A Leganés fordulatos meccsen, a Getafe kettős emberhátrányban jutott be a nyolc közé a Király-kupában

M. B.M. B.
2025.01.15. 21:46
Fotó: X/CD Leganes
A Leganés és a Getafe is továbbjutott szerdán alsóbb osztályú ellenfele otthonában a labdarúgó Király-kupa nyolcaddöntőjében.

Már a második percben megszerezte a vezetést negyedosztályú ellenfele otthonában a Getafe: a Real Madridtól kölcsönvett Álvaro Rodríguez 23 méterről lőtt a bal alsó sarokba. A 20 esztendős gólszerzőnek viszont már a 41. percben véget ért a mérkőzés, mivel egy könyökösért azonnali piros lapot kapott. José Bordalás együttese emberhátrányban teljesen átengedte a kezdeményezést a Pontevedrának, de a kiscsapat nem tudott egyenlíteni – még úgy sem, hogy a ráadásban Diego Ricót is kiszórták a vendégektől. Ezzel együtt nincs oka szégyenkeznie a negyedosztályú gárdának, amely alaposan megnehezítette a továbbjutó kék mezesek dolgát. 0–1


Kiegyenlített, egyben fordulatos mérkőzést hozott a Leganés almeríai kiruccanása. A vendégek Adria Altimira tekerésével szerezték meg a vezetést a 33. percben, öt perccel később viszont jött Luis Suárez (nem összetévesztendő az Inter Miamiban játszó uruguayi csatárral – a szerk.), és irgalmatlan nagy gólt ragasztott a kapu jobb oldalába. A fordulás után a vezetést is megszerezte a másodosztályú alakulat, Lázaro sarokkal talált a kapuba.

A Leganés ezt követően Miguel de la Fuente tizenegyesével egyenlített, majd az utolsó percekben alaposan felpörögtek az események. Előbb az Almería szerzett egy les miatt érvénytelenített gólt, majd a vendégcsapat került ismét előnybe Diego García révén – ez továbbjutást ért Borja Jiménez gárdájának. 2–3

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Almería (II.)–Leganés 2–3 (L. Suárez 38., Lázaro 52., ill. Altimira 33., De la Fuente 76. – 11-esből, D. García 86.)
Pontevedra (IV.)–Getafe 0–1 (Á. Rodríguez 2.)
Kiállítva: Á. Rodríguez (Getafe, 41.), D. Rico (Getafe, 90+2.)
21.00: Barcelona–Real Betis (Tv: Sport1)
21.30: Elche (II.)–Atlético Madrid (Tv: Sport2)
CSÜTÖRTÖK
19.30: Athletic Bilbao–Osasuna
19.30: Real Sociedad–Rayo Vallecano
21.30: Real Madrid–Celta Vigo

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Ourense (IV.)–Valencia 0–2

 

Legfrissebb hírek

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
9 órája

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
14 órája

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
15 órája

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16

Sorozatban harmadszor az Atlético Madrid adja a legtöbb játékost a vb-döntőre

Foci vb 2026
2026.07.16. 10:41

Yamal uralja a Mbappé elleni párharcokat

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:29

Yaakobishvili Áron a Barcelona felnőttcsapatával kezdte meg a felkészülést

Légiósok
2026.07.13. 19:37