Ronaldo végleg összetörte a manchesteri szíveket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.18. 18:50
null
Sokan várták vissza az egykori kedvencet (Fotó: Action Images)
Persze csak a város vörösen izzó felén. A Real Madrid portugál gólterminátora körül hónapok óta keringtek olyan pletykák, hogy – akár már 2013 nyarán – szívesen visszatérne sikerei bölcsőjébe, a Manchester Unitedhez, amit természetesen az angol bajnok szurkolói is határtalan örömmel fogadtak volna. Mostanra azonban az álomszerű újraegyesülés gondolata végképp szertefoszlani látszik, miután CR7 átadólistára tette 2009-es Madridba költözése óta őrizgetett, Manchester közeli otthonát.

A The Sun értesülései szerint a mindössze 4500 lelket számláló Alderley Edge-ben található, öthálószobás villa potom 3.75 millió fontért (1.2 milliárd forintért) azonnal elvihető, ez pedig végérvényesen összetörte a Ronaldo „hazatérésében" a végsőkig reménykedő United-drukkerek szívét, akiknek egy csoportja még pénzgyűjtésbe is kezdett, hogy borsos kivásárlási árát a Manchester United vezetőinek rendelkezésére bocsássa.

Az angol lap egy meg nem nevezett forrást is idéz: „A United drukkerei úgy gondolták, Ronaldo azért nem adja el angliai házát, mert egy nap majd visszatér az Old Traffordra, de az ingatlan piacra bocsátásával az utolsó reménysugár is kialudt bennük.”

Legfrissebb hírek

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
9 órája

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41
Ezek is érdekelhetik