Hiába az előzetes tervek, a Barca ebben az idényben nem tér vissza a Camp Nouba – sajtóhír

M. B.M. B.
2024.12.18. 13:33
Fotó: Getty Images
Az erről szóló korábbi hírek dacára a jelenlegi idényben nem tér vissza otthonába az FC Barcelona – írja a Marca.

A spanyol sportlap információi szerint csak egy csoda esetén láthatunk Barca-meccset a Camp Nouban a jelenlegi évadban, miután a munkálatok nem haladnak a megfelelő ütemben. A klub vezérkara eredetileg a szombati, Atlético Madrid elleni rangadót tűzte ki a visszatérés időpontjául, majd a városi önkormányzat februárt jelölte meg, mint a várva várt visszatérés új időpontját.

Ezzel együtt minden jel arra mutat, hogy nemhogy febuárban, de márciusban sem kerülhet sor a már említett visszatérésre – a 2023 óta újjáépülő stadion jelenleg több technikai problémával is küzd, így például nincsenek készen a vészkijáratok. Külön problémát jelent a gyepszőnyeg melynek leterítését január közepére tervezik. A fűnek több hónapra van szüksége ahhoz, hogy tartósan meggyökerezzen, így a legoptimistább becslések szerint is március közepén lenne játékra alkalmas az új gyepszőnyeg.

Mindez azt jelenti, hogy az FC Barcelona addigra már lejátszaná a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának első hazai mérkőzését, így (mivel a szabályok szerint egy adott klub csak egy stadionban játszhatja hazai meccseit a kupasorozat adott szakaszában) a nemzetközi porondon továbbra is az Olimpiai Stadion lenne a csapat otthona. 

Ez ugyan nem zárja ki a bajnoki mérkőzésen való visszatérés elméleti lehetőségét, de ezzel együtt nehéz elképzelni, hogy a klub bevállalná a költözéssel, valamint az építés alatt álló stadionban megrendezett meccsek szervezésével járó logisztikai kihívást.

 

 

Legfrissebb hírek

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
14 perce

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
18 órája

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:51

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 19:59

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16