
Labdarúgó NB I
2003.06.24. 21:29
Vdeoton: Jött három új játékos
Nem úgy sikerült a Videoton bemutatkozása az UEFA-Intertotó-kupában, ahogy azt a fehérváriak remélték. Hiába vezetett Dunaújvárosban Csank János együttese az első játékrészben már két góllal, a vendégek a második félidőben három perc alatt egyenlítettek.

Archiv cikkek
2003.04.24. 21:54
Vörös Zsuzsanna: címvédőhöz méltó rajt
Másfél évtizede Székesfehérvár minden évben jelentős nemzetközi öttusaversenynek ad otthont. A kezdeti időszakban az Alba Volán öttusázói közül a férfiak voltak a főszereplők az Európa-bajnok Demeter József, vagy a junior-világbajnok Katona Ferenc , az utóbbi időben azonban már a hölgyek viszik a prímet.

Labdarúgó NB I
2003.01.27. 20:30
Videoton - Még vitáznak a stadionról
Az elmúlt hetekben több külföldi labdarúgót tesztelt a Videoton szakmai stábja, és a szombati, műfüves pályán lejátszott mérkőzések után tisztult is a kép. Persze a vasárnapi orvosi felmérő is segített abban, hogy kiderüljön, kik azok a labdarúgók, akik megfelelnek a szakmai igényeknek. Bicskei Bertalan vezetőedző korábban hangsúlyozta: csak olyan játékosokra van szüksége, akik valóban erősítést jelentenek.

Kézilabda
2003.01.23. 21:15
Tovább menetel a Dunaújváros
A SzékesfehérvárDunaújváros megyei rangadókat legyen szó bármilyen sportágról mindig megkülönböztetett figyelem kíséri a két városban. Ezúttal a honi elitbe tarozó női kézilabdacsapatok csaptak össze a Cornexi-csarnokban, ám a Dunaferrt már egy héttel korábbi teljesítményéért is tisztelték a fehérváriak, hiszen Kiss Szilárd tanítványai kitűnő játékkal, fölényesen verték a Fradit.

Archiv cikkek
2003.01.19. 20:13
A vállalkozók is segítenek
Múlt hétfőn már foglalkoztunk azzal, hogy Székesfehérvárott december 22-én leállították a Sóstói-stadion átépítését. Eredetileg 2001-ben még a város közgyűlése fogadta el az 1967-ben felújított, azóta többször bővített létesítmény rekonstrukcióját, és nyitányként a 2008-as Eb-pályázat sikerében bízva az épület és főlelátó teljes átépítéséről döntöttek, mégpedig az állam és az önkormányzat támogatásával.

Archiv cikkek
2003.01.12. 20:23
Újratervezik a Sóstói stadiont
Szombat délután a Videoton labdarúgói két csoportra osztva meccset játszottak a hó borította Sóstói-stadionban. Erre azért volt szükség, hogy a két szlovák és egy jugoszláv próbajátékost tesztelhesse a szakvezetés. Bicskei Bertalan vezetőedző és munkatársai ugyanis azt tervezték, hogy a hét végéig döntenek az egy héten át a fehérváriakkal készülő futballisták sorsáról.

Archiv cikkek
2003.01.06. 20:58
Öt külföldit is kipróbálnak
A Videoton FCF csapata hétfőn megkezdte a felkészülést a számára keménynek ígérkező tavaszi szezonra. Az új szakmai stáb tagjainak, Bicskei Bertalannak, Dzurják Józsefnek, Gáspár Józsefnek és Weimper Istvánnak első lépése sokaknak igen szimpatikus, mivel az elődök szokását folytatva már vasárnap mind a négyen Székesfehérvárra költöztek.

Archiv cikkek
2003.01.03. 21:04
Cseppet sem rejtélyes mélyrepülés
Jókora meglepetést hozott az egy évvel ezelőtti kitűnő szereplés után a Videoton idei, őszi teljesítménye. A Borsodi Ligában a fehérvári együttes az egyik ha éppenséggel nem az egyetlen olyan csapat, amelynek működését a város önkormányzata nagyon nagy százalékban segíti, üzemelteti a sóstói stadiont, mi több, immár finanszírozza az aréna rekonstrukciójának több mint egyharmadát.

Archiv cikkek
2002.12.21. 20:49
Szabadlistán hat játékos
Péntek este ünnepelte a Videoton jogelődje, a VT Vasas élvonalba jutásának 35. évfordulóját. Az 1967. évi tavasziőszi bajnokságban a fehérvári együttes az NB I B második helyezettjeként jutott fel az első osztályba Kárpáti Béla edző vezetésével. Az egykori játékosok Kű Lajos szervezésében találkoztak; Bognár Ferenc csapatkapitány vezetésével először a temetőben megkoszorúzták a néhai vezetők és fehérvári labdarúgók sírját, majd a városházán Szelier András alpolgármester köszöntötte a csapatot, este pedig a helyőrségi klub éttermében emlékeztek a sikerekre.

Archiv cikkek
2002.12.20. 23:10
A Volán átgázolt az Acélbikákon
Furcsa világban élünk, mondják a hoki szerelmesei: az MTV sorozatban közvetítette ősszel a magyar focimeccseket, és ezért komoly milliókat kaptak a csapatok a közszolgálati televíziótól. Viszont az Alba Volán FeVitának nettó 500 ezer forintot kellett fizetnie, hogy képernyőre kerüljön a Volán Dunaferr jégkorongrangadó

Archiv cikkek
2002.12.20. 21:49
Videoton - Leállt a stadion újjáépítése
Székesfehérvár megyei jogú város önkormányzatának csütörtöki, a késő esti órákba nyúló ülésén a testület döntött arról, hogy a Videoton futballcsapatát működtető kft. többségi tulajdonosaként bizonyos feladatok megoldásához tagi kölcsönt nyújt a társaságnak.

Kosárlabda
2002.12.18. 22:24
Csoportgyőztes Albacomp
Jelentős tétje volt a mérkőzésnek, hiszen ezen dőlt el a csoportelsőség. A fehérváriak Szlovákiában 8675-re legyőzték ugyan szerdai ellenfelüket, ám a Lucenec számára maradt egy reménysugár: legalább 12 ponttal diadalmaskodni.Moseley triplájával nyitott a fehérvári együttes, ez meghozta a hazaiak önbizalmát, így érthető volt, hogy 72-es állásnál, a harmadik perc végén már időt kért a szlovákok mestere. Ez sem segített a vendégeken, mert a magyarok tovább robogtak.

Archiv cikkek
2002.12.16. 21:14
Jó évet zárt az Alba Volán
Az Alba Volán SC hétfőn Székesfehérvárott tartotta évzáró ünnepségét, ahol Tóth István, az Alba Volán Rt. vezérigazgatója, a klub társelnöke értékelte a 2002-es évet. Öttusában igen sikeres esztendőt tudhatnak maguk mögött versenyzőik, hiszen a felnőttek, a juniorok és az ifjúságiak a különböző világversenyeken az eddigi legtöbb 29 érmet gyűjtöttek.

Kosárlabda
2002.12.11. 22:53
Albacomp-Ulriken Eagles 102-57
3
/
4
