Barcelona: Bartomeut egyelőre elengedték a rendőrök

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 13:15
null
Ideiglenesen szabadlábon Bartomeu (Fotó: AFP, archív)
Hétfői letartóztatása után kedden ideiglenesen szabadlábra helyezték Josep Maria Bartomeut, a Barcelona korábbi elnökét, akit hűtlen kezeléssel, pénzmosással és korrupcióval vádolnak – közölte a Katalán Legfelsőbb Bíróság.

Az ügy ezzel nem zárult le, a vizsgálat a továbbiakban is folytatódik – írja a Marca. Bartomeuval együtt korábbi első számú segítőjét, Jaume Masferrert is elengedték, de a későbbiekben még jelenésük lesz a bíróság előtt. A későbbiekben derül majd ki, milyen szankciókkal néznek szembe a korábbi klubvezetők, akik egyelőre nem tettek vallomást a történtekről. Mivel a bíró döntése értelmében immár nem titkos a vizsgálati anyag, ahhoz Bartomeuék is hozzáférnek, így tanulmányozhatják a következő tárgyalásig.

A hétfői letartóztatás után sokáig nem volt világos, hogy Bartomeut meddig tartják bent, de végül az elfogása után kénytelen volt az éjszakát is a rács mögött tölteni. Reggel átszállították a Ciudad de Justícia nevű igazságszolgáltatási komplexumba, ahol kihallgatták őt és Masferrert. A klub a hétfői hírek után közleményben jelezte, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal.

Mint ismert, a BarcaGate néven emlegetett botrány kapcsán vették őrizetbe Josep Maria Bartomeut, az FC Barcelona korábbi elnökét, továbbá az előző vezérkarból Oscar Grau vezérigazgatót, Roma Gómezt, illetve Jaume Masferrert. A vád hűtlen kezelés, korrupció és pénzmosás.

Az ügy 2020 februárjában került nyilvánosságra. A BarcaGate során a 13 Ventures nevű PR-cég az FC Barcelona megbízásából több mint száz álprofilt működtetett a közösségi oldalakon, amelyek célja Bartomeu dicsfényben feltüntetése, és az őt kritizáló tábor (ide tartozik többek között Lionel Messi és Gerard Piqué) lejáratása volt. A klub tagadta, hogy létezett ilyen megállapodás és kapcsolatban lenne a vállalattal, ugyanakkor a Cadena SER beszámolója szerint akkoriban hat különböző számla is a birtokukba jutott, ezek bizonyítják a Barca kifizetéseit az irányukba.

A botrány kirobbanása után nem sokkal hat igazgatósági tag nyújtotta be a lemondását, köztük az egyik alelnök, Emili Rousaud, aki 2020 áprilisában sejtelmesen így fogalmazott: „Ha azt kérdezik tőlem, hogy valaki hozzányúlt-e a klub kasszájához, azt mondom, igen. Hogy ki, azt nem tudom.”

Bartomeu 2014 és 2020 között dolgozott az FC Barcelona elnökeként, előtte 2010 és 2014 között, még Sandro Rosell elnöksége idején a klub alelnökeként ténykedett. Tavaly október 27-én mondott le tisztségéről.

A katalán klubnál vasárnap (március 7-én) rendezik a következő elnökválasztást, amelyet január 24-én a koronavírus-járvány miatt halasztottak el. A három jelölt Joan Laporta – ő egyben az első számú esélyes is –, Víctor Font és Toni Freixa.

 

Legfrissebb hírek

A Betis legyőzte a Villarrealt; az Osasuna és a Mallorca ötgólos mérkőzést húzott be

Spanyol labdarúgás
8 órája

Ezúttal sem brillírozott, de a három pontot begyűjtötte a Real Madrid a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
15 órája

Egyoldalú volt a clásico, a Real simán megverte a Barcát az Euroligában

Kosárlabda
2026.01.16. 23:45

Feljövőben a Girona, sorozatban a harmadik mérkőzését is megnyerte a spanyol bajnokságban

Spanyol labdarúgás
2026.01.16. 23:16

Szenvedős mérkőzésen jutott tovább a Barcelona a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2026.01.15. 23:17

Német egység: Flick és Klopp is a menesztett Xabi Alonsót méltatta

Spanyol labdarúgás
2026.01.14. 17:26

Az FC Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
2026.01.14. 13:25

Arbeloa nem próbál új Mourinhóvá válni a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.01.13. 18:23
Ezek is érdekelhetik