La Liga: emberhátrányban győzött, élre állt a Real Sociedad

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.16. 22:55
null
<p>Aihen Munozt már az első félidőben kiállították a Mallorca ellen(Fotó: AFP)</p>
Hiába az edzőváltás, a Levante és a Getafe sem szerezte meg az első győzelmét az spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga), gól nélküli döntetlent játszottak egymás ellen. A Real Sociedad a 90. percben szerzett góllal győzte le a Mallorcát, s átvette a vezetést a tabellán.


LEVANTE–GETAFE 0-0

Mindkét csapat az előző héten nevezett ki új vezetőedzőt, a Levante kispadján Javier Pereira, míg a túloldalon Quique Sánchez Flores debütált. Előbbi 2011 és 2013 között másodedzőként már segítette a csapat munkáját, utóbbi a 2004–2005-ös idényben volt a Getafe szakvezetője.

A debütálás nem sikerült eseménydúsra, a két csapat gól nélküli döntetlent játszott, így továbbra is mindkettő nyeretlen a La Ligában.

REAL SOCIEDAD–MALLORCA 1–0

Az első félidőben csupán egyszer találták el a kaput a csapatok. A szünet előtt pár perccel a Real Sociedad védője, Aihen Munoz megkapta a második sárga lapját, így emberelőnybe került az újonc Mallorca. Ezt azonban nem tudták kihasználni a vendégek. Sőt, a 90. percben a csereként beálló 21 esztendős Julen Lobete megszerezte a győztes gólt a hazaiaknak.

A Real Sociedad a tabella élére állt, megelőzve a Real Madridot és az Atlético Madridot – a két fővárosi klub hétvégi bajnokiját elhalasztották.

SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ
Levante–Getafe 0–0
Real Sociedad–Mallorca 1–0
(Lobete 90.)

VASÁRNAP
14.00: Rayo Vallecano–Elche (Tv: Spíler2)
16.15: Celta Vigo–Sevilla (Tv: Spíler2)
18.30: Villarreal–Osasuna (Tv: Spíler2)
21.00:FC Barcelona–Valencia (Tv: Spíler2)

HÉTFŐ
19.00: Alavés–Real Betis
21.00: Espanyol–Cádiz

Granada–Atlético Madrid – elhalasztva
Real Madrid–Athletic Bilbao – elhalasztva

AZ ÁLLÁS
1. Real Sociedad 9 6 2 1 12– 7 +5 20
2. Real Madrid 8 5 2 1 22–10 +12 17
3. Atlético Madrid 8 5 2 1 11– 6 +5 17
4. Sevilla 7 4 2 1 10– 3 +7 14
5. Osasuna 8 4 2 2 11–11 0 14
6. Rayo Vallecano 8 4 1 3 13– 8 +5 13
7. Athletic Bilbao 8 3 4 1 7– 4 +3 13
8. Valencia 8 3 3 2 12– 8 +4 12
9. FC Barcelona 7 3 3 1 11– 7 +4 12
10. Betis 8 3 3 2 11– 9 +2 12
11. Villarreal 7 2 5 8– 3 +5 11
12. Mallorca 9 3 2 4 7–13 –6 11
13. Espanyol 8 2 3 3 6– 8 –2 9
14. Elche 8 2 3 3 5– 8 –3 9
15. Celta Vigo 8 2 1 5 7–11 –4 7
15. Cádiz 8 1 4 3 7–11 –4 7
17. Granada 8 1 3 4 6–12 –6 6
18. Levante 9 5 4 6–13 –7 5
19. Alavés 7 1 6 2–12 –10 3
20. Getafe 9 2 7 3–13 –10 2

 

Legfrissebb hírek

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
5 órája

Spanyol Kupa: nagy csatában nyert az Osasuna és a Mallorca, simán lépett tovább az Alavés

Spanyol labdarúgás
7 órája

Hat nappal visszatérése után újra kidőlt Ferland Mendy

Spanyol labdarúgás
10 órája

Toni Kroos csak egy tanácsot tudott adni Xabi Alonsónak

Spanyol labdarúgás
13 órája

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 23:04

Ilyet is ritkán látni: a legendás játékvezető kapott piros lapot

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 12:19

Hiába Mbappé gólja, zsinórban harmadik bajnokiját sem tudta megnyerni a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.11.30. 22:58

La Liga: megszakított meccsen verte meg a Betis a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.11.30. 16:54
Ezek is érdekelhetik