La Liga: a Girona négyet vágott Granadában, és tapad a Barcára

M. B.M. B.
2023.09.18. 23:05
null
Cihankov adta meg a gironai gála alaphangját (Fotó: Getty Images)
Az idény eddigi meglepetéscsapatának számító Girona 4–2-es sikert könyvelhetett el az újonc Granada vendégeként, amivel továbbra is tapad a két gigászra a La Ligában: 13 pontja van, akárcsak a Barcelonának, s kettővel kevesebb, mint az éllovas Real Madridnak.

 

Az első húsz perc puhatolózó játéka után mindössze 12 perc kellett a Gironának ahhoz, hogy ízekre szedje ellenfelét: előbb Viktor Cihankov tekert a jobb felsőbe Arjen Robbent idéző mozdulatsor végén, majd a 19 esztendős Savinho bombázott 20 méterről a jobb felső sarokba – harmadikként David López talált be sakk-mattra kijátszott akció zárásaként.

A szépítés a 63. percben jött össze az újoncnak, a korábban a Ferencvárost is erősítő Myrto Uzuni vette be Gazzaniga kapuját közvetlen közelről. A 85. percben megismételte ugyanezt a receptet a Granada, ezúttal Lucas Boyé volt a gólszerző.

Feléledtek a hazai remények, de négy perccel Boyé gólja után nem az egyenlítés következett, hanem újabb katalán gól: Míchel tanítványai átszambáztak a hazai védelmen, majd Yan Couto ballábas lövésével eldöntötték a találkozót. 2–4

SPANYOL LA LIGA
5. FORDULÓ
Granada–Girona 2–4
(Uzuni 63., Boyé 84., ill. Cihankov 22., Savinho 31., David López 34., Couto 89.)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Real Madrid–Real Sociedad 2–1
(Valverde 46., Joselu 60., ill.Barrenetxea 5.)
Getafe–Osasuna 3–2 (Sz. Mitrovics 36., Carmona 51., Makszimovics 86., ill. Iker Munoz 45., Budimir 57. – 11-esből)
Villarreal–Amería 2–1 (G. Moreno 45+5., Sörloth 90+4., ill. Sergio Akieme 44.)
Sevilla–Las Palmas 1–0 (Lukebakio 71.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Athletic Bilbao–Cádiz 3–0
(Gorka Guruzeta 66., Asier Villalibre 68., I. Williams 90+1.)
Valencia–Atlético Madrid 3–0 (Hugo Duro 5., 34., Javi Guerra 54.)
Celta Vigo–Mallorca 0–1 (Muriqi 85.)
FC Barcelona–Real Betis 5–0
(Joao Félix 25., Lewandowski 32., Ferran Torres 62.,Raphinha 66., Cancelo 81.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Rayo Vallecano–Deportivo Alavés 2–0(Isi Palazón 43. – 11-esből, Jorge de Frutos 82.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 5 5 10–3 +7 15
2. Barcelona 5 4 1 13–4 +9 13
3. Girona 5 4 1 11–4 +7 13
4. Athletic Bilbao 5 3 1 1 9–4 +5 10
5. Valencia 5 3 2 7–4 +3 9
6. Rayo Vallecano 5 3 2 6–8 –2 9
7. Atlético Madrid 4 2 1 1 10–4 +6 7
8. Getafe 5 2 1 2 5–7 –2 7
8. Cádiz 5 2 1 2 5–7 –2 7
10. Betis 5 2 1 2 5–10 –5 7
11. Real Sociedad 5 1 3 1 8–7 +1 6
12. Osasuna 5 2 3 7–8 –1 6
13. Villarreal 5 2 3 8–10 –2 6
14. Alaves 5 2 3 5–7 –2 6
15. Mallorca 5 1 2 2 4–5 –1 5
16. Celta Vigo 5 1 1 3 4–7 –3 4
17. Sevilla 4 1 3 6–8 –2 3
18. Granada 5 1 4 9–16 –7 3
19. Las Palmas 5 2 3 1–4 –3 2
20. Almería 5 1 4 5–11 –6 1
Legfrissebb hírek

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.02.24. 17:23

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:15

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:05

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 10:11

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

Eddig tartott a madridiak tökéletes La Liga-menetelése Álvaro Arbeloa irányításával

Spanyol labdarúgás
2026.02.21. 23:00

Az Atlético legyőzése után csak ikszelt a Rayo Vallecano

Spanyol labdarúgás
2026.02.21. 18:33

A Sociedad őrült mérkőzésen fordított az Oviedo ellen, iksz lett a vége

Spanyol labdarúgás
2026.02.21. 16:08
Ezek is érdekelhetik