Cantona: Azért rúgtam le, hogy örüljenek a nézők

Vágólapra másolva!
2011.03.05. 12:44
null
Eric Cantona nem az a megbánós típus (Fotó: Action Images)
Még önmagához képest is meglepő magyarázatot adott a Manchester United egykori francia legendája az emlékezetes kung-fu rúgásra.

„Ez volt karrierem csúcspontja" – mondta Eric Cantona, a Manchester United volt francia futballistája az amerikai ESPN csatorna munkatársának, Dan Walkernek adott interjúban. Később persze megjegyezte, hogy csak viccelt, viszont arra a kérdésre, hogy miért csinálta, egészen meglepő választ adott.

„A szurkolókért csináltam. Azért, hogy örüljenek. Az emberek a hétköznapokon teli vannak stresszel, feszültséggel, egy csomó dolgot szeretnének megtenni, de nem merik. Én megtehettem, és meg is tettem, azért, hogy örömöt szerezzek nekik."

A Manchester United története legjobb játékosának választott futballista ugyanakkor hangsúlyozta, hogy hibázott, és egyáltalán nem tartja követő példának a viselkedését. Mint mondta, elsősorban a média tette legendává ezt a mozdulatot, de ő nem szeretné, ha a úgy állítanák be a viselkedését, mint követendő példát.

Az interjúban megkérdezték az érmeiről és a trófeáiról is. Angliában négy Premier League elsőséget, két FA-kupa és három Charity Shield győzelmet ünnepelhetett, de fogalma sincs, hogy hol vannak az érmei.

„Tényleg nem tudom, mert nem foglalkozom velük. Nem nézek visszafelé, mindig előre nézek. Az ember könnyen az emlékei rabja lehet. Én azonban szabad akarok lenni, ezért mindig a holnapra gondolok."

Cantona 1995. január 25-én a Selhurst Parkban egy Premier League mérkőzésen kiállítása után összeszólalkozott a házigazda Crystal Palace egyik drukkerével. A szurkoló heccelésére a francia támadó egy mellmagasságban bevitt kung-fu rúgással válaszolt. A szövetség 20 ezer fontra büntette, az MU pedig a szezon hátralévő négy hónapjára felfüggesztette.

Cantona azóta volt már a francia strandlabdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is, januárban pedig kinevezték a New York Cosmos sportigazgatójává. Célja, hogy a patinás csapatot, ahol egykor Pelé és Beckenbauer is játszott, újra visszavigye a profi ligába.

EGY RÚGÁS ITT, EGY RÚGÁS OTT
Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
20 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik