La Liga: Barca-mágia, állva tapsolták meg Iniestát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.09. 21:52
null
Lionel Messi finom góljával lett meg a közte három a szünetre (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójából elhalasztott mérkőzésén a Barcelona egy félidő alatt kiütötte a végül 5–1-es vereséget szenvedő Villarrealt. Andrés Iniesta két gólt is előkészített, lecserélése során állva tapsolta meg a közönség.

 

A mérkőzés előtt a Villarreal játékosai díszsorfalat álltak a bajnoki címet megszerző Barcelona játékosainak – aztán az előzékeny hangulat átragadt a játékra is.

A Barcelona rögvest a találkozó elején sorra alakította ki a helyzeteket, és alig tíz perc után már vezetett is: Dembélét nem támadták meg a védők, 18 méteres lövését Sergio Asenjo pont Philippe Coutinho elé ejtette ki, ő pedig nem hibázott (1–0).

A legutóbbi tíz meccsén öt gólpassz mellett ez már a negyedik gólja volt, így kilenc találatból vállalt nagy szerepet.

Még mindig csak a 16. percben jártunk, amikor Iniesta szenzációs indítása után Digne centerezését Paulinho belsőzte a kapuba, villámgyorsan lerendezve a három pont kérdését (2–0). Ezt követően is lendületben maradt a Barca, de sokáig az utolsó passzokba vagy a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A szünet előtt mégis megszületett a harmadik gól, Iniesta újabb zseniális mozdulata után Messi lőtt kapásból a bal alsó sarokba (3–0).

Az európai topligák legeredményesebbjei





A fordulás után aktívabb Villarreal jött ki, és bár az első lehetőség még elkerülte Cillessen kapuját, az 54. percben már szépített a vendégcsapat, a szünetben érkező Sansonén pattant meg Fornals lövése, így a holland kapusnak már nem volt esélye (3–1).

Egyórányi játék után lecserélték Iniestát, akit állva tapsolt meg a Camp Nou népe, a helyére beálló Luis Suárez a 79. percben került nagy helyzetbe, de ő még nem tudott betalálni. Nem úgy a szintén csereként pályára lépő Rakitic pazar szólója után az üresen érkező Dembélé, aki még a 93. percben is eredményes volt, beállítva az 5–1-es végeredményt.

SPANYOL LA LIGA
A 34. FORDULÓ ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEI
Barcelona–Villarreal 5–1 (Philippe Coutinho 11., Paulinho 16., Messi 45., Dembélé 87., 93., ill. Sansone 54.)
Sevilla–Real Madrid 32 (Ben Yedder 26., Layún 45., Sergio Ramos 84. – öngól, ill. Borja Mayoral 87., Sergio Ramos 95. – 11-esből)
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 36 27 9 94–24 +70 90
2. Atlético Madrid 36 22 9 5 55–20 +35 75
3. Real Madrid 36 21 9 6 86–42 +44
72
4. Valencia 36 20 7 9 62–37 +25 67
5. Betis 36 18 5 13 56–56 059
6. Villarreal 36 17 6 13 51–46 +5 57
7. Sevilla
36
16
6
1446–56–1054
8. Getafe 36 14 10 12 41–32 +9 52
9. Girona 36 13 9 14 48–57 –9 48
10. Eibar 36 13 8 15 41–48 –7 47
11. Real Sociedad 36 13 7 16 63–56 +7 46
12. Celta Vigo 36 12 10 14 55–52 +3 46
13. Alavés 36 14 2 20 37–48 –11 44
14. Athletic Bilbao 36 10 13 13 40–45 –5 43
15. Espanyol 36 10 13 13 31–41 –10 43
16. Levante 36 10 13 13 37–50 –13 43
17. Leganés 36 11 7 18 29–46 –17 40
18. Deportivo La Coruna 36 6 11 19 35–70 –35 29
19. Las Palmas 36 5 7 24 23–71 –48 22
20. Málaga 36 5 5 26 23–56 –33 20
Legfrissebb hírek

Valószínű, hogy ebben az évben már nem játszhat az FC Barcelona támadója

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hansi Flick szerint a Barcelona új szintre emelkedett az Atlético Madrid ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Barcelona hátrányból felállva, három gólt szerezve győzte le az Atléticót

Spanyol labdarúgás
12 órája

Hat nappal visszatérése után újra kidőlt Ferland Mendy

Spanyol labdarúgás
17 órája

Toni Kroos csak egy tanácsot tudott adni Xabi Alonsónak

Spanyol labdarúgás
20 órája

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 23:04

Lamine Yamal életfilozófiája: Csak élvezni az életet és a futballt

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 17:02

Ilyet is ritkán látni: a legendás játékvezető kapott piros lapot

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 12:19
Ezek is érdekelhetik