A következő idény legelején még nem játszhat a Barcelona a Camp Nouban

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.05.16. 18:29
null
Így festett kívülről a Camp Nou május 1-jén (Fotó: Getty Images)
Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke pénteken bejelentette, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor a katalán csapat szeptemberben már a saját stadionjában, az újjáépített Camp Nouban játszhat.

Joan Laporta klubelnök a RAC1 rádióadó El Món című műsorában beszélt arról, hogy a szeptemberi válogatott szünet után már az új Spotify Camp Nouban játszhatja hazai mérkőzéseit az FC Barcelona. Emellett az elnök elmondta, tárgyalásokat folytat a labdarúgóligával arról, hogy emiatt a következő idény első néhány fordulójában idegenben szerepeljenek a gránátvörös-kékek.

„Az építési munkálatok sokkal gyorsabb ütemben haladnak, így a csapat szeptemberben visszatér a Spotify Camp Nouba, hacsak nem történik valami előre nem látható esemény. Szeretném megköszönni Barcelona önkormányzatának az együttműködést – idézi Laporta szavait a Mundo Deportivo. – Az új stadion megnyitása a klub pénzügyi fellendülésének szimbóluma lesz.”

A barcelonai székhelyű lap hozzáteszi, hogy kezdetben a létesítmény 60 százalékos kapacitással üzemel majd, mivel a harmadik szint nem lesz teljesen megnyitva. Teljes befogadóképességét a 2026–2027-es idénytől használhatja ki a 2023 óta épülő stadion, amelyben telt ház esetén 105 ezer néző foglalhat majd helyet.

 

Legfrissebb hírek

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16

Az Atlético Madrid ügyvezetője világossá tette: Julián Álvarez nem eladó, még 200 millióért sem

Spanyol labdarúgás
2026.07.17. 13:41

Yamal uralja a Mbappé elleni párharcokat

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:29

Yaakobishvili Áron a Barcelona felnőttcsapatával kezdte meg a felkészülést

Légiósok
2026.07.13. 19:37

Egyéni teljesítmények szempontjából a La Liga uralta a negyeddöntőt

Foci vb 2026
2026.07.13. 09:30

A La Ligában szereplő két klub is verseng Yaakobishvili Áronért – sajtóhír

Légiósok
2026.07.11. 07:32

Több mint 45 milliárd dolláros bevétellel rekordot döntött az európai klubfutball

Angol labdarúgás
2026.07.09. 16:25