Zárt kapu = halálbüntetés

SZABADOS GÁBORSZABADOS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 10:50
Szándékosan most írom ezt a bejegyzést, és nem akkor, amikor a magyar válogatott a zárt kapus büntetéseket kapta az UEFA-tól és a FIFA-tól – csak hogy kicsit mindenki le tudjon higgadni, és a megoldandó problémákra tudjon fókuszálni a felháborodás helyett.

Amúgy mindenkinek, de főleg a magyar futball vezetőinek ezt javaslom: ne azzal foglalkozzunk, hogy más országok szurkolói mit csinálnak és ezért milyen büntetést kapnak vagy nem kapnak, hanem hogy mi mit tudunk tenni annak érdekében, hogy a jövőben ne kapjunk hasonló büntetéseket. Ebben teljesen egyetértekKubatov Gáborral– nekünk be kell tartani a szabályokat, és nem adni okot arra, hogy megbüntessenek bennünket.Kubatov Gáborral– nekünk be kell tartani a szabályokat, és nem adni okot arra, hogy megbüntessenek bennünket.

A Ferencváros elnöke már csak azért is fontos referenciapont, mert ha az MLSZ irányítói azon gondolkodnak, hogyan lehetne megszüntetni a büntetett szurkolói viselkedéseket, akkor nem kell messzire menni tanácsért: Kubatov irányításával a Ferencvárosnál gyakorlatilag tökéletesen megoldották ezt a problémát. Az idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy egy-két évtizeddel ezelőtt a Ferencváros ugyanolyan rutinszerűen kapta az UEFA-szankciókat a nemzetközi kupaszereplései során, mint ma a magyar válogatott, zárt kapukkal, pénzbüntetésekkel, stadionbetiltással, mindennel. Mára ennek vége, de ehhez a Ferencváros vezetésének többéves harcot kellett megvívnia 2014-től, a Groupama Aréna (alias Vénaszkenner Aréna) megnyitásakor. Végigcsinálták, túléltek benne több mélypontot is, és ma mindenki happy.

Ugyanígy meg lehet kérdezni George F. Hemingwayt is, hogy ő hogyan csinálta ezt a Bp. Honvédnál: ő sokkal korábban kezdte, talán még több konfliktust is felvállalt azért, hogy meggyőzze-megtörje a kispesti szurkolókat, és mindez tovább is tartott, de a tulajdonosi időszaka végére teljesen normalizálódott a viszonya a drukkerekkel, és a célját is elérte, mert a szurkolók is elfogadták az ő játékszabályait.

Gazdasági szempontból viszont érdemes átgondolni azt is, hogy van-e egyáltalán értelme a zárt kapus büntetésnek. Ez nyilván nem tudta volna befolyásolni a jelenlegi ítéleteket, hiszen az UEFA és a FIFA mindenkori fegyelmi bizottsága csak a mindenkori fegyelmi szabályzat alapján tud ítélkezni, tehát ha abban egy adott cselekményért zárt kapu a büntetés, akkor zárt kaput kell ítélniük. (Aztán vagy ítélnek, vagy nem – de mint mondtam, mi csak magunkkal foglalkozzunk most.)

Azon viszont igenis el kell tehát gondolkodni, hogy a jövőben hogyan lenne célszerű módosítani mind a nemzetközi szövetségek, mind ehhez kapcsolódóan a nemzeti szövetségek, így például az MLSZ fegyelmi szabályzatát.

Ki kell mondani: a zárt kapus büntetés a mai futball halála. Korszerűtlen, életszerűtlen, észszerűtlen.

A zárt kapus büntetést a sportban (és különösen a futballban) éppen olyannak látom, mint a sztenderd büntetőjogban a halálbüntetést. Valamikor logikusnak tűnt, mert nemigen volt más megoldás, mára azonban elavulttá vált, lényegesen humánusabb és hatékonyabb megoldások vannak helyette. Ahogyan Európa egymástól politikailag igencsak különböző államai között is konszenzus van arról, hogy nem alkalmaznak halálbüntetést (kivéve Fehéroroszországot, és hagyjuk most persze Amerikát is), úgy minden, észszerűen gondolkodó sportszövetségnek is így kellene vélekednie a zárt kapus büntetésekről.

