakvezetés szerint a csapat tagjai egy-két kivételtől eltekintve kihozták magukból a maximumot, a mezőny viszont jóval sűrűbb és erősebb lett a tavalyi vb-hez képest.

Utánpótlássport
2018.07.27. 17:37
Kosárlabda: kétpontos vereség az U18-as B divíziós Eb nyitányán
A végletekig kiélezett mérkőzést vívott U18-as kosárlabda-válogatottunk az osztrákok ellen, a szkopjei B divíziós Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában. Forray Gábor együttese azonban a hajrában pontatlan volt, így az osztrákok 63−61-es győzelmet arattak. Folytatás szombaton, a grúzok ellen.

Utánpótlássport
2018.07.27. 15:52
Labdarúgás: olasz−portugál döntő az U19-es Eb-n
Olasz−portugál finálét rendeznek vasárnap az U19-es finnországi labdarúgó Európa-bajnokságon. Az elődöntőben a luzitánok 5−0-ás győzelmet arattak az ukránok felett, míg az olaszok a franciákat múlták felül 2−0-ra. A játéknap meglepetését a norvégok 3−0-ás angolok elleni sikere jelentette, a skandinávok így megszerezték az ötödik helyet a kontinensviadalon.

Utánpótlássport
2018.07.27. 08:53
Kosárlabda: vb-negyeddöntő előtt az U17-es leányválogatott
A magyar U17-es leány kosárlabda-válogatott Angola legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe a Minszkben zajló korosztályos világbajnokságon, s az elődöntőért Japánnal kell farkasszemet néznie. A vezetőedzővel, Völgyi Péterrel, valamint négy játékossal beszélgettünk az eddig történtekről, a további esélyekről, valamint arról, mi az együttes titka.

Utánpótlássport
2018.07.26. 21:18
Kajak-kenu: tíz futamgyőzelem, nyolc döntős hely az U23-as és ifi vb-n
„Tökéletesen elégedett vagyok, ugyanis mindenki a tudása legjavát nyújtotta. Remekül felkészültek az egységek, úgy vélem, ezt már most sikerült bebizonyítaniuk. Bízom benne, hogy már pénteken több érmes helyezést szerez az alakulat” - összegzett az utánpótlás szövetségi kapitány, Makrai Csaba a Plovdivban zajló U23-as ifjúsági világbajnokság nyitónapja után. Jogosan elégedett a kapitány, hiszen a válogatott tíz futamgyőzelmet, s nyolc döntős helyezést szerzett az előfutamokon, míg egyetlen kiesője sem volt a gárdának.

Utánpótlássport
2018.07.26. 21:01
Tenisz: az U18-asok búcsúztak, az U12-esek jól kezdtek
Nem lett követője a tavalyi bajnok Piros Zsombornak a svájci Klosters-ben az U18-as teniszezők egyéni Európa-bajnokságán. A Gécsek Fanni, Nagy Adrienn duó a legjobb nyolc között búcsúzott. Romániában, az U12-esek csapat Európa-bajnokság selejtezőjében ezzel szemben a fiú- és a leányválogatott egyaránt magabiztos 3−0-as győzelemmel kezdett.

Utánpótlássport
2018.07.26. 20:09
Úszás: a serdülő országos bajnokságon Kós Hubert is duplázott
Kós Hubert két aranyéremmel folytatta a Győrben zajló serdülő országos bajnokságon. Az UTE 15 éves úszója a szerdai ezüst és bronz után már a második napon teljessé tette az éremkollekcióját. Emellett Gál Kincső és Hatházi Dóra is megszerezte a második elsőségét a viadalon.

Utánpótlássport
2018.07.26. 19:49
Evezés: nem került minden hajónk a legjobb 12 közé az U23-as vb-n
Egyedül a női kétpárevezősöknek sikerült egyenes ágon kiharcolni a továbbjutást a selejtezőből a poznani U23-as világbajnokságon. A szerdai selejtezőkből a reményfutamokba került négy egységből három is kiesett. Pénteken öt hajónk küzdhet majd a elődöntőkért.

Utánpótlássport
2018.07.26. 17:13
Kosár: bravúr lenne a rájátszás a fiú U18-as B divíziós Eb-n
Pénteken kezdődik a fiú kosárlabdázók U18-as B divíziós Európa-bajnoksága Szkopjéban. A magyar válogatottnak nem lesz könnyű dolga; a csoportellenfelek között szerepel Észtország és Belgium is, ezen kívül pedig Grúzia, Ausztria és Azerbajdzsán a hatos többi szereplője. Forray Gábor vezetőedző szerint a reális cél a harmadik hely megszerzése, minden ennél jobb eredmény már bravúrnak minősül.

Utánpótlássport
2018.07.26. 13:58
Vízilabda: péntektől Ifjúsági Karnevál Szombathelyen
A tavalyi nagysikerű nyári torna után idén is megrendezik az Ifjúsági Vízilabda Karnevált a szombathelyi Tófürdő medencéjében. A háromnapos versengésre öt ország tizennyolc csapata látogat el, akik két korosztályban ‒ U13 és U17 ‒ méretik meg magukat. A rendezvény főszervezője, az Európa-bajnok Vincze Balázs szerint a legfontosabb, hogy mindenki jól érezze magát, ennek érdekében pedig meg is tesznek mindent a szervezők.
65
/
171