Király-kupa: Ez elkeserítő eredmény számunkra – Navas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.07. 20:12
Szerdán a spanyol Király-kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Barcelona és a Real Madrid 1–1-es döntetlent játszott egymással. Meccs utáni nyilatkozatok következnek.

Újabb sérülést szenvedett el Marcos Llorente (Fotó: AFP)
Újabb sérülést szenvedett el Marcos Llorente (Fotó: AFP)

 

„Úgy vélem, ez a legigazságosabb eredmény. Szoros meccs volt, a Real az első félidőben kontrákra játszott. Mindkét csapatnak voltak lehetőségei, és egyik fél sem érdemelte meg a győzelmet– nyilatkozta Sergio Busquets, a Barcelona középpályása az 1–1-es döntetlen után.

„A Madrid elleni összecsapások mindig az év legnagyobbjai közé tartoznak. Nyugodtak voltunk, ezért sikerült döntetlent elérnünk. Ezzel az intenzitással kell nekimennünk a visszavágónak is– mondta a Barca gólszerzője, Malcom.

A gránátvörös-kékek mestere, Ernesto Valverde többek között kommentálta Messi hiányzását is.

„Nem kockáztathattuk meg, hogy kezdőként pályára lépjen ilyen sérüléssel. Nem volt teljesen egészséges, és olyan döntést kellett meghoznunk, ami mindenkinek megfelelő. Malcom remek teljesítményt nyújtott, igazán jól érezte a társait a pályán. Tudtuk, hogy Semedónak időre lesz szüksége a beilleszkedésre, viszont hatalmas lehetőség rejlik benne, elképesztően gyors, elégedettek vagyunk a fejlődésével. A párharc még egyáltalán nem dőlt el.

„Nagyobb helyzeteink voltak, megnyerhettük volna a meccset. Frusztráltak vagyunk, hogy csak döntetlennel távozunk. A mérkőzés képe alapján, úgy gondolom, ez nem igazságos. De nem szabad csüggednünk, pozitívan kell megélnünk az eredményt, mert jó helyzetben vagyunk– fejtette ki gondolatait Lucas Vázquez, a Real Madrid támadója, aki az előnyt jelentő találatot szerezte az első félidőben.

Keylor Navas, a blancók kapusa már nem volt ennyire higgadt: „Az egy egy elkeserítő eredmény számunkra. Megszereztük a vezetést, és utána azt hittük, olyan helyzetbe kerültünk, ami elég lesz, hogy kapott gól nélkül lehozzuk az összecsapást. Sok munka vár még ránk.

„Nem lep meg Vinícius teljesítménye. Nagy figyelmet szentelek neki, amióta klubunkhoz került, és hétről hétre meg is tudja mutatni, mire képes. Elég fiatal még, továbbra is segítenünk kell a fejlődését, és a társai most segítenek is neki, hogy tündököljön. Marcelo csapatunk második számú kapitánya, ő képviseli a Realt a pályán és azon kívül is, ezért a legjobb »kiadását« szeretjük látni. Nem szabad elbíznunk magunkat, nem dőlt még el a továbbjutás– értékelt Santiago Solari, a Real Madrid vezetőedzője, kiemelvén Vinícius Júnior, illetve Marcelo fontos szerepét a döntetlen elérésében.

A fővárosi együttes csütörtökön arról számolt be ahivatalos oldalán, hogy az el Clásicón a második félidő közepén lecserélt Marcos Llorente combizomsérülést szenvedett. A Real Madrid közleménye nem tér ki arra, hogy a 24 éves védekező középpályás mennyi ideig nem léphet pályára, de a spanyol sajtó három-négy hetes kihagyást jövendöl a futballistának, aki az Atlético Madrid elleni derbin (február 9.) és az Ajax elleni BL-nyolcaddöntő első meccsén (február 13.) biztosan nem játszhat.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Barcelona–Real Madrid 1–1 (Malcom 57., ill. L. Vázquez 6.)
Barcelona, Camp Nou, 92 008 néző. V: Mateu Lahoz

A MÁSIK ELŐDÖNTŐ
Február 7., csütörtök
21.00:
Real Betis–Valencia

 

Legfrissebb hírek

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
9 órája

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Világbajnoki ezüstérmes kapust szerződtetett a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 12:10

„Nincs ok aggodalomra” – az FC Barcelona közleményt adott ki Gaviról

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 14:59

Gavi miatt aggódik, Raphinhát dicséri, Baldét nem küldte el – Flick a Barca-henger után

Spanyol labdarúgás
2026.08.24. 10:38

Fermín López és Raphinha is duplázott, utóbbi Julián Álvareznek is üzent

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 23:27

Ki lesz az új 9-es? Akár Luis Suárez is befuthat Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.08.22. 15:17