Ma már olyan szinten iparággá, piaci szereplővé vált a futball, olyan mértékig a szurkolók igényeinek kiszolgálására épül az egész rendszer, hogy ebből a szurkolókat büntetési tételként kihagyni súlyos vétek, óriási aránytalanság. Más büntetésekhez képest a zárt kapunak nincsen többlet-visszatartóereje, a negatív gazdasági hatásai viszont sokkal mélyebbek: a kieső jegybevételen túl el is fordíthatja a futballipar megélhetését biztosító fogyasztókat a terméktől.

Rengeteg más megoldást lehet találni, amely akár egyénileg, akár kollektívan hasonló büntetést jelent, mégsem roncsolja a futball gazdasági alapjait. Csak néhány példát sorolok most fel, és ezekkel persze nem is én találom fel a spanyolviaszt, mivel ezek egy részét vagy már használták korábban, vagy más sportágakban használják jelenleg is, csak a labdarúgásból vannak jelenleg kiszorítva.

A mai technológia, a modern stadionok kamerarendszere a legtöbb esetben már lehetővé teszi a konkrét elkövetőek azonosítását, tehát a fegyelmi szabályzatok is építhetnének arra, hogy csak a tényleges bűnösöket szankcionálják. Ha sorozatosan újabb és újabb egyedi elkövetők ellen kell ítélkezni ugyanannak a csapatnak a szurkolótáborából, akkor indokolható a kollektív büntetés (hiszen akkor már nem beszélhetünk egyszeri, elszigetelt elkövetőkről), de csak akkor.

És mi lehet ez a kollektív büntetés, ha nem a zárt kapu? Bármi olyan szankció, amely valódi büntetést jelent a csapat és szurkolói számára, de nem lehetetleníti el a mérkőzések nézők előtti megrendezését.

A szektorbezárásokra jelenleg is van aktív példa, határesetként ez is elfogadható, főleg, ha a szabálysértések ismétlődően, tendenciózusan ugyanabban a szektorban történnek.

Be lehet tiltani a csapat stadionját, másik stadionba kényszerítve a csapatot. Ki lehet jelölni kötelező távolságot a saját stadiontól – pl. 100 km-es körzeten kívülre kell menni –, vagy akár megszabni azt is, hogy mekkora befogadóképességű stadionban rendezhetik ilyen esetben a mérkőzést, hiszen még mindig jobb egy másik pályán, 5-10 ezer néző előtt játszani, mint saját pályán üres lelátók előtt. (A stadionbetiltás volt például gyakori korábban az UEFA és a FIFA szankcióiban, de mára kiszorult.)

Válogatott csapat esetében természetesen a hazai stadion sokszor nehezebben értelmezhető, de ilyenkor vonatkozhat a tiltás a fővárosra és/vagy arra a stadionra/városra, ahol a válogatott a megelőző időszakban a legtöbb mérkőzését játszotta. Extrém esetekben kényszeríthetik arra is a válogatottat, hogy az országhatárokon túl (akár azoktól bizonyos távolságra) játsszon, de ha ez még mindig nézők előtt, az utazást vállaló saját nézők előtt történik, akkor az még mindig jobb, mint a zárt kapu.

A magyar válogatott esetében – ha ilyen szabályok érvényben lettek volna már a büntetésünkkor – ez azt jelenthette volna, hogy a csapatnak Budapesttől távol (például Diósgyőrben, Debrecenben, Szombathelyen), vagy kis befogadóképességű stadionban (például Felcsúton vagy Budapesten a Hidegkuti-stadionban) kellett volna játszania, esetleg a kettőt egyszerre (például Kisvárdán vagy Gyirmóton), vagy akár a határokon túl, például Dunaszerdahelyen, Kolozsváron vagy nemsokára Sepsiszentgyörgyön is... Mindegyik jelent valódi büntetést is a szurkolóknak és a szövetségnek a költségek és a szervezési nehézségek miatt, de a futball lényegét nem öli meg – sokkal jobb, mint üres lelátók előtt a Puskás Arénában.

Ez persze csak néhány ötlet, jó pénzért elkészített háttértanulmányok és luxusszállodákba szervezett bizottsági workshopok nélkül. Csak akarat kérdése, hogy a labdarúgás vezetői – értve ezalatt mind a nemzetközi, mind a nemzeti irányítókat – kivezessék végre a fegyelmi szabályzatokból a futball legértelmetlenebb szankcióját, a zárt kapus büntetést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik