A Werder hollandja összetörte különleges Bentleyét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.10. 17:58
null
(Forrás: telegraaf.nl és sportnet.at)
Eljero Elia, a Werder Bremen holland válogatott labdarúgója feltette a koronát elmúlt két hetére: először csapattársával, Marko Arnautoviccsal rendezett – eltiltással végződött – autópályás gyorsulási versenyt, kedden szabálytalan parkolással (két helyet foglalt el) hívta fel magára a figyelmet, csütörtökön pedig, útban az AZ Alkmaar–PSV Eidhoven Holland Kupa-döntőre lezúzta a Bentleyét.

A megrongálódott autóról készült képet Elia feltöltötte az Instagramra, hozzá ezt írta: „Ez nem az én hónapom...” Nem jár messze az igazságtól a holland szélső, az egyszer biztos.

Szerencsére az ütközés során Elia és utasai sem szenvedtek sérülést.

Pedig jobban is vigyázhatnak a verdára, annyi szent, ugyanis nem egy hétköznapi Bentley áll a tréleren – már, ha létezik olyan, hogy hétköznapi Bentley. A svájci Mansory tuningcég ugyanis az egyébként sem olcsó, kb. 200 ezer euróba (mintegy 60 millió Ft) kerülő autót egy szerény, átszámítva 20 millió forint értékű tuninggal tette még kívánatosabbá. Az összeg felét a hatalmas, 22 colos felnik teszik ki: igen a négy különleges ötvözet darabja kb. 2,5 millió Ft.

Erre jön még rá a különleges fényezés, a megrendelő ízlése szerint kialakított beltér, valamint az alapból is 560 lóerős 6 literes motor megerősítése: ami így már 6.3 literes, 630 lóerős és 750 Nm nyomaték szakad ki belőle. Százra 4.3, 160-ra 6, 100-ról 200-ra pedig 11.5 másodperc alatt gyorsul föl. Na, egy ilyen autó mellett vigyorog most Elia...

Legfrissebb hírek

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
11 órája

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
12 órája

Schäfer András: Sokat elárul a csapatszellemről, hogy a sírból hoztuk vissza a meccset

Légiósok
23 órája

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Schäfer András a jubileum kapujában, óriásit küzdött az Union

Német labdarúgás
2026.08.29. 18:14

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34

Bundesliga: égzengés várható a Régi Erdészháznál

Német labdarúgás
2026.08.29. 09:10

Ki ér a Bayern nyomába és mire megy Orbánékkal a Bundesliga első argentin edzője? – idényrajt

Német labdarúgás
2026.08.29. 08:51