Barcelona: korábbi csapattársa szerint Messi simán eljátszik 38 éves koráig

Vágólapra másolva!
2020.02.17. 07:04
null
Puyol (jobbra) szerint Messi még jó ideig aktív maradhat (Fotó: AFP)
Egyre több szakértő figyelmeztet, az FC Barcelonának komolyan el kell kezdenie felkészülni a Lionel Messi utáni életre. A csapat korábbi kapitánya, Carles Puyol szerint azonban korai a vészharangok kongatása, a most 32 éves klasszis simán eljátszik még öt-hat évet.

 

„Miért beszélünk a Messi nélküli Barcáról, amikor még javában itt van? Egyetlen dolgunk van: annyi mindent megnyerni vele, amennyit csak lehetséges! Messi most harminckét éves. Egy játékos, aki igazán odafigyel magára, akár harmincnyolc éves koráig is eljátszhat, Leo pedig ilyen típus” – mondta a ma már 41 esztendős, 2014-ben visszavonult hátvéd.

Messi néhány nappal ezelőtt keményen kritizálta Éric Abidal sportigazgatót, és valószínűleg ő is érzi, hogy nincs minden rendben a klub körül.

Bár a megállapodása 2021 nyaráig szól, s a kivásárlási ára 700 millió euró, egybehangzó brit és spanyol lapértesülések szerint a szerződésében szerepel egy záradék, amely szerint az idény végén ingyen távozhat, ha nem érzi jól magát.

Persze ez még a Manchester Cityt ért UEFA-szankciók előtt történt – s Pep Guardiola, a City menedzsere már akkor sem tartotta valószínűnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik