
Ökölvívás
2003.05.15. 21:56
A főpróba következik
Június 21-én profikarrierje eddigi legfontosabb mérkőzését vívja Kótai Mihály (220), aki Manchesterben harcba indulhat a WBF (Bokszvilágszövetség) nagyváltósúlyú világbajnoki övéért. A magyar bunyós előtte azonban még vállalt egy felhozó mérkőzést, amelyre pénteken kerül sor Hágában.

Archiv cikkek
2003.05.13. 23:04
Jó volt otthon idegenben lenni
A csoda elmaradt, Christian Vieri nem épült fel a részleges térdszalagszakadásából, emiatt az Internazionale a legveszélyesebb támadója nélkül volt kénytelen megvívni az elődöntő második felvonását. A találkozó előtti pillanatokban egyébként is az orvosi részlegek szavára figyelt mindkét szakmai stáb: az Internél Coco és Sergio Conceicao volt a két páciens, a Milannál pedig Dida és Pirlo sorsa volt a doktorok kezében.

Archiv cikkek
2003.05.13. 21:07
Németország - Augenthaler az új főnök Leverkusenben
Ha egy edző a nagy nyilvánosság előtt kijelenti, már nem bízik a bentmaradásban, az nem kifejezetten jó ajánlólevél a számára. Nos, Thomas Hörster, a Bayer Leverkusen trénere a Hamburg elleni vereséget követően az egyik televíziós társaság kérdésére a fenti választ adta, amivel tulajdonképpen megpecsételte a saját sorsát.

Ökölvívás
2003.05.12. 21:44
Az akarat a legfontosabb
Nem túlzás azt állítani, néhány hónappal ezelőtt Magyarországon senki sem tudta, kicsoda Theo Kerekesch. Azóta eltelt némi idő, a bokszberkekben járatosak biztosan, a szurkolók pedig már talán tudják, ki a fentebb említett, neve ellenére igazi német úriember.

Archiv cikkek
2003.05.12. 21:42
A múltnál már csak jobb jöhet
Furcsa érzések keringenek az emberben, ha a párosítást nézi: InternazionaleMilan. A két milánói gárda keretének erőssége alapján akár parádés meccset is láthat a San Siro közönsége. Csakhogy nem olyan régen volt egy első mérkőzés is, amelyre bizony még nem borult a feledés jótékony homálya.

Archiv cikkek
2003.05.11. 23:19
Belgium - Törölték a Lommel meccseit

Ökölvívás
2003.05.11. 22:34
Itthon maradtak az övek
Isaszegi Róbert megvédte, Nagy János pedig megszerezte a WBO (Bokszvilágszervezet) interkontinentális bajnoki övét, ráadásul az előmeccsek között minden bizonnyal az év magyarországi mérkőzésének is szemtanúi lehettünk, úgyhogy nem panaszkodhattunk eseménytelenségre a miskolci gálán.

Archiv cikkek
2003.05.11. 21:27
Félórát pihent, egy órát pedig futballozott a listavezető PSV
Az egyik rotterdami csapat nem tudott segíteni a másiknak, illetve egyúttal az Ajaxnak, azaz: az Excelsior sem tudta megállítani a PSV-t, amely akár már a következő fordulóban megszerezheti a bajnoki címet. Guus Hiddink gólgyártó csapata hetet vágott a kikötővárosiak második számú alakulatának, és ezzel őrzi hat- (Ajax), illetve hétpontos (Feyenoord) előnyét üldözői előtt.

Ökölvívás
2003.05.09. 22:12
A formabontás jegyében
"Formabontó gálát láthatnak az érdeklődők, hiszen eddig Magyarországon sem magyar, sem pedig külföldi klub nem rendezett olyan profibokszgálát, amelynek programjában négy címmérkőzés szerepel adta meg a szombati miskolci rendezvény alaphangját Rácz Félix, a Felix-Promotion első embere.

Archiv cikkek
2003.05.07. 23:11
Oltást kaptak gólszerzés ellen
Minden bizonnyal kevés milánói hívő gondolt arra, hogy az idén négy városi derbire is sor kerül. Kettő ugyebár rendszeres, de ennél több eddig csak akkor fordult elő, ha adott idényben a Serie A mellett az Olasz Kupában is összeakadtak a piros-feketék a kék-feketékkel.

Archiv cikkek
2003.05.04. 22:28
Bruggink lőgyakorlata
71
/
86
