
Archiv cikkek
2005.05.29. 00:53
Evezés: Varga, Hirling: VK-arany
Soha rosszabb idénykezdetet! A Világkupa-sorozat első állomásán, Etonban remek versenyzéssel aranyérmet szerzett a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárevezős kettős. Az olimpiai ötödik helyezett páros az előfutamot és a középdöntőt is megnyerte, ráadásul a legjobb idővel került a szombati hatos döntőbe, amelyben taktikus versenyzéssel ért elsőként célba.

Archiv cikkek
2005.05.27. 23:51
Asztalitenisz: Tarján távozik
A tisztújító közgyűlés utáni első elnökségi ülését tartotta a Magyar Asztalitenisz-szövetség pénteken Benedek Fülöp elnök vezetésével. Az elnökség többek között megtárgyalta az elmúlt hónapokban megrendezett felnőtt Európa-bajnokságról és egyéni világbajnokságról szóló jelentéseket. Ennek kapcsán a női válogatott edzője, Tarján András - akinek szerződése 2005. június 30-án egyébként is lejár - bejelentette, hogy a jövőben nem kíván a válogatott szakvezetőjeként dolgozni

Ökölvívás
2005.05.26. 00:14
Új csarnokban Erdeiék gálája
Németországi értesülések szerint július 2-án, Hamburgban Erdei Zsolt mégsem az Alsterdorfer Sporthalléban, hanem az általa sokkal jobban ismert Color Line Arenában védheti meg negyedszer is a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú világbajnoki övét.
98
/
190